Munkatársunk helyszíni jelentése:
A lehetőségekhez képest minden a helyére került – nagyjából rendben és időben kezdődött el Milánóban az év legfontosabb vívóeseménye, az olimpiai kvalifikációs világbajnokság.
Miként megírtuk, az első három nap, reményeink szerint egyfajta “bemelegítésnek” számít a mieink részére. Az egyéni versenyeken ugyanis a legjobb 64-ig jutnak el a népes mezőnyök, kiemeltjeink pedig csak ott kapcsolódnak majd be a versenybe. Így aztán a nyitónapon öt magyarnak szurkolhattunk a hatalmas milánói vásárcsarnokban. A női párbajtőrözők mezőnyében Kun Anna, a férfi kardozóknál Szilágyi Áron és Szatmári András kapott felmentést kiemeltként a selejtezők alól.
Büki Lili vereséggel kezdett, de aztán simán lett főtáblás!
A napot a hölgyek kezdték. és leghamarabb Büki Lili fejezte be a versenyt, de ennek okán egyáltalán nem bánkódott a tatabányai tehetség. A napot vereséggel indította, utána viszont nem talált legyőzőre, és tizenhatodik indexével, további folytatás nélkül felcsusszant a 64-es főtáblára. Nem csoda hát, ha ezt követően mosolyogva nyilatkozott honlapunknak. “Idegesen és kapkodva kezdtem a napot, utána viszont egyre jobban belejöttem, és a végén már felszabadultan vívtam. Nagy könnyebbség, hogy további folytatás nélkül főtáblás lettem, a direkt kiesésben könnyen szembekerülhet az ember erős ellenféllel. Így viszont máris mehetek pihenni, és készülni a keddre.”
Gémesi Csanádot megvágni is alig tudták a csoportkörben.
Nem sokkal később aztán Gémesi Csanád is követte Lili példáját, ugyanis a hölgyek csoportkörét követően a férfi kardozók következtek. A gödöllői olimpiai bronzérmes pillanatok alatt lerendezte az ellenfeleit, megvágni is alig tudták Csanádot, ő aztán tényleg egy nagyjából ötven perces “átmozgató edzéssel” nyugtázta a napot.
Muhari Eszter simán jutott főtáblára.
A direkt kieséses folytatásban Muhari Eszternek és Wimmer Dorinának egyaránt 2-2 asszót kellett nyernie a főtábláért. Ez előbbinek sikerült, a magyar válogatott legifjabb tagjának viszont nem. Eszti két, egészen sima meccsel jutott tovább, a venezuelai Lugót 15:9-re, a spanyol Garcia Rodriguezt 15:8-ra verte. Dorinának a finn Jaakkola nem jelentett akadályt (15:6), viszont utána az élet Lili szavait igazolta, mely szerint ebben a helyzetben könnyű “beleszaladni” erős ellenfélbe. Fiatal tehetségünk a világelső koreai csapat egyik tagját, Lee-t fogta ki, és szoros meccsen 15:12-re alulmaradt.
Decsi Tamás hongkongi riválist búcsúztatott a főtábláért.
A nyitónap utolsó magyarjaként Decsi Tamásnak szurkolhattunk, aki a hongkongi Chaw-val mérkőzött a főtábláért. A válogatott rangidőse a meccs elejébe kicsit belealudt, de aztán semmiféle kétséget nem hagyott afelől, hogy ki a jobb vívó, 15:10-re győzött. Ezzel az első két fegyvernem 64-es táblájára lehetséges nyolc magyarból hét felkerült, ők majd kedden folytatják a vb-t. Vasárnap viszont újabb két fegyvernem, a női tőr (Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra) és a férfi párbajtőr (Siklósi Gergely és Koch Máté kiemelt, Andrásfi Tibor, Nagy Dávid) mutatkozik be.
Hajrá, magyarok!
Eredmények. Világbajnokság, Milánó.
Női párbajtőr egyéni, 192 induló. A csoportmérkőzéseken: Kun Anna kiemelt, Büki Lili 5 győzelem/1 vereség (a legjobb 64 közé jutott), Muhari Eszter 3/2, Wimmer Dorina 3/2 (valamennyien továbbjutottak).
A legjobb 96 közé jutásért: Muhari-Lugo (venezuelai) 15:9, Wimmer-Jaakkola (finn) 15:6.
A legjobb 64 közé jutásért: Muhari-Garcia Rodriguez (spanyol) 15:8, Wimmer-Lee (koreai) 12:15.
Kedden a legjobb 32 közé jutásért: Kun-Baba (japán), Büki-Kuusk (észt), Muhari-Zu (kínai).
Férfi kard egyéni, 172 induló. A csoportmérkőzéseken: Szilágyi Áron és Szatmári András kiemelt, Gémesi Csanád 6 győzelem/0 vereség (a legjobb 64 közé jutott), Decsi Tamás 5/1 (továbbjutott).
A legjobb 64 közé jutásért: Decsi-Chaw (hongkongi) 15:10.
Kedden a legjobb 32 közé jutásért: Szilágyi-B. Bazadze (grúz), Szatmári-Nitu (román), Gémesi-Cidu (román), Decsi-Rahbari (iráni).