Kitüntették Szász-Kovács Emesét

máj 7, 2022 | Hírek

A Magyar Sport Napja alkalmából, kiemelkedő sportteljesítménye, sportolói életműve elismeréseként Csik Ferenc-díjat kapott Szász Emese olimpiai bajnok párbajtőröző, a Vasas szakosztályának társelnöke.

Forrás: MTI

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter a Magyar Sport Napja alkalmából pénteken tartott ünnepségen díjakat és elismerő okleveleket adott át Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral közösen.

Szász-Kovács Emese a csoportkép jobb oldalán, Kásler Miklós minisztertől kettővel jobbra látható a fotón.

Az eseményen 15 díjat és két miniszteri elismerő oklevelet adtak át. Bay Béla-díjat vehetett át kiemelkedő edzői tevékenysége, nevelő-oktató munkája, valamint edzői életműve elismeréseként Rátgéber László kosárlabda mesteredző, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának a docense, Nagy György, a Szolnoki Sportcentrum korábbi kajak-kenu mesteredzője és Pavlovics György gyermekorvos.

Kiemelkedő sportteljesítménye és sportolói életműve elismeréseként Csik Ferenc-díjat kapott Rózsa Norbert olimpiai bajnok úszó, Szász-Kovács Emese olimpiai bajnok párbajtőröző, a Vasas vívószakosztályának társelnöke és Tóth András paralimpiai bajnok úszó, genetikus.

A kontinens első szabadtéri sportversenyét 1875. május 6-án Budapesten rendezte meg a Magyar Athletikai Club (MAC) – Magyarország legrégebbi egyesülete –, ennek emlékére a kormány határozata alapján 2000 óta ez a nap a Magyar Sport Napja.

A Magyar Vívó Szövetség ez úton is gratulál Emese kitüntetéséhez!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Tarpataky-Háry kadet vk-bronzérmes

Tarpataky-Háry Botond nagyszerű bronzérmet nyert a dormageni kadet férfi kard egyéni világkupa-versenyen, gratulálunk a TFSE vívójának, és edzőjének, Patócs Ákosnak. Jöhetnek a juniorok!

Nyolcaddöntőt hozott a nyitány

A kadet férfi tőrözők és női kardozók világkupa-versenyével kezdődött a korosztályos budapesti világkupaverseny a BOK Csarnokban. A legjobb pénteki eredmény Komjáthy Boglárka nyolcaddöntője volt.

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások