Liza hatodik a kairói Grand Prix-n

febr 24, 2019 | Hírek

Ismét bizonyított a felnőttek között Pusztai Liza. 18 éves klasszisjelöltünk a kairói GP-n végzett a hatodik helyen, megszorítva az orosz Velikaját. Márton Anna ezúttal a nyolcaddöntőben búcsúzott.

Kivételes párosításban volt része a magyaroknak a kairói kard Grand Prix zárónapján, a hölgyek 64-es direkt kieséses tábláján. Vasárnap ugyanis három vívónk volt érintett, és kizárólag ázsiai, illetve orosz ellenfelet kaptak a nap folyamán. A “keleti kirándulásnak” a végeredménye magyar szempontból felemásnak mondható, ám Pusztai Liza hatodik helye feltétlenül dicséretes…

Pusztai Lizának lassan védjegyévé válik a mosoly mellett az "egyezményes győzelmi jel".

A BVSC tehetsége, Bódy István, és fia, Benjámin tanítványa az indiai Chadalavadával kezdett, és az Amerikában tanuló kardozó legyőzése nem jelentett számára problémát. Miként a folytatás sem… Liza a folytatásban Kína felé vette az irányt, Fu maradt alul vele szemben 15:9-re. Az ázsiai kirándulás a magyar számára Japánban ért véget, a nyolcaddöntőben Fukusima kapott ugyancsak egy 15:9-et. Ezzel kétszeres kadet világbajnokunk ismét nyolc közé jutott a “nagyok” között, ám a negyeddöntőben következett a nagyok között is az egyik legnagyobb, az egyéni világbajnok, világranglsitát vezető orosz Velikaja személyében. Lizi alaposan megnehezítette az orosz klasszis dolgát, 13:12-re még vezetett is ellene, ám a végén a nagyobb rutin diadalmaskodott, 15:13-ra Velikaja győzött. Lizi ezzel a hatodik helyen zárt, amihez neki, és edzőinek egyaránt gratulálunk! 

Lizát csak a későbbi győztes, a világranglsitát vezető orosz Velikaja állította meg.

Sok pihenője mindenesetre nem lesz Lizának. Hétfőn ugyanis Budapest helyett Foggia felé veszi az irányt, és szerdán már a junior Európa-bajnokságon lép pástra… És őt ismerve, Itáliában egy hatodik hellyel nem lenne elégedett…

A többiekről. Mikulik Júlia a 64-ben a kínai kiemelttől, Saótól szenvedett 15:11-es vereséget. A világranglistán második helyen álló Márton Anna pedig ezúttal a nyolcaddöntőig jutott. Már az első meccsén nagyon megnehezítette a dolgát a fiatal orosz Obvinceva, de Panka 15:13-ra győzni tudott. A következő kör már magabiztosabb sikert hozott, a koreai Hvangot 15:11-re verte. A nyolcaddöntőben aztán egy újabb koreai jött, és Csoj ezúttal remek napot fogott ki. Ezt egyébként nem csupán azzal bizonyította, hogy 15:14-re legyőzte világbajnoki bronzérmesünket. A döntőt ugyanis ezen a délutánon az a két versenyző vívta, aki legyőzte Lizát, illetve Pankát. Tehát Velikaja és Csoj. Úgyhogy a mieinket igazán nem érheti szemrehányás…

Eredmények. Női kard egyéni Grand Prix, Kairó, 130 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Márton-Obvinceva (orosz) 15:13, Pusztai-Chadalavada (indiai) 15:10, Mikulik-Sao (kínai) 11:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Márton-Hvang (koreai) 15:11, Pusztai-Fu (kínai) 15:9.

Nyolcaddöntő: Pusztai-Fukusima (japán) 15:9, Márton-Csoj (koreai) 14:15.

Negyeddöntő: Pusztai-Velikaja (orosz) 13:15.

Végeredmény: 1. Szofija Velikaja (orosz), 2. Csoj Szujeon (koreai), 3. Cecilia Berder (francia) és Olga Harlan (koreai), …6. Pusztai Liza (edző: Bódy István és Bódy Benjámin, válogatott edző: Gárdos Gábor), …9. Márton Anna, …54. Mikulik Júlia, …97. Záhonyi Petra, …111. Katona Renáta, …114. László Luca.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Félig tele a pohár, és „majdnem arany”

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Folytatjuk a párbajtőrrel, a cím részben plágium…!

Tőr: közvetlenül a világelit mögött

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Ezúttal a tőrrel kezdünk!

Nemzetközi Licence Igénylés 2026-2027

Tisztelt Egyesületek! A 2026/27-es szezonra megnyílt a nemzetközi licenc igénylési lehetőség. A FIE és az EFC szabályzatai szerint a versenyeken való részvételhez minden versenyzőnek, edzőnek és bírónak érvényes licenccel kell rendelkeznie. Az igényeket a szövetség...

Boczkó Gábor: Inkább tele a pohár!

Nagyjából elégedetten nyilatkozott Boczkó Gábor szövetségi kapitány az 1 arany- és 2 bronzérmet hozó hongkongi világbajnokságot követően. 

Zárásként negyedik és ötödik hely

A férfi kardcsapat a negyedik, a női tőrcsapat az ötödik helyen végzett a hongkongi világbajnokság záró napján. A magyar válogatott ezzel 1 arany- és 2 bronzéremmel, további értékes helyezésekkel zárt – soha rosszabbat, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események