Ismét ketten maradtak

jan 12, 2023 | Hírek

A kiemelt Szemes Gergő mellett Dósa Dániel jutott a 64-es főtáblára a férfi tőrözők párizsi Világkupa-versenyén. Folytatás az uraknak szombaton, pénteken a női tőrözők selejtezői következnek. 

Az elmúlt idők, valóban remek férfi tőr eredményei után kicsit kijózanítóan hatott válogatottunk csütörtöki szereplése a világ talán legerősebb és legnépesebb tőr Világkupáján, a párizsi eseményen. Ugyanakkor gyorsan tegyük hozzá azt is – valójában a vasárnapi csapatversenyen kell majd harmadik és negyedik emberünknek jobban teljesítenie. 

Dósa Dani ehhez hasonló nagyszerű tusokkal jutott Párizsban a legjobb 64 közé. 

Az első kettővel ezúttal sem volt gond. Szemes Gergővel már csak azért sem, mert kiemeltként nem kellett pástra lépnie. Dósa Dani pedig ismét igazolta, hogy egyre jobb formában van, megszúrni alig tudták a csoportkör folyamán, így neki nem is kellett folytatnia a vívást. A további hat magyar indulóból ötnek ugyancsak nem, igaz, ellenkező előjellel… Mindannyian a csoportkörben búcsúztak, egyedül Bálint Álmos jutott tovább, de a legjobb 160 közé már ő sem tudott bekerülni. 

Dobjunk gyorsan mentőövet, legalábbis fiataljaink számára feltétlenül. A juniorok ugyanis gyakorlatilag Udinéből érkeztek, a sikeres junior Vk után tán a vívóruhát sem volt idő kimosni az újabb utazásig. A lényeg pedig valóban majd a vasárnapi csapatverseny lesz – legalábbis nekik. 

Gergő és Dani szombaton folytatja majd, míg pénteken a női verseny selejtezője következik, hajrá, magyarok!

Eredmények. Férfi tőr egyéni Világkupa, Párizs, 261 induló. A csoportmérkőzéseken: Szemes Gergő kiemelt, Dósa Dániel 6 győzelem/0 vereség (a legjobb 64 közé jutott), Bálint Álmos 3/3 (továbbjutott), Bagdány Albert 1/5, Tóth Gergely 1/5, Budaházy Ambrus 1/5, Mihályi Andor 0/6, Frűhauf Benjámin 0/6 (kiestek).

A legjobb 128 közé jutásért: Bálint-Lim (szingapúri) 8:15,

Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Szemes-Ng (hongkongi), Dósa-Rosatelli (olasz).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások