Így lettünk bajnokok – Áronnal és Emesével

okt 4, 2019 | Hírek

A karácsonyi sportkönyvszezon slágere lehet az “Így lettünk bajnokok” című kötet melyben 30 magyar klasszis - közte Szilágyi Áron és Szász-Kovács Emese - mesél arról, hogy miként kezdődött pályafutása

A MOM Kultúrális Központban tartották meg az “Így lettünk bajnokok” című kötet könyvbemutatóját. Az exkluzív, közel 400 oldalas kiadványban 30 magyar klasszis sportoló meséli el azt, hogy miként kezdődött a pályafutása, milyen örömök érték, milyen gondokon, nehézségeken ment keresztül addig, amíg nem ért el a csúcsra. Elmondják, hogy miként tudták összegyeztetni a tanulást az élsporttal, hogy reagált az iskola, miben segített a család, és megtudhatunk még nagyon sok olyan történetet, melyet eddig nem olvastunk legjobbjainkról. 

A könyvből természetesen nem hiányozhat sportágunk, a vívás sem. Szilágyi Áronról többek között kiderül, hogy miért jelentkezett a Fazekas matek tagozatára, és hogy egyszer majdnem abbahagyta a kardvívást. Szász-Kovács Emese elmeséli, hogy gyerekként nem számított kiugró tehetségnek, és elmondja azt is, hogy milyen “fortéllyal” került közel eleinte morcos mesteréhez, a felejthetetlen Kulcsár Győzőhöz

A könyvbemutatón ott volt 12 “szereplője” a kötetnek, valamint a négy szerző, Ballai Attila, Bruckner Gábor, Gy. Szabó Csilla és Török László.A könyv a MediaBook Kiadó gondozásában jelent meg, a kötet kedvezményesen megrendelhető a webshop.mediabook.hu weboldalon.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

2025/26: pipa – 2026/27: jöhet!

A junior és felnőtt világkupa-sorozat 2025/26-os, összesített éremtáblázatán ugyanúgy a negyedik helyen végzett Magyarország, miként a hongkongi világbajnokságon. Leszögezhetjük: a 2025/26-os szezonban is jól teljesített a magyar vívás.

Élő eredmények

Közelgő események