– Sok magyar vívónak kellett elmesélnie, hogy a cég nevében szereplő PBT betűszónak nincs köze a párbajtőrhöz…? – kérdeztük Kovács Bencétől, a PBT Hungary Kft. ügyvezetőjétől.
- Valóban elég sokan gondolják így. A fegyvernemnek nincs köze hozzá, a “párbaj” szónak viszont igen. A vállalkozás először a Párbaj Bt. nevet vette fel, majd amikor a kilencvenes évek végén kft-vé kellett alakulni, akkor egyszerű betűszót csináltunk belőle. Gondolva arra, hogy a külföldiek is könnyebben megtanulják a nevünket.
- Ne ugorjunk ekkorát! Elvégre valahogy el kellett jutni addig, hogy külföldi vevőkre is gondoljanak… Hogyan kezdődött a PBT Hungary Kft. története?
- Ezt édesapám, Kovács Imre tudná jobban elmesélni. A Honvédban vívott, válogatott kerettag tőröző volt, elnökségi tag volt a szövetségben, fegyvermesterként is tevékenykedett, és sok évig A kategóriás versenybíró is volt. Aztán 1991-ben Budapesten rendezték a világbajnokságot. Akkoriban vált divattá, ami mára megszokott, hogy a vívófelszerelést árusító cégek pavilonjukkal kitelepültek az eseményre. És jött az ötlet, hogy legyen egy magyar üzlet is az akkori “nagyok”, az Allstar, az Uhlmann, a Prieur és a Soudet mellett. Akadt, persze előzmény is, nem a semmiből kerültünk a vb-re, de az első fontos állomásnak ez számított. Innen számítjuk a harminc esztendőt is, azóta igyekszünk lépésről lépésre haladni előre.
- A kezdetek kezdete. Kovács Imre (balra) és csapata az 1991-es. budapesti világbajnokságon.
- Vívó honlapnak készül az interjú, és vívófelszerelésekről beszélünk, ám ez akkor is egy komoly gazdasági vállalkozás, biznisz, amelynek a piaci szabályokat be kell tartania, és nyilván profitot kell termelnie az életben maradáshoz. Hogy csinálják?
- Természetesen ez egy összetett folyamat, de a legfontosabb eleme talán az, hogy termékeink nagy részét mi gyártjuk. Csak az alapanyagot vásároljuk meg, és utána valamennyi munkafolyamat a miénk. A központunk Budapesten található, de vidéken is vannak üzemeink, varrodánk, fémmegmunkáló és fejvédő összeszerelő üzemünk. Jelenleg 42 kollégánk van, és természetesen akadnak bedolgozók is.
- Beszélhetünk másféle számokról is…?
- Ami lényegesebb a forintoknál: a harminc esztendő során sikerült folyamatosan fejlődnünk, évente öt és tíz százalék közötti növekedést értünk el. A 2019-es évünk kiemelkedő volt, ami, persze, a hazai rendezésű világbajnokságnak is köszönhető. A COVID miatt természetesen mi is megtorpantunk, embereket kellett elküldenünk, forgalmunk jelentősen visszaesett, de dolgozunk tovább. Az exportunk jelenleg 60-65 százalékos, sikerült betörnünk a legnehezebb piacokra, így Kínába, az Egyesült Államokba és Franciaországba. De nagyon büszkék vagyunk az itthoni 35-40 százalékos eladásunkra, amibe azt is beleszámítjuk, amikor külföldi vásárló kifejezetten miattunk utazik ide, egy nagyobb, megtervezett bevásárlásra.
- A Kovács-família családi vállalkozásból vívó-világcéget hozott össze.
- Azt már tudjuk, hogy a PBT miként indult, de hogyan kezdte Ön?
- A fél gyermekkoromat a vívóteremben töltöttem, nem is lehetett kérdéses a sorsom… Még akkor sem, ha sportolóként a labdarúgással próbálkoztam komolyabban a vívásba csak hobbi szinten kóstoltam bele. Mivel édesapám irányításával mindvégig családi vállalkozásban gondolkoztunk, gazdasági középiskolán, majd főiskolán tanultam, angolul és oroszul is beszélek, utóbbinak komoly értéke van a vívósportban… És ahogy a PBT lépésről lépésre haladt, úgy én is fokozatosan merültem bele egyre inkább a cég irányításába, hűha, lassan már tizenhét esztendeje… De továbbra is együtt dolgozik a család. Édesapám és édesanyám nyugdíjasként sokat segít, Apu kedvence a gyártás és a termelés, azt továbbra is felügyeli. A napi operatív dolgokat, a külföldi kapcsolatokat, reklámot, szponzorációt én intézem. A húgom az ügyvezető társam, hozzá is tartozik a napi irányítás bizonyos feladatai, a beszerzés egy része, és teljes egészében a HR és a pénzügy.
- “Mit tud” a PBT? Hogyan sikerült tulajdonképpen a nulláról egyenrangú társává válni olyan nagynevű cégeknek, mint mondjuk az Allstar, vagy a Leon Paul?
