Ifi olimpiai aranyérmeseink a pesti junior Vk-n

jan 4, 2019 | Hírek

A férfi párbajtőr kivételével valamennyi fegyvernemben junior egyéni Világkupa-viadalt rendeznek a hétvégén. Kardban Budapesten - szombaton lesz a sportcsarnokban a Gerevich György emlékverseny.

Legjobb húsz éven aluli vívóink nagy valószínűséggel nem reggelig tartó bulival és pezsgőzéssel köszöntötték az újesztendőt. 2019-ben ugyanis tán minden eddiginél korábban, már január 5-én komoly tétversenye lesz a korosztálynak. Számunkra ráadásul a talán legfontosabb junior Világkupa következik, ugyanis a férfi és a női kardversenynek szombaton Budapest, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok ad otthont. 

Az indulók mezőnyében természetesen ott lesz két ifjúsági olimpiai bajnokunk, Pusztai Liza, illetve Rabb Krisztián is. Ők mindketten ennek a korosztálynak az “elsőévesei”, azaz ezzel együtt három junior szezonjuk van, ám Lizi címvédőként, Krisztián tavalyi bronzérmesként várja máris ezt a versenyt. Gyorsan tegyük hozzá, hogy a mezőny nagyon erős, az amerikaiakon kívül minden valamire való kardnemzet vállalta az éveleji megmérettetést. Meg azt is tegyük hozzá, hogy esélyeseinknél két évvel idősebbek is lesznek a páston, ami azért ilyenkor még sokat nyom a latban. Ifi aranyérmeseink mellett ott lesz további 19-19 magyar a mezőnyben, a viadal természetesen az év korosztályos világversenyeire is válogat. Jobb esélyekkel inkább női kardozóink bírnak (Nagy Valentina, Bárczy Dorottya), ám kíváncsian várjuk az előző két évben kadet Eb-t nyerő férficsapat tagjainak is a szereplését (Kaiser Balázs, Urbán Tamás, Baaken Mátyás, Noseda Szabolcs) – immár az eggyel nagyobbak között.

A junior Vk, Gerevich György emlékverseny programja. Január 5., szombat, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok. 9 óra: Férfi kard selejtezők. 13 óra: Női kard selejtezők. 17.30: Férfi négyes döntő. 18.00: Női négyes döntő.

A hétvégi junior Vk-sorozat másik állomása az udinei tőr és női párbajtőr egyéni Világkupa. Az észak-olasz városban szombaton rendezik a két tőrversenyt, vasánap a női párbajtőrt. Magyar részről a részleges bokaszalag-szakadást szenvedő Pöltz Annán kívül valamennyi válogatott ott lesz a rajtnál. Hajrá, magyarok!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Félig tele a pohár, és „majdnem arany”

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Folytatjuk a párbajtőrrel, a cím részben plágium…!

Tőr: közvetlenül a világelit mögött

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Ezúttal a tőrrel kezdünk!

Nemzetközi Licence Igénylés 2026-2027

Tisztelt Egyesületek! A 2026/27-es szezonra megnyílt a nemzetközi licenc igénylési lehetőség. A FIE és az EFC szabályzatai szerint a versenyeken való részvételhez minden versenyzőnek, edzőnek és bírónak érvényes licenccel kell rendelkeznie. Az igényeket a szövetség...

Boczkó Gábor: Inkább tele a pohár!

Nagyjából elégedetten nyilatkozott Boczkó Gábor szövetségi kapitány az 1 arany- és 2 bronzérmet hozó hongkongi világbajnokságot követően. 

Zárásként negyedik és ötödik hely

A férfi kardcsapat a negyedik, a női tőrcsapat az ötödik helyen végzett a hongkongi világbajnokság záró napján. A magyar válogatott ezzel 1 arany- és 2 bronzéremmel, további értékes helyezésekkel zárt – soha rosszabbat, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események