Kezdődik az Eb – hajrá, magyarok!

jún 15, 2023 | Hírek

A férfi párbajtőrözők (Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely) és a női tőrözők (Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra) versenyével kezdődik a plovdivi egyéni Eb.

Munkatársunk helyszíni jelentése:

Igazából emelnünk kell a kalapunkat a bolgár rendezők előtt. Bevállalták ugyanis a lehetetlent, mármint azt, hogy két hét alatt megszerveznek egy olimpiai kvalifikációs egyéni Európa-bajnokságot. “Normál helyzetben” erre alsó hangon van legalább másfél éve a rendező országnak. A vívás mostani szituációjára azonban sok mindent lehet mondani, de azt, hogy normális, semmi esetre sem. 

Miként arról honlapunkon beszámoltunk, a nemzetközi szövetség május végén keltezett levelében “üzente meg” az európai testületnek, hogy a krakkói Európa Játékok egyéni versenyét nem tekinti olimpiai kvalifikációs eseménynek – szemben az eredetileg tervezettel szemben. Az ok: a lengyelek nem adnak vízumot az orosz és fehérorosz versenyzőknek és kísérőknek. A nemzetközi szövetség pedig márciusi kongresszusán úgy döntött, hogy elfogadja a NOB irányelvét és ajánlását, azaz egyéni versenyeken, zászló, illetve a hovatartozás legcsekélyebb jelzése nélkül elindulhatnak az oroszok és a fehéroroszok. Ezért, hogy az európai vívók ne kerüljenek hátrányba az olimpiai kvalifikáció során, jobb híján, május 31-én (!) kiírták az olimpiai kvalifikációs egyéni Európa-bajnokságot, és ennek rendezésére ugrott be Plovdiv. 

Eb az utolsó pillanatban, Eb előtti simítások az utolsó pillanatban…

Elmondható, amit egy ilyen helyzetben lehetett, megtettek a rendezők. Egy kerékpár-stadionban alakították ki a vívótermet, a helyszín tágas, a légkondicionáló működik, és az áprilisi, ugyancsak plovdivi kadet és junior világbajnokságon dolgozói stábot vették elő ismét a helyiek, akik azért “emlékeztek a dolgukra”. A verseny pénteken kezdődik, de eddig úgy tűnik, a rendezésen nem múlik majd semmi. Persze, fennakadások voltak, vannak, és vélhetőleg lesznek is, látványosnak nem mondhatóak a körülmények, de összességében, ebben a helyzetben abszolút kielégítőek…

A versenyre egyébként öt, AIN, azaz Semleges Egyéni Versenyzők (francia rövidítés) feliratú orosz nevezett. Előző nap még hatan voltak. De miként arról a hazai média beszámolt: az ukrán sportminisztérium bejelentést tett a nemzetközi szövetség (FIE) felé, mert az egyik benevezett női kardozó like-olt egy háborúról szóló bejegyzést. A FIE pedig tette a dolgát, az illetőt azonnal törölte a nevezettek közül. Az öt vívó három fegyvernemben vesz részt, ebben a háromban az ukránok nem indulnak el. A másik háromban viszont az utolsó pillanatban mégis beneveztek… Szóval a helyzet fura, és az ezzel kapcsolatos, kénytelen-kelletlen kreált szabályok pontos betartása miatt Plovdivba utazott Dieter Lammer, a FIE sportigazgatója is. 

De beszéljünk végre a vívásról, még pontosabban a magyar válogatottról! A mieink három részletben, kisbuszokkal utaztak, illetve utaznak Plovdivba. Mivel az Európa Játékok alig több mint egy hét múlva kezdődik Krakkóban, mindenki azonnal siet is haza a versenye után. Így az a furcsaság is előfordul majd, hogy a női tőrözők nem is találkoznak a férfi tőrözőkkel. Mire utóbbiak megérkeznek, addigra előbbiek gyakorlatilag haza is indulnak… 

Dancsházy-Nagy Tamás "szúratott" még párat a helyszínen a világbajnok Siklósi Gergellyel a versenyt megelőző órákban.

Az első “fecskék”, a férfi párbajtőrözők és a női tőrözők, Boczkó Gábor szövetségi kapitány vezérletével szerencsésen megjöttek, és tették a szokásos, verseny előtti tennivalókat. Mindenki “profi” már ezen a téren, az akkreditáció, a fegyverhitelesítés már automatizmus. Az sem volt kérdés, hogy mindenki tréningezik még egyet a versenye előtt, átmozgat, iskolázik. A feszültség egyelőre korántsem volt tapintható, szenvtelen arccal tette mindenki a dolgát. 

Gyanítható, péntek reggeltől mindez nem ugyanígy történik majd… 

A plovdivi, olimpiai kvalifikációs egyéni Európa-bajnokság pénteken a férfi párbajtőrözők (Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely) és a női tőrözők (Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra) versenyével kezdődik. Előbbiek reggel 8-kor, utóbbiak délben kezdenek. A versenyek folyamatosan zajlanak, a négyes döntőkre előreláthatólag este fél 7-kor kerül majd sor. Honlapunkon és social média felületeinken mindenről beszámolunk. Hajrá, magyarok!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Meglepetés és papírforma

A kadet párbajtőrözők szezonnyitó válogatóján a férfiaknál új nevek tűntek fel, a hölgyeknél a „régiek” domináltak. Az aranyérmes a vasasos Luo Yuqing Karl, illetve a honvédos Karner Bíborka lett, gratulálunk!

Kiszúrtak velünk

Nem jutott magyar női tőröző a legjobb 32 közé a samsuni junior női tőr egyéni világkupa.versenyen. A 64-ben három vívónk volt ott, a vasárnapi csapatversenyeken lehet javítani

Andor legjobb európaiként lett 5.

Zsögön Andor egyedüli európaiként jutott nyolc közé a samsuni junior férfi tőr világkupa-versenyen. A budakalászi színekben vívó tehetség az ötödik helyen végzett a nemzetközi szezonnyitón, gratulálunk!

A pást szélén is erősek vagyunk!

Piecs Adrienn az előző szezon kitüntetett versenybírói közé került, mellette további öt zsűrink szerepel az úgynevezett „Masterslist”-en. A magyar vívás a pást szélén is erős!

Rajt, nemzetközi pástokon is!

Ilyen korán tán még sosem kezdték a junior világkupa-sorozatot: péntektől vasárnapig rajt, tőrben magyar résztvevőkkel és válogatóval. Itthon startolnak a párbajtőrözők is, hétfőtől pedig Veszprémben rajtol a katonai világbajnokság – lesz esemény bőven, és még csak most indult a szezon…!

Élő eredmények

Közelgő események