Kun Anna ismét dobogón – ezúttal bronzosan

máj 20, 2023 | Hírek

Tovább folytatja kimagasló szezonját Kun Anna. Első számú női párbajtőrözőnk ezúttal a fujairahi, olimpiai kvalifikációs egyéni Világkupán állhatott ismét dobogóra. Gratulálunk neki és mesterének!

Ha egyszer egy üzlet beindul! Nagyjából két éve pörgött fel Kun Anna felnőtt karrierje. Addigra 25 esztendős volt, és tehetségként tartották számon, ám nem tudott nyolc közé jutni Világkupán, világversenyen. Igaz, közte volt csaknem két covidos szezon, ám fogyni kezdett a tatai vívó türelme. Ám, szerencsénkre, nem fogyott el teljesen, köszönhetően elsősorban neki, no meg mesterének, nevelőedzőjének Plásztán Attilának. 

Kazanyi helyezéssel indultak az “új idők” Annának, és röpke két év alatt a világ egyik legjobb párbajtőrözőjévé nőtte ki magát! És ez egyáltalán nem túlzás! A mostani Világkupa előtt a világranglista negyedik helyén állt, és ezzel az eredményével hátrébb bizonyosan nem kerül… Ebben a szezonban állt már a dobogó valamennyi fokán, és ezúttal is kimagaslóan vívott, egészen sima győzelmekkel menetelt el az elődöntőig. 

Kun Anna a szezon során negyedszer állhatott dobogóra Vk-versenyen.

Méghozzá nem is akármilyen ágon…! “Nyitófalatnak” az olasz Bozza elég rágós volt, de egy 15:12-vel sikerült rajta “lenyelni”. A folytatás pedig lenyűgözően alakult. 15:11 a svájci Brunner, majd 15:7 a világelső koreai válogatott tagja, Kang ellen. Végül a negyeddöntőben egy laza 15:10 a budapesti egyéni világbajnok, a szezonban Katarban GP-t nyerő, brazil Moellhausennel szemben. Ezzel az érem összejött, a fényesítése már nem, a világ, jelenlegi “másik legjobbja” a hongkongi Kong 15:11-re legyőzte őt. A harmadik helyhez természetesen csak gratulálni lehet neki és mesterének, valamint Somfai Péter válogatott edzőnek. 

Ezt meg is tettük, majd Kun Anna eztán így válaszolt honlapunknak, miután megkérdeztük, hogy hatodik Vk-érmének is tud-e ugyanúgy örülni: “Persze, nagyon örülök, hiszen ezekért a sikerekért vívunk, ezeket szerintem nem lehet megunni. Már csak azért sem, mert tényleg jó napom volt, reggel úgy ébredtem, hogy szeretnék dobogós lenni, és ezt sikerült is teljesítenem. Ráadásul bejöttek az akcióim, minden úgy ment, ahogy terveztem, egészen az elődöntőig. Ott a hongkongi, sajnos, jobb volt, bosszantott is egy kicsit, de majd legközelebb… Most jöhet a csapat, úgy érzem, mi készen állunk, izguljanak az esélyesek, nekünk nincs vesztenivalónk!”

A többiekről. Muhari Eszter két szoros meccset vívott, az egyiket sikerült 15:13-ra megnyernie, a másikon ugyanennyire kapott ki a japán Szatótól, így ő a 32-ben búcsúzott. A harmadik főtáblás magyar, Kardos Edina a 64-ben esett ki. 

Vasárnap a nagyon fontos csapatverseny következik, a mieink Büki Lili, Kun Anna, Muhari Eszter, Wimmer Dorina összeállításban szerepelnek, és az esetleges nyolcaddöntőben minden bizonnyal Ukrajnával találkoznak majd. Hajrá, magyarok! 

Eredmények. Női párbajtőr egyéni Világkupa, Fujairah, 226 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Kun-Bozza (olasz) 15:12, Muhari-Luty (francia) 15:13, Kardos-Rizzi (olasz) 7:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Kun-Brunner (svájci) 15:11, Muhari-Szato (japán) 13:15.

Nyolcaddöntő: Kun-Kang (koreai) 15:7.

Negyeddöntő: Kun-Moellhausen (brazil) 15:10.

Elődöntő: Kun-Kong (hongkongi) 11:15.

Végeredmény: 1. Song Sera (koreai), 2. Kong Man Wai Vivien (hongkongi), 3. Kun Anna (edző: Plásztán Attila, válogatott edző: Somfai Péter) és Gaia Traditi (olasz), …21. Muhari Eszter, …39. Kardos Edina, …83. Wimmer Dorina, …86. Büki Lili, …88. Tóth Jázmin, …112. Nagy Blanka, …185. Fekete Bosziljka.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Meglepetés és papírforma

A kadet párbajtőrözők szezonnyitó válogatóján a férfiaknál új nevek tűntek fel, a hölgyeknél a „régiek” domináltak. Az aranyérmes a vasasos Luo Yuqing Karl, illetve a honvédos Karner Bíborka lett, gratulálunk!

Kiszúrtak velünk

Nem jutott magyar női tőröző a legjobb 32 közé a samsuni junior női tőr egyéni világkupa.versenyen. A 64-ben három vívónk volt ott, a vasárnapi csapatversenyeken lehet javítani

Andor legjobb európaiként lett 5.

Zsögön Andor egyedüli európaiként jutott nyolc közé a samsuni junior férfi tőr világkupa-versenyen. A budakalászi színekben vívó tehetség az ötödik helyen végzett a nemzetközi szezonnyitón, gratulálunk!

A pást szélén is erősek vagyunk!

Piecs Adrienn az előző szezon kitüntetett versenybírói közé került, mellette további öt zsűrink szerepel az úgynevezett „Masterslist”-en. A magyar vívás a pást szélén is erős!

Rajt, nemzetközi pástokon is!

Ilyen korán tán még sosem kezdték a junior világkupa-sorozatot: péntektől vasárnapig rajt, tőrben magyar résztvevőkkel és válogatóval. Itthon startolnak a párbajtőrözők is, hétfőtől pedig Veszprémben rajtol a katonai világbajnokság – lesz esemény bőven, és még csak most indult a szezon…!

Élő eredmények

Közelgő események