Honvéd és Törekvés arany a kadet tőr csb-n

dec 11, 2022 | Hírek

A Honvéd fölényesen, a Törekvés nagy csatában nyerte meg a tőrözők kadet országos bajnokságát a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. Gratulálunk a vívóknak és a mestereknek!

Az egyéni után a csapatversenyen is a nők versenyében volt több az izgalom a kadet tőr országos bajnokságon – legalábbis az aranyérem eldöntése szempontjából. A férfiak mezőnyében csak az volt a kérdéses, kik állnak majd a dobogó második, illetve harmadik fokára. A Honvéd (Bán Sebestyén, Bódis Kristóf, Orovecz Gergely, Sommer Marcell) ugyanis kimagaslott a mezőnyből, 45:21-re, 45:23-ra, majd 45:28-ra nyerte mérkőzéseit, míg az ezüstérmes az FTC, a bronzérmet a Tus szerezte meg. 

A nőknél a Törekvés az elődöntőben és a döntőben is nagy csatában diadalmaskodott. Mindkétszer a hétvégén duplázó Kollár Anna bravúrja kellett a sikerhez. Korosztályos válogatott társai ellenében hozta a sorsdöntő asszókat, az elődöntőben Papp Jázmin (Csomorkány), majd a döntőben Badár Szonja (Halásztelek) ellenében. Így közvetve, de elmondható, hogy az egyéni után csapatban is Anna és Szonja aszója döntötte el az aranyat, mindkétszer a Törekvés javára. Örömteli, hogy két vidéki egyesület állhatott dobogóra, mi több az első nyolc helyen négy vidéki klub osztozott.  

Eredmények. Kadet férfi tőrcsapat országos bajnokság, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 13 induló. Végeredmény: 1. Honvéd (Bán Sebestyén, Bódis Kristóf, Orovecz Gergely, Sommer Marcell, edzők: Marco Goncalves, Szelei István, Steiner Ádám), 2. FTC, 3. Tus, 4. Szeged, 5. Szigetszentmiklós, 6. Ludovika, 7. Honvéd 2, 8. Zalaegerszeg. A döntőben: Honvéd-FTC 45:28.

Kadet női tőrcsapat országos bajnokság, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 12 induló. Végeredmény: 1. Törekvés (Kollár Anna, Kovácsi Sára, Pintér Abigél, Szeverényi Sára, edzők: Beliczay Sándor, Szirmai Benedek), 2. Halásztelek, 3. Csomorkány, 4. Honvéd, 5. Ludovika, 6. Halásztelek 2, 7. Zalaegerszeg, 8. Belváros. A döntőben: Törekvés-Halásztelek 45:42.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

2025/26: pipa – 2026/27: jöhet!

A junior és felnőtt világkupa-sorozat 2025/26-os, összesített éremtáblázatán ugyanúgy a negyedik helyen végzett Magyarország, miként a hongkongi világbajnokságon. Leszögezhetjük: a 2025/26-os szezonban is jól teljesített a magyar vívás.

Élő eredmények

Közelgő események