Márton Anna térdét kedden műtik

szept 19, 2021 | Hírek

Drámai körülmények között, elszakadt térdszalaggal versenyezve végzett a tokiói olimpia negyedik helyén Márton Anna. Női kardozónk térdét kedden műtik, sikeres operációt és gyors gyógyulást kívánunk!

Márton Panka emlékezetes, drámai körülmények között végzett a negyedik helyen a tokiói olimpián. Világbajnoki bronzérmes női kardozónk még a decemberi országos bajnokságon szenvedett súlyos sérülést, mint kiderült, elszakadt a keresztszalagja. Többszöri orvosi konzultáció után végül úgy döntöttek mesterével, a női válogatott vezetőedzőjével, Gárdos Gáborral közösen, hogy az elkerülhetetlen műtétet az olimpia utánra halasztják. 

Az operáció ugyanis egyet jelentett volna azzal, hogy Anna nem indulhat az olimpián. Azt se felejtsük el, hogy akkor még a csapat sem szerzett olimpiai kvalifikációt, és ennek esélye erősségünk távollétében jelentősen csökkent volna. Mindezek tudatában a napi gyógytornát, a combok megerősítését választották, így készült fel súlyos sérülése mellett a BVSC vívója az olimpiára. 

Márton Anna mesterével, Gárdos Gáborral a tokiói sérülését követő pillanatokban.

Csakhogy Tokióban már az első asszóban rásérült kétszeresen szakadt térdére Márton Anna. A diagnózis alapján még egy porc is leszakadt a testrészben. Ennek ellenére, temérdek fájdalomcsillapítóval végigvívta a napot klasszisunk. Bejutott a négyes döntőbe, ott már nem volt esélye ilyen állapotban érmet nyernie. 

Az elkerülhetetlen műtétre kedden kerül sor Stuttgartban. Mesterével utazott Németországba Márton Anna, útközben beszélgettünk klasszis női kardozónkkal. 

Reméljük, minél hamarabb ismét a páston láthatjuk Márton Annát.

“Családi kapcsolatok révén jutottunk el a német specialistához, aki több neves labdarúgó hasonló módon elszakadt térdét operálta már a közelmúltban. Kedden lesz a műtét, és ha minden jól megy, pénteken már jöhetek is haza. Az elszakadt keresztszalagot saját combhajlító-izmommal pótolják majd. A teljes gyógyulás kilenc hónapig tart majd, persze ezalatt is fogok mozogni, gyógytornázni. Remélem, minél hamarabb visszatérhetek a pástra, de ezt most nem fogom siettetni, fontosabb, hogy teljesen felépüljek.” – nyilatkozta honlapunknak Márton Anna. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Tarpataky-HAry kadet vk-bronzérmes

Tarpataky-Háry Botond nagyszerű bronzérmet nyert a dormageni kadet férfi kard egyéni világkupa-versenyen, gratulálunk a TFSE vívójának, és edzőjének, Patócs Ákosnak. Jöhetnek a juniorok!

Nyolcaddöntőt hozott a nyitány

A kadet férfi tőrözők és női kardozók világkupa-versenyével kezdődött a korosztályos budapesti világkupaverseny a BOK Csarnokban. A legjobb pénteki eredmény Komjáthy Boglárka nyolcaddöntője volt.

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások