Magyarok uralták az U23-as körversenyt

ápr 22, 2023 | Hírek

Koch Máté, illetve Kun Anna nyerte a nagyon nagy mezőnyű, és a versenysorozathoz képest erős U23-as európai körversenyt, egyben Magyarkupa-fordulót. A magyarok mindössze 2 érmet engedtek át. 

Tízen-tízen szerepeltek a világranglistán a legjobb száz között az indulók közül, továbbá a mezőny több mint fele külföldi vívó volt a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezett párbajtőr Magyarkupa-fordulóban, egyben U23-as európai körversenyen. Ezt figyelembe véve a végeredmény kifejezetten jelentős és értékes magyar dominanciát hozott! A férfiaknál a dobogó valamennyi fokán a mieink állhattak, a nőknél az arany és az ezüst lett a mienk. Koch Máté, Rédli András, Bányai Zsombor és Fenyvesi Csaba volt a férfiak sorrendje (Siklósi Gergő kisebb sérülés miatt nem indult), míg a nőknél totálisan érvényesült a papírforma, Kun Anna végzett az élen Muhari Eszter előtt. Itt a hazai ranglista negyedik helye volt kérdés, ezt döntős pozíciójával Tóth Jázmin szerezte meg. 

Mielőtt a győztesek nyilatkozatát rögzítenénk, számoljunk be egy újabb “Fair Play-gyanús” helyzetről. A 32 közé jutásért vívott Buta Levente és Andrásfi Tibor. Előbbi vezetett 14:13-ra, amikor 2 másodperccel a vége előtt Tibi lámpát gyújtott. A bíró meg akarta adni a tust, ám válogatottunk jelezte, hogy nem kéri azt, mivel önmagát szúrta meg. A maradék idő pedig már nem volt elég az egyenlítésre, így Andrásfi ezzel esett ki. Bravó, Tibor!

És akkor lássuk a nyilatkozatokat! Koch Máté: “Elég nehéz időszakon vagyok túl, és ezért ennek a győzelemnek most nagyon örültem! A nyáron edzőváltáson mentem át, és azóta hiányoztak a kiugró eredmények. Éreztem, hogy nincs gond, a mesterem is azt mondta, hogy minden rendben halad, ne stresszeljem túl ezt az egészet. De azért akkor is jó dolog, amikor egy majdnem kétszáz fős, egész erős versenyen végül a dobogó tetejére állhatok. Úgyhogy most már jöhet a kvalifikációs időszak, bízom a hasonlóan eredményes folytatásban.”

Kun Anna a nemzetközi sikerek után itthon is újfent bizonyított, megint nem talált legyőzőre. Elsőként azt kérdeztük tőle, a világranglista negyedikjeként miért tartotta fontosnak ezen az eseményen is az indulást. “Először is egy ilyen, egyáltalán nem gyenge mezőnyű verseny sokkal jobb gyakorlás, mint egy edzés. Emellett edzőmmel, Plásztán Attilával azt is egyeztettük, hogy a tatai klubomnak ugyancsak jár az indulás… A nap elején még nem volt sok kedvem, de aztán egyre jobban belelendültem, és a végén már élveztem is a vívást. Jöhet az olimpiai kvalifikáció!”

Eredmények. Férfi párbajtőr egyéni Magyar Kupa, egyben U23-as európai körverseny, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 196 induló. Végeredmény: 1. Koch Máté (Vasas, edző: Somfai Péter), 2. Rédli András (Honvéd), 3. Bányai Zsombor (Vasas) és Fenyvesi Csaba (Vasas), 5. Nagy Dávid (Vasas), 6. Josef Mahringer (osztrák), 7. Nicolo del Contrasto (olasz), 8. Andrij Derkacs (ukrán). A döntőben: Koch-Rédli 15:12.

Női párbajtőr egyéni Magyar Kupa, egyben U23-as európai körverseny, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 126 induló. Végeredmény: 1. Kun Anna (Tata, edző: Plásztán Attila), 2. Muhari Eszter (Tatabánya), 3. Fiona Hatz (svájci) és Anna Makszimenko (ukrán), 5. Katerina Saligerova (cseh), 6. Kardos Edina (MTK), 7. Angela Krieger (svájci), 8. Tóth Jázmin (Honvéd). A döntőben: Kun-Muhari 15:11.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Elhunyt Valter Béla

78 éves korában elhunyt Valter Béla. A kardmester a kilencvenes évek elejéig dolgozott Magyarországon, majd az Egyesült Államokban edzősködött tovább, és ott halt meg váratlanul. 

Még egyszer a junior vb-ről

A kínai Vuhsziban véget ért a kadet és junior világbajnokság. A magyarok egy arany- és egy ezüstéremmel térhettek haza. Volt jobb, igaz, rosszabb is – éppen tavaly. Három szempontból készítettünk összegzést.

Negyedik és hetedik hely zárásként Vuhsziban

Lekopírozták a kardcsapat helyezését a párbajtőrözők a vuhszi korosztályos vb zárónapján. A férfiak a negyedik, a nők a hetedik helyen végeztek, gratulálunk!

Ez aztán a Lotti-ötös! 

Horváth Lotti aranyérmet nyert a vuhszi kadet női párbajtőr egyéni világbajnokságon! Hatalmas gratuláció neki és edzőjének, Kovács Attilának! Petrovszki Áron hatodik lett, bravó!

Nagy Blanka ezüstérmes a junior vb-n!

Megtört a jég! A vuhszi korosztályos világbajnokság hetedik versenynapján megszületett az első magyar érem. Junior női párbajtőrben Nagy Blanka ezüstérmet nyert, gratulálunk neki és edzőjének, Serra Bendegúznak!

Élő eredmények

Közelgő események