Junior hétvége következik

jan 19, 2023 | Hírek

Juniorok minden szinten. Tőrben Aix-en-Provance-ban és Zágrábban Vk-t, párbajtőrben és kardban országos bajnokságot rendeznek a korosztálynak. Közeleg az Eb, különös jelentősége lesz a versenyeknek!

A juniorok szezonjának első fele a végéhez közeledik. A válogató versenyekkel teli bő három hónap villámgyorsan – és végre zökkenőmentesen… – elszaladt, annak hajrája következik. Elvégre nagyjából napra pontosan egy hónap múlva kezdődik Tallinnban a kadet és junior Európa-bajnokság, majd újabb hónap elteltével rajtol Plovdivban a kadet és junior világbajnokság. 

Természetesen akadnak már fiksznek tűnő helyek a válogatottban, ám a harmadik-negyedik pozíciókért hatalmas harcok dúlnak. Márpedig ebből a szempontból döntő jelentősége lesz a hétvégének, a mostani mellett ugyanis már csak fegyvernemenként további 1-1 (egyedül női tőrben kettő) lehetőség van a válogatottba kerülésre. 

Ennek megfelelő fontosságú lesz ez a hétvége, ráadásul kardban és párbajtőrben junior országos bajnoki érmeket is osztanak. A párbajtőrözők ezúttal is a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokot töltik meg, hatalmas mezőnyök neveztek – a férfiaknál 150-en. A kardozók ezúttal a Honvéd új vívótermébe költöznek, a férfiaknál itt is nyolcvan feletti a mezőny. A tőrözők ugyanakkor jövő héten vívnak junior ob-t, a mostani víkenden a férfiak a franciaországi Aix-en-Provance-ban, a nők Zágrábban szerepelnek junior Világkupán. 

Az említett nagy mezőnyök mellett azért lesznek neves hiányzók is. A nevezések alapján nem utazik Franciaországba a felnőtt Vk-n kiemelt Szemes Gergő, illetve nem lép pástra Budapesten a felnőtt kardcsapat világbajnoka, Battai Sugár. Két, korosztályában a legjobbak közé tartozó tehetségünk ugyanis az előző hétvégét is utazással, és vívással töltötte, a párizsi Vk-n, illetve a tuniszi GP-n. A korosztályos világversenyeken viszont természetesen ott lesznek majd legjobbjaink. 

Valamennyi egyéni versenyt szombaton, a csapatokat vasárnap rendezik, honlapunk az összes eseményről beszámol. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások