Kivételes kezdés Belgiumban

márc 17, 2023 | Hírek

A kilencből nyolc magyar jutott a 64-es táblára a belgiumi Sint-Niklaasban rendezett női kard egyéni Világkupán. Öten ráadásul úgy, hogy a csoportmeccsek után rögtön továbbléphettek. Csak így tovább!

Sokat láttunk már, de ilyet nagyon ritkán, meglehet sose. A népes és nagyon erős mezőnyű, belgiumi női kard egyéni Világkupán egyetlen magyar sem volt kiemelt. Ugyanakkor kilenc indulónk közül öten bekerültek a csoportkör indexei alapján a legjobb 16 közé, azaz további folytatás nélkül jutottak a verseny szombati, 64-es főtáblájára. Katona Renáta és Pusztai Liza veretlenül zárt, Márton Anna, Battai Sugár és Spiesz Anna egy vereséggel és jó tusaránnyal végzett a legjobbak között. Utóbbit emeljük ki tán azért, mert első felnőtt Vk-versenyén teljesített így. 

Spiesz Anna első éves juniorként, első felnőtt Vk-versenyén a csoportkörből rögtön a legjobb 64 közé jutott.

Továbbjutott a további négy magyar is, és közülük egyedül Beviz Dorottyának nem sikerült a folytatás. A direkt kiesésben Keszei Kirának további egy, Szűcs Lucának és László Lucának két-két asszót kellett nyernie, és ezt rendkívül magabiztosan hozták is. 

A szombati folytatásban tehát nyolc magyarnak szurkolhatunk, csak így tovább, lányok!

Eredmények. Női kard egyéni Világkupa, Sint-Niklaas, 185 induló. A csoportmérkőzéseken: Katona Renáta 6 győzelem/0 vereség, Pusztai Liza 6/0, Márton Anna 5/1, Battai Sugár 5/1, Spiesz Anna 5/1 (a legjobb 64 közé jutottak), Keszei Kira 5/1, Szűcs Luca 4/2, László Luca 4/2, Beviz Dorottya 3/3 (valamennyien továbbjutottak).

A legjobb 96 közé jutásért: Szűcs-Baldini (olasz) 15:4, László-Thurgood (kanadai) 15:11, Beviz-Montoya (spanyol) 8:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Szűcs-Boudiaf (algériai) 15:11, Keszei-Mihajlova (bolgár) 15:6, László-Zang (kínai) 15:9.

Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Katona-Ciaraglia (olasz), Pusztai-Tranquille (francia), Márton-Hramova (bolgár), Battai-Keszei, Spiesz-Takasima (japán), Szűcs-Cieslar (lengyel), László-Tartakovsky (amerikai).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

GP-rekord: 11 magyar a 64-ben!

A világ legjobb 352 férfi párbajtőrözője indult a budapesti Westend Prix selejtezőjében. Szombaton a 64-ig jutottak el, ahová tizenegy magyar került, ami rekordnak számít a verseny történetében.

Arany és bronz Athénból!

Micsoda nap! Battai Sugár arany-, Szűcs Luca bronzérmet nyert az athéni női kard egyéni világkupa-versenyen. Szenzációs siker, két magyar a dobogón, gratulálunk a vívóknak és az edzőknek!

Dósa Dani sérülten lett nyolcaddöntős

A kairói férfi és női tőr egyéni világkupa-versenyen a magyarok közül Dósa Dániel szerepelt a legjobban, sérült csuklóval jutott el a nyolcaddöntőig. Vasárnap a csapatversenyek következnek.

Elhunyt Marosi József

Olimpiai ezüst- és bronzérmes vívónk, Marosi József 91 évesen elhunyt. Azon különleges sportolók közé tartozott, aki két fegyvernemben, párbajtőr- és tőrcsapatban is dobogóra állhatott az 1956-os, melbourne-i olimpián. 

Szomorú szombat – jöjjön a vasárnap!

Győzelem nélkül zárták férfi kardozóink a padovai világkupaverseny 64-es tábláját. Vasárnap következik a csapatverseny – lehet javítani. 

Élő eredmények

Közelgő események