Méltó helyen a Sportcsillagok Fala

máj 6, 2022 | Hírek

A Testnevelési Egyetem Athén folyosóján, elegáns vitrinek mögött avatták újra a Sportcsillagok Falát. Az eseményen olimpiai bajnokok, sport- és egyetemi vezetők vettek részt. Vívóink is ott voltak. 

Közel hét esztendeje, 2015 októberében égett le az akkor még Testnevelési Egyetem hivatalos névre hallgató intézmény atlétikai csarnoka, melyben részben megsemmisült a több mint 160 magyar klasszis sportoló kéznyomatát őrző emlék is. A George F. Hemingway által kezdeményezett hagyomány azóta tovább folytatódott, és pénteken a gyűjtemény méltó helyre került, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Athén folyosójának elegáns vitrinei mögé. Dömölky Lídia, Rejtő Ildikó, Juhász Katalin, Kulcsár Krisztián és Imre Géza a Sportcsillagok Fala előtt.

Az ünnepélyes átadón, melyen egyben kéznyomatot adott Vári Attila vízilabdázó, valamint a rövidpályás gyorskorcsolyázó Liu-fivérek, avató beszédet mondott Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a TE korábbi rektora, Sterbenz Tamás, az intézmény rektora, és Gyulay Zsolt olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. A vitrinek mögött 11 vívónk kéznyomatát találtuk meg (Dömölky Lídia, Fenyvesi Csaba, Juhász Katalin, Kulcsár Győző, Marosi Paula, Mincza Ildikó, Nemere Zoltán, Rejtő Ildikó, Szabó Bence, Szalay Gyöngyi, Szekeres Pál), sajnos többen már nem lehettek itt köztünk. 

Gyulay Zsolt, a MOB elnöke köszönti Dömölky Lídiát. 

Ott volt viszont három olimpiai bajnok női tőrözőnk, Dömölky Lídia, Juhász Katalin és Rejtő Ildikó, valamint Imre Géza és Kulcsár Krisztián. Mindannyian örömmel álltak össze egy közös fotóra a vitrin előtt, Lidi néni pedig megnyugtatott minket: “a körülményekhez képest kifejezetten jól érzem magam”. Öröm volt idősebb és fiatalabb klasszisainkat együtt látni, reméljük, Önöknek is tetszik a fotó… 

Olimpiai bajnok női tőrözőink nyolcvan felett is fitten és egészségesen! Dömölky Lídia, Rejtő Ildikó és Juhász Katalin.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

NEKