Jön a szezon utolsó Világkupája

jún 1, 2023 | Hírek

A 2022/23-as Világkupa-szezon ezen a hétvégén búcsúzik: Tbilisziben rendezik a női tőr egyéni és csapat Világkupát, amely egyben beszámít az olimpiai kvalifikációba. Aztán a világversenyek következnek

A május elejéről erre a hétvégére halasztott, női tőr egyéni és csapat Világkupával zárul a 2022/23-as szezon. Legalábbis a Vk-része, elvégre a legfontosabb versenyek, az Európa- és világbajnokság ezt követi majd. Ugyanakkor a különleges olimpiai kvalifikációs szisztéma okán, a zárás egyben kezdet is, elvégre a párizsi kvótákért a 2023. áprilisától 2024. áprilisáig lehet és kell versengeni. 

Ennek a sorozatnak következik női tőrben az újabb, egyéniben a harmadik, csapatban a második állomása Tbilisziben. Koncentráljunk az utóbbira, elvégre a csapatkvótáért harcolnak a mieink! Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra és Pásztor Flóra négy héttel ezelőtt, a plovdivi Vk-n a 9. helyen végzett úgy, hogy egyetlen tussal, a hosszabbításban kapott ki Kínától a 8 közé jutásért. Most itt a lehetőség a javításra! A mieink ugyanebben az összeállításban szerepelnek majd, és ismét a sorsolás dönti majd el, hogy a nyolcért Kína vagy Kanada lesz az ellenfél. 

Lupkovics Dóra, Kreiss Fanni, Pásztor Flóra és Kondricz Kata újabb fontos feladat előtt áll.

A cél természetesen a minél jobb szereplés, de fél szemmel figyelni kell a riválisokat is, elsősorban Ukrajnát. Jelen állás szerint keleti szomszédunk minimális különbséggel, éppen előttünk áll a világranglistán, ezen kellene most változtatni. Hogy ez miért ilyen lényeges a kvalifikáció ezen, korai szakaszában? Az Európa-bajnoki sorsolás miatt. Ha így marad a sorrend, akkor a krakkói Eb-n, egyben Európai Játékokon a 4 közé kerülésért Olaszország vagy Franciaország lenne az ellenfél. Ha előzünk, akkor a negyeddöntőben Lengyelország vagy Spanyolország következne. Nem ugyanaz, annyi bizonyos…

Persze, a hölgyeknek vívniuk kell, nem számolgatni, és ők nyilván ezt is teszik majd, először a péntek-szombati Világkupán, melyen – mondani sem kell… – mindenki ott lesz, aki számít. Pontosabban akad, aki ott lesz, de nem lép pástra. Kreiss Fanni ugyanis a csapatversenyre koncentrál, olyannyira, hogy csak később csatlakozik a már a helyszínen tartózkodó társakhoz. 

Honlapunk természetesen beszámol a hétvége eseményeiről, hajrá, magyarok!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Andor legjobb európaiként lett 5.

Zsögön Andor egyedüli európaiként jutott nyolc közé a samsuni junior férfi tőr világkupa-versenyen. A budakalászi színekben vívó tehetség az ötödik helyen végzett a nemzetközi szezonnyitón, gratulálunk!

A pást szélén is erősek vagyunk!

Piecs Adrienn az előző szezon kitüntetett versenybírói közé került, mellette további öt zsűrink szerepel az úgynevezett „Masterslist”-en. A magyar vívás a pást szélén is erős!

Rajt, nemzetközi pástokon is!

Ilyen korán tán még sosem kezdték a junior világkupa-sorozatot: péntektől vasárnapig rajt, tőrben magyar résztvevőkkel és válogatóval. Itthon startolnak a párbajtőrözők is, hétfőtől pedig Veszprémben rajtol a katonai világbajnokság – lesz esemény bőven, és még csak most indult a szezon…!

A Pást Legendái – Szalay Gyöngyi

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy tragikusan fiatalon elhunyt nagyszerű egyéniségről, a hétszeres világbajnok és egyéni olimpiai bronzérmes párbajtőrözőről írunk – Szalay Gyöngyi.

Sikeres vizsgák, bronzok, tőrözők a Várban

A hétvégi válogató versenyekről már beszámoltunk. De többfelé is zajlott a vívóélet, szatellit versenyről bronzzal tért haza Horváth Lotti, illetve Kovács Gergely, nemzetközi bírói vizsgát tett Nagy Martin és Schuster Vencel, veterán tőrünnepet tartottak a Várban.

Élő eredmények

Közelgő események