Jön az ob, a Magyar Vívás Napja – mindenkit várunk!

dec 14, 2022 | Hírek

Három, hosszú esztendő után lesz ismét “teljes értékű” a Magyar Vívás Napja, az országos bajnokság, amely visszaköltözik régi, jól bevált helyszínére, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokba. 

Két esztendeje, az akkor tomboló covid járvány második hullámának idején a BOK Csarnokban, a legszigorúbb járványügyi intézkedések keretén belül rendeztük meg országos bajnokságunkat. Tavaly, már enyhítve valamit a szabályokon, a Ludovika Aréna adott otthont, még mindig zárt kapuk mellett a Magyar Vívás Napjának. 

Idén viszont, végre ismét úgy rendezhetjük egyik kedvenc eseményünket, hogy valamennyi vendégünket, érdeklődőt, családtagot, a vívócsalád összes tagját köszönthetjük régi, jól bevált helyszínünkön, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban!

A tavalyi ob-n köszöntöttük visszavonuló klasszisunkat, az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emesét.

Az országos bajnokság az egyetlen olyan vívóeseményünk, melyen a hat fegyvernem legjobbjai egyszerre, egy helyszínen versenyeznek, ráadásul a legrangosabb hazai trófeáért. A menetrend, és a program is követi a hagyományokat, péntektől vasárnapig telnek majd meg a pástok. 

A pénteki selejtező napon a Honvéd is “besegít”. A minden eddiginél nagyobb induló létszám okán – a részletekről majd csütörtöki, részletes beharangozónkban… – a tőrözők selejtezőit a Dózsa György úti csarnokban rendezzük, valamennyi fegyvernemben a legjobb 32-ig szűkül a mezőny. 

Szombaton az egyéni versenyek folytatását és a döntőket bonyolítjuk le, ezúttal is integrálva a kerekesszékesek versenyével. A finálék és a Magyar Vívás Napja programja délután fél 3-kor kezdődik, köszöntjük majd az esztendő legjobbjait, az utánpótlás tehetségeit és kerek születésnapos klasszisainkat. Vasárnap pedig a mindig izgalmas csapatbajnokság következik, melynek versenyei folyamatosan zajlanka majd a sportcsarnokban.

További részletekről, indulókról, különlegességekről csütörtökön számolunk be, péntektől vasárnapig pedig következik az országos bajnokság, a Magyar Vívás Napja!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások