Jöhetnek az utolsó simítások

júl 12, 2023 | Hírek

A vívóválogatott egyik fele Tatán, a másik Budapesten készül a jövő szombaton kezdődő milánói világbajnokságra (július 22-30.). Ezúttal a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban jártunk. 

Másfél hét múlva kezdődik a szezon legfontosabb versenye, a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokság (július 22-30.). Természetesen mindenki javában készül, és ahogy az lenni szokott, ilyenkor már egy versenyző sem bőbeszédű, nem is illik hosszasabb és komolyabb mélyinterjúkat készíteni. A tét nagy, ilyenkor a nyugalom, a zavartalan felkészülés valóban sokat számíthat…

Úgyhogy leginkább csak nézelődtünk a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, ahol a férfi tőrözők és a női kardozók tartják központi edzősüket a héten. Azt, persze,  megtudhattuk, hogy a közelben lakó Szemes Gergő és Gárdos Gábor későn tudott kedden elaludni, lévén a Rammstein zenekar Puskás Aréna-beli koncertjét az is hangosan élvezhette a környéken, aki erre nem feltétlenül vágyott… Ennek okán azonban Gergővel komolyabb kérdésekről is szót váltottunk, lévén a napokban edzőváltás mellett döntött.

“Először szeretnék mindent megköszönni ez úton is Szabó Istvánnak, aki a kezdetektől segítette a felkészülésemet. Mellette lett belőlem sikere vívó, és ezt sosem felejtem el. Viszont úgy éreztem, most váltanom kell. Húsz éves lettem, kinőttem a junior korosztályból, kezdték kiismerni a stílusomat. Ahhoz, hogy továbbléphessek, új impulzusok szükségesek, ezért abban állapodtunk meg, hogy a jövőben Marco Goncalves és Szabados Kristóf irányítja a munkámat.”

Mindeközben a női kardozók kis csapatukkal, Wejwár Dávid erőnléti edző utasításai alapján végezték a dolgukat, így Gárdos Gábor vezetőedzőnek maradt ideje nyilatkozni. “Világbajnoki címvédőként utazunk Olaszországba, de ez nem rakhat terhet a csapatra. Elsődleges cél a négy közé jutás, amelyet szerintem, ha semmi nem jön közbe, és mindenki egészséges, akkor teljesíthetünk. Utána pedig bármi előfordulhat…”

A férfi tőrözők "belakták" a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok nagytermét.

A nagytermet a tőrözők foglalták el, érthetően. Nagy létszámmal, üzbég, szlovák és izraeli edzőpartnerekkel kiegészülve készülnek a nehéz feladatokra. Méghozzá a nagyon nehéz feladatokra, elvégre az Európa Játékok után ismét egyetlen Világkupa-pontocskán múlott a nehéz ágra kerülés. 

“Egyetlen ponton múlott a krakkói Eb-n, hogy az olaszok helyett akár az ukránokkal vívjunk a negyeddöntőben. Most pedig megint egy fránya pont okozza azt, hogy Franciaországgal vívunk a nyolcért, és nem Egyiptommal.” – kezdte Szirmai Benedek vezetőedző, és bár mindez tűnhet panaszkodásnak is, valóban hatalmas különbséget jelentett és jelent ez az egy-egy balszerencsés pontocska. A rendkívül lelkesen dolgozó, fiatal társaság ugyanakkor láthatóan mindent megtesz a fegyvernem felzárkózásáért, a kánikulai délelőttön is mindenki ott volt a tréningen, aki valamit számít a szakágban. Szirmai Benedek azzal folytatta, hogy a felkészülés legvégén Salzburgba utaznak, egy olyan nemzetközi edzőtáborba, amelyen a házigazdák mellett a lengyelek, németek, ukránok és az egyiptomiak is részt vesznek. Csak néhány nappal a milánói indulás előtt térnek majd haza, aztán jöhet a világbajnokság… Mellyel kapcsolatosan Marco Gonalves – akinek immár négy tanítványa indul férfi és női tőrben a vb-n – fogalmazta meg a vágyakat. 

“Ha a férfi csapat esetében olimpiai kvalifikációról beszélünk, ahhoz egyértelműen bravúrra van szükség. Tudja ezt pontosan mindenki. A világbajnoki négy közé kerülés ezt jelentené. Ha sikerülne a nagy meglepetés a franciák ellen, akkor ‘kinyílna az ág’, oda lehetne érni a legnagyobbak közé. Pontosan tudjuk, hogy ez nem egyszerű, de hinnünk kell benne, hogy sikerülhet, mert ezek a fiúk nagyon sokat dolgoznak érte, és szerintem képesek is lehetnek rá.”

Végszónak ennél tökéletesebb tán nem is kell.

A világbajnok női kardcsapat és a feltörekvő férfi tőrválogatott remekül elvan egymás mellett. Az egyiknek már összejött, és várja a folytatást. A másik bízik abban, hogy össze kell jönnie. Legyen így!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Elrajtolt a szezon!

Elkezdődött…! A junior tőrözők válogatójával, egyben Magyarkupa-fordulójával elindult a 2026/27-es vívószezon. Az esélyesek domináltak, a férfiaknál Bodor Áron (Ludovika), a nőknél Zhou Xinyao Kriszti győzött, gratulálunk!

Aki egyszer vívó volt, mindig vívó marad

A „Once a fencer, always a fencer” munkacímet adta a Nemzetközi Vívó Szövetség az idei Vívás Világnapjának. Ezért is esett a vívóválogatott lassan nyolcvan éves „második otthonára”, a tatai edzőtáborra a választásunk. Főszerepben a kadet és junior párbajtőr-válogatott, és… – az majd videónkból kiderül.

Változik a passzivitás szabálya 2026/2027

Tisztelt Egyesületek! Emlékeztetőnek küldjük, hogy a FIE élő technikai szabályzata alapján a 2026-2027-es évadtól a passzivitás szabálya változott a lent leírtak szerint. Az élő FIE „Technikai Szabályok” az MVSZ oldalán magyar nyelven is elérhetőek az alábbi...

FELHÍVÁS – Vezetőedzői és Keretedzői posztok betöltésére!

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége 2026. szeptember 10-i ülésén pályázat kiírásáról határozott a megüresedett vezetőedzői és keretedzői pozíciók betöltésére a jelenlegi olimpiai ciklus hátralévő időszakára. A pályázat dokumentumai az alábbi linkekről letölthetők:...

A Pást Legendái – Nemere Zoltán

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy egészen különleges emberről és történetéről, a kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok párbajtőrözőről írunk – Nemere Zoltán.

Élő eredmények

Közelgő események