Készen áll az utánpótlás az Eb-re!

febr 19, 2019 | Hírek

Az olaszországi Foggiában rendezik péntektől, a következő hét végéig a kadet és junior Európa-bajnokságot. A Magyar Vívó Szövetség elnöksége keddi ülésén kijelölte az eseményen részt vevő válogatottat

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége elfogadta a szakmai javaslatot, és a hétvégi válogatás lezárta után kijelölte a pénteken kezdődő, foggiai kadet és junior Európa-bajnokságon szereplő magyar csapatot. Néhány érdekesség a listával kapcsolatosan. A küldöttségbe összesen tizenöt egyesület adott versenyzőt, és ebből hat vidéki! Öt olyan vívó szerepel az együttesben, aki kadet és junior korosztályban is kiharcolta a részvételt, méghozzá Szemes Gergő, Mihályi Andor (férfi tőr), Muhari Eszter, Büki Lili (női párbajtőr) és Battai Sugár (női kard). Ők közel két hétre való felszereléssel utaznak majd hamarosan Dél-Olaszországba… A kadet keret 24 utazójából nem kevesebb, mint 14 az újonc, mellettük további két junior is akad, aki most debütál világversenyen, azaz kijelenthető, hogy alaposan kicserélődött a korosztály. 

A foggiai Európa-bajnokságon induló kadet és junior válogatott. Sok sikert, és hajrá, magyarok!

A célok ugyanakkor változatlanok, az utóbbi esztendőkben rendre nagyszerűen szerepeltek a mieink a korosztályos világversenyeken, és az esélyek most is adva vannak. A “zászlóvivő” természetesen Pusztai Liza, aki majd a kairói felnőtt Grand Prix-ról repül majd egyenesen Foggiába, hogy reményeink szerint tovább gazdagítsa fantasztikus éremgyűjteményét. Továbbá itt a junior vb- és Eb-címvédő férfi párbajtőrcsapat, élén a felnőtt válogatottságra is aspiráló Nagy Dáviddal, női párbajtőrben az egész szezonban kimagasló Muhari Eszti, és inkább nem is sorolnánk tovább, a lényeg – érmeket, reményeink szerint aranyat is hoz majd haza Dél-Olaszországból a válogatott! 

A kiutazó értekezleten Tamás Henriette főtitkár, Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány és Boczkó Gábor sportigazgató kívánt sok sikert az Európa-bajnoki válogatottnak.

A magyar küldöttség első csoportja, a kadet női kardozók és férfi tőrözők szerda délelőtt utaznak Foggiába, az Európa-bajnokság első versenynapján e két fegyvernem vívói lépnek majd pástra. Honlapunk helyszíni tudósítással számol majd be az eseményről, hajrá, magyarok! 

A foggiai Európa-bajnokságon (február 22-március 3.) részt vevő magyar válogatott. Kadetok. Férfi tőr: Szemes Gergő (FTC), Mihályi Andor (Törekvés), Tóth Gergely (Törekvés), Horváth Soma (FTC). Férfi kard: Horváth Gergő (Honvéd), Szántó Zoltán (Vasas), Ondrik Konrád (BVSC), Pintér Levente (Honvéd). Férfi párbajtőr: Kó Benedek (BVSC), Bartkó Levente (MTK), Keszthelyi Zsombor (AVA Békéscsaba), Osman-Touson Maruán (BVSC). Női kard: Battai Sugár (Interfencing Debrecen), Szűcs Luca (BVSC), Báthory Kata (Vasas), Keszei Kira (Honvéd). Női párbajtőr: Muhari Eszter (Honvéd), Büki Lili (Tata), Szarvas Rita (Fless), Kollár Kincső (Alba Regia). Női tőr: Nekifor Erika (Törekvés), Czékmán Luca (Szeged), Kalucsai Luca (Törekvés), Fenyvesi Viktória (Törekvés). 

Juniorok. Férfi tőr: Szemes Gergő (FTC), Mihályi Andor (Törekvés), Maior Mátyás (Törekvés), Nedeljkovic Mateja (UTE). Férfi kard: György Lehel (UTE), Rabb Krisztián (vasas), Urbán Tamás (BVSC), Kaiser Balázs (UTE). Férfi párbajtőr: Nagy Dávid (Vasas), Andrásfi Tibor (BVSC), Koch Máté (Vasas), Bende Bence (Vasas). Női kard: Pusztai Liza (BVSC), Nagy Valentina (Honvéd), Bérczy Dorottya (BVSC), Battai Sugár (Interfencing Debrecen). Női párbajtőr: Muhari Eszter (Honvéd), Büki Lili (Tata), Dékány Kinga (AVA Békéscsaba), Gnám Tamara (Tatabánya). Női tőr: Hajas Nóra (Törekvés), Pöltz Anna (MTK), Szántay Anna (Honvéd), Hanzl Lilla (Tus).

Kapcsolódó hírek

Világbajnokságra készülnek a kerekesszékesek

Október 3. és 8. között, az olaszországi Terniben rendeznek paralimpiai kvalifikációs, kerekesszékes világbajnokságot. Négy év után indulhatnak újra vb-n vívóink, Nagy József beszél a részletekről.

KADET NŐI FÉRFI KARD KV –GÖDÖLLŐ 2023.10.14-15 – ELŐTERJESZTÉS

Egyéni: Amennyiben egyesületi költségen versenyző indulni kívánna, úgy kérjük az egyesületeket a versenyzők nevezésére az MVSZ információs rendszerében. FONTOS!  Az információs rendszerbe való nevezés nem jelent automatikus indulási jogot, végső nevezés az...

KADET NŐI FÉRFI PBT KV – BUDAPEST 2023.10.14-15 – ELŐTERJESZTÉS

Egyéni: Amennyiben egyesületi költségen versenyző indulni kívánna, úgy kérjük az egyesületeket a versenyzők nevezésére az MVSZ információs rendszerében. FONTOS!  Az információs rendszerbe való nevezés nem jelent automatikus indulási jogot, végső nevezés az...

VII. ORSZÁGOS SULI VÍVÓ TALÁLKOZÓ ÉS diákolimpia – felhívás

VII. ORSZÁGOS SULI VÍVÓ TALÁLKOZÓ ÉS DIÁKOLIMPIA - FELHÍVÁS VII. ORSZÁGOS SULI VÍVÓ TALÁLKOZÓ - Jelentkezési lap

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM