Juniorok zárják a vívóévet

dec 15, 2023 | Hírek

Négy fegyvernem junior Világkupa-versenyével, egyben válogatójával zárul a 2023-as vívóesztendő ezen a hétvégén.

Miközben a legfiatalabbak a BOK Csarnok pástjait töltik meg csütörtöktől vasárnapig, a juniorok fontos versennyel zárják a 2023-as vívóesztendőt. Teljes junior Világkupa-fordulót rendez a hétvégén a nemzetközi szövetség, és a hat versenyből négy beszámít a hazai válogatásba. Méghozzá jelentős szorzószámmal, így okkal jelenthető ki, hogy lényeges állomással zárul az év. 

Ezúttal Dél-Európa kerül főszerepbe. A férfi és a női kardozók Madrid felé veszik az irányt. A spanyol fővárosban rendeznek kétnapos, összevont egyéni és csapat Világkupa-versenyt. Éppen olyat, amellyel majd január első hétvégéjén, Budapesten kezdődik majd a 2024-es esztendő. Mindkét eseményen maximális létszámmal, 12-12 fővel vesznek részt a mieink. 

A párbajtőrözők külön utakon mozognak, a férfiak Athénban lépnek pástra, ahol monstre, csaknem 300 fős mezőny kezdi meg szombaton maratoni csatáját. A nők ugyancsak Spanyolországba, közelebbről Burgosba repülnek. Természetesen itt is lesz egyéni és csapatverseny egyaránt, és a magyarok ebben a fegyvernemben ugyancsak kihasználják valamennyi induló helyet. 

Rubin Mattia a 32 között folytathatja Bangkokban.

Férfi és női tőrben Bangkok rendez Világkupát. Ez nem része a hazai válogatásnak, ám 1-1 magyar itt is szerencsét próbál. Pontosabban próbált, itt ugyanis rendhagyó módon kétnapos egyéni versenyt rendeznek, és a mezőny pénteken el is jutott a legjobb 32-ig. A kadet Eb-arany, vb-bronzérmes Rubin Mattia folytathatja, Marosi Gréta kiesett.

Eredmények. Junior férfi tőr Világkupa, Bangkok, 144 induló. A csoportmérkőzéseken: Rubin Mattia 4 győzelem/2 vereség (továbbjutott).

A legjobb 64 közé jutásért: Rubin-Jones (brit) 15:10.

A legjobb 32 közé jutásért: Rubin-Kamata (japán) 15:13.

Szombaton a legjobb 16 közé jutásért: Rubin-Kijohara (japán).

Junior női tőr Világkupa, Bangkok, 115 induló. A csoportmérkőzéseken: Marosi Gréta 2 győzelem/4 vereség (továbbjutott). 

A legjobb 64 közé jutásért: Marosi-Lee (szingapúri) 3:15.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

2025/26: pipa – 2026/27: jöhet!

A junior és felnőtt világkupa-sorozat 2025/26-os, összesített éremtáblázatán ugyanúgy a negyedik helyen végzett Magyarország, miként a hongkongi világbajnokságon. Leszögezhetjük: a 2025/26-os szezonban is jól teljesített a magyar vívás.

Fényes a Sugár!

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Befejezésül a vb legeredményesebb szakága, a kard következik!

Élő eredmények

Közelgő események