Ismét duplázott a Törekvés

jan 27, 2019 | Hírek

A junior bajnokság vasárnapi csapatnapján négy klubba került a hat aranyérem, a Törekvés ezúttal is duplázni tudott. Ezzel a kőbányaiak négy arannyal legeredményesebbként zártak az ob-n.

Sok minden hasonlóan alakult az egyénihez a junior országos bajnokság csapatversenyein. Tőrben ezúttal is nyomasztó volt a Törekvés fölénye – őket nyilván nem nyomasztotta… -, a férfiaknál házidöntőt vívtak a kőbányaiak, a nőknél aranyat és bronzot zsebeltek be. Ugyancsak házidöntő volt férfi párbajtőrben, itt a Vasas parádézott. Női párbajtőrben a BVSC magabiztosan nyerte a finálét a Vasas ellenében, és ugyanez mondható el a vasutasok női kardozó klubtársairól, akik a Honvédot verték a döntőben. Arról, hogy a vasárnapi BVSC-s tripla nem jött össze, arról az Újpest férfi kardegyüttese tehet, a lila-fehérek az egyéni után csapatban is a dobogó tetejére állhattak. 

Ezzel a junior országos bajnokság befejeződött, a korosztály számára még nemzetközi válogató maradt hátra, majd jöhet a február végi, március eleji foggiai Európa-bajnokság!

Eredmények. Junior országos csapatbajnokság, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok.

Férfi párbajtőrcsapat, 19 induló. Végeredmény: 1. Vasas (Bányai Botond, Bende Bence, Koch Máté, Nagy Dávid, edző: Halla Péter), 2. Vasas 2, 3. BVSC, 4. Honvéd 2, 5. AVA, 6. Balaton, 7. Tapolca, 8. BVSC 2. A döntőben: Vasas-Vasas 2 45:25.

Férfi tőrcsapat, 8 induló. Végeredmény: 1. Törekvés (Beke Vince, Korom Erik, Maior Mátyás, Mihályi Andor, edzők: Mazza Lorenzo, Nagy József, Szirmai Benedek), 2. Törekvés 2, 3. FTC, 4. Tus, 5. Honvéd, 6. Szeged, 7. FTC 2, 8. UTE. A döntőben: Törekvés-Törekvés 2 45:36.

Férfi kardcsapat, 11 induló. Végeredmény: 1. UTE (György Lehel, Kaiser Balázs, Kozmanovics Gábor, Nagy Kristóf, edzők: Gergácz László, Kovács Laura), 2. BVSC, 3. KVSE, 4. Vasas, 5. Vasas 2, 6. Kárpáti, 7. BVSC 2, 8. Gödöllő. A döntőben: UTE-BVSC 45:35.

Női párbajtőrcsapat, 13 induló. Végeredmény: 1. BVSC (Borsody Emma, Szondi Laura, Tóth Jázmin, Turcsák Bianka, edzők: Andrásfi Tibor, Kovács Iván, Pop Adrián), 2. Vasas, 3. AVA, 4. Honvéd, 5. Pécs, 6. MTK, 7. Fless, 8. Veresegyház. A döntőben: BVSC-Vasas 45:35.

Női tőrcsapat, 8 induló. Végeredmény: 1. Törekvés (Hajas Nóra, Kalocsai Luca, Kalocsai Virág, Nekifor Erika, edzők: Beliczay Sándor, Gátai Róbert, Mazza Lorenzo, Szirmai Benedek), 2. FTC, 3. Törekvés 2, Honvéd, 5. Tus, 6. Szeged, 7. UTE, 8. FTC 2. A döntőben: Törekvés-FTC 45:33.

Női kardcsapat, 8 induló. Végeredmény: 1. BVSC (Bérczy Dorottya, Lantos Eszter, Pótz-Nagy Fanni, Szűcs Luca, edzők: Bódy Benjámin, Bódy István, Varga József), 2. Honvéd, 3. Vasas, 4. TFSE, 5. UTE, 6. Gödöllő, 7. Kárpáti, 8. Nyíregyháza. A döntőben: BVSC-Honvéd 45:31.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Flóra és Eszter folytathatja – egymás ellen

A nők selejtezőjével folytatódott Takamacuban a tőrözők világkupa-hétvégéje. Magyar részről a kiemelt Pásztor Flóra mellett Wolf Eszternek sikerült a legjobb 64 közé jutás.

Férfi párbajtőr: majdnem száz százalék!

328 induló, 8 magyar, és heten a 64-es főtáblán! A casablancai férfi párbajtőr világkupaverseny selejtezőjében a négy kiemelt olimpiai bajnokunk mellé Kovács Gergely, Keszthelyi Zsombor és Fenyvesi Csaba is továbbjutott, bravó!

Három magyar „légiós” folytatja Oranban

A kiemelt Rabb Krisztián mellett két fiatal kardozónk, Bíró Huba és Vigh Benedek jutott a legjobb 64 közé. Klasszisaink a korai időpont miatt nem indultak, de nagyon erős mezőny jött össze az orani világkupa-versenyen.

EFC belépés és parkolás

A Kadét EFC belépés és parkolási infomrációiról az alábbi dokumentumokból tájékozódhatnak: - BELÉPÉSI TÁJÉKOZTATÓ - PARKOLÁSI TÁJÁKOTATÓ

Válogatottak a főtáblán

A kiemelt Dósa Dániel mellett két válogatottbeli társa, Mihályi Andor és Tóth Gergely jutott a legjobb 64 közé a takamacui férfi tőr egyéni világkupaversenyen. Folytatás pénteken a nők selejtezőjével.

Élő eredmények

Közelgő események