- Eleinte természetesen az alacsony ár volt az, amivel betörtünk a piacra. Az akkori csúcstermékünk – a kezdeti kesztyű és vívózsák gyártása mellett – a vívócipő volt, amit a martfűi Tisza Cipőgyárban gyártottunk, és rengeteget adtunk el belőle. A minősége jó volt, és árban messze a konkurencia alá tudtunk menni. Ám ezek az idők már rég elmúltak… Természetesen létezik árverseny, és ebben azért jobban állunk például az olasz és az angol riválisnál, de ez már kevés lenne. Minőségi árut kell termelni, és remélem, ebben is megálljuk a helyünket. Az árelőny megkopott, a “második hullámban” többre van szükség. És ebben segített, segít a magyar vívás nagyon komoly reputációja, a kapcsolatrendszer, a magyar vívók és mesterek nemzetközi rangja, elismerése.
- Csapatmunka! A PBT-team a 2019-es, budapesti világbajnokságon.
- Mire gondol pontosan?
- Arra, hogyha egy magyar vívó a versenyeken PBT-ben versenyez, azt észreveszi a világ. Pontosan tudja mindenki, hogy Szilágyi Áronék nem fognak olyan felszerelést viselni, ami számukra nem tökéletesen megfelelő. És a jelenlegi válogatott mintegy háromnegyede a mi felszerelésünket viseli…
- És ezt hogyan sikerült elérni?
- Eleinte itt is a kapcsolatok számítottak. Szabó Bence, Mincza Ildikó, Nagy Tímea, Mohamed Aida és Nemcsik Zsolt voltak a húzóneveink. A kapcsolódás talán könnyebben ment. Gerevich Györggyel például nagyon szoros volt a kötődés, Szilágyi Áron és Szatmári András már akkor PBT-s volt, amikor “csak” nagy tehetségnek számított, és ugyanez mondható el Siklósi Gergelyről, vagy Márton Annáról. Nagyon örülünk annak, hogy tulajdonképpen a kezdetektől fogva együtt vagyunk, és a hosszú évek alatt nem szakadt meg a kapcsolat. A felnőtteken túl fontosnak tartjuk a fiatal tehetségek felkarolását, rengeteg kadet és junior korú támogatott versenyzőnk is van. De általánosíthatunk is, mert nem csak egyénekről beszélünk. A Magyar Vívó Szövetséggel évtizedek óta szoros és jó a kapcsolatunk, éppen most hosszabbítottuk meg újabb négy évvel a támogatási szerződésünket Csampa Zsolt elnök úrral.
- Ez egy mindkét fél számára kifizetődő üzlet, vagy inkább szponzoráció?
- Úgy érzem, mindkettő. Az előbb szóltam arról, hogy a magyar vívás milyen komoly reputációt jelent, emellett ma már a nemzetközi versenyek rendezése is fontos szelete a tevékenységünknek. Márpedig a hazai szövetség sok rangos viadalt szervez évről évre, melyben mi is részt vállalunk. Ugyanakkor úgy gondolom, azért szponzorációnak is tekinthető az a megállapodás, amit kötöttünk. Modern üzleti szóhasználattal élve, ez egy win-win kapcsolat. De ennél számukra sokkal több a magyar vívás, szívügyünk.
- Világklasszisok sora PBT-ben. Felül a hazai büszkeségek: Szilágyi Áron, Szatmári András, Siklósi Gergely. Lentebb a nemzetközi klasszisok: Olga Harlan, Ana Branza-Popescu, Daniele Garozzo.
- Jó ezt hallani… De az minek köszönhető, hogy olyan világklasszisok, mint az egyaránt olimpiai bajnok ukrán kardozó, Olga Harlan, a román párbajtőröző, Ana Branza-Popescu és az olasz tőröző, Daniele Garozzo is tetőtől talpig PBT-ben virít a páston és a plakátokon?
- Ha nem is három, de két különböző történetről beszélhetünk, és itt is minden a kapcsolatokra vezethető vissza. A románokkal és az ukránokkal a kezdetektől fogva nagyon erős a kötődésünk. Anát és Olgát egyaránt kadet kora óta támogatjuk. Az olaszok esetében a frascati klubbal volt szoros a kapocs, évekig a válogatott Aspromontét támogattuk. Ő volt eddig az egyedüli, aki úgy döntött, váltani szeretne. Helyette ajánlották ugyanabból a klubból, a juniorból éppen felnőtté váló Garozzót. Megállapodtunk, és biztos, nem miattunk van, de az olasz azóta szárnyal, és lett többek között olimpiai bajnok… Ami talán fontosabb magánál az első szerződésnél: a kapcsolat mindhárom versenyző esetében töretlen, minden különösebb huzavona nélkül állapodtunk meg az újabb négy esztendős folytatásban.
- Hogyan tovább, PBT? Miről beszélgetnénk a cég ötven éves születésnapján?
- Nem sietünk ennyire előre. Eddig is az volt a sikerünk kulcsa, hogy lépésről lépésre haladtunk, ezen nem szeretnénk változtatni. Természetesen vannak céljaink ebben a nehéz helyzetben is, a jelentős konkurencia mellett is akarunk fejlődni, erősödni, de nem mi szeretnénk a világot megváltani.
- Végezetül, mit mond majd a köszöntőjében a harminc éves születésnapi céges partin?
- Na, ezen még nem gondolkoztam, bár biztos tartunk majd ilyesmit… Elsőként az édesapámat fogom megemlíteni. Mert neki köszönhető az, hogy egy átalakított, pár négyzetméteres babakocsi-tárolóból eljutottunk idáig. Harminc év után ma ott tartunk, hogy egyenrangú versenytársai vagyunk komoly, több generációs nyugat-európai cégeknek. Nagyon büszke vagyok rá.
Sz. A.
