Több oka is van annak, hogy a korábbi években májusra lecsengő Világkupa-szezon ezúttal “versenydömpinget” hoz sportágunkban. A covid ugyanis az őszi-téli versenynaptárt alaposan megritkította, a napjainkban ugyanakkor más gondokkal küzdő nemzetközi szövetség pedig mindent megtett azért, hogy az elmaradt eseményeket bepótolják. Ennek tudható be a “csúcsforgalom”, ami a júniusi Európa-, illetve a júliusi világbajnokság előtt az utolsó rangos erőfelmérőnek számít – egyben a hazai válogatók lezárását is jelenti.
A programot a férfi és a női kardozók kezdik, akik péntektől vasárnapig vesznek részt Világkupa-versenyen Madridban, illetve a tunéziai Hammametben. A fegyvernemnek lesz még egy Grand Prix-viadala két hét múlva Padovában, ugyanakkor csapatban ez az utolsó lehetőség a pozíciók javítására, illetve megerősítésére a világversenyek előtt.
A spanyol fővárosba Világkupa-győztesként utazhat el a magyar kardcsapat, legutóbb ugyanis éppen Budapesten sikerült ez a bravúr a Decsi Tamás, Iliász Nikolász, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású együttesnek. Valamennyien ott lesznek Madridban, miként a sérüléséből felépülő Gémesi Csanád, valamint további hat kardozónk. Háromszoros olimpiai bajnokunk, Szilágyi Áron természetesen kiemelt, a többiek számára a pénteki selejtezőkkel kezdődik a verseny, amely beszámít a hazai válogatásba.
A nők ugyanakkor még délebbre, pontosabban a tunéziai Hammametbe utaznak. Az új helyszínre – a korábbi években Tuniszban rendezték az afrikai Vk-t – öt magyar hölgy érkezik, ám egyéniben csak négyen indulnak, mivel Battai Sugár érettségije miatt csak a csapatversenyen vesz részt, míg Szűcs Luca is éppen csak “beesik” majd a viadal előtti éjszakán. Itt Pusztai Liza lesz egyéniben a magyar kiemelt, fiatal válogatottunk számára a vasárnapi csapat számít majd a “fő attrakciónak”. Érdekesség, hogy ismét ott lesz a mezőnyben az ukránok klasszisa, az egyéniben négyszeres világ- és hatszoros Európa-bajnok Olga Harlan, aki a számára rosszul sikerült olimpia után bejelentette visszavonulását, hazájában Tokiót követően “celebként” tündökölt, majd edzőként tűnt fel, most ismét a páston láthatjuk őt viszont.
Madridban és Hammametben egyaránt pénteken és szombaton rendezik az egyéni Világkupát, vasárnap pedig a csapatversenyeket. Hajrá, magyarok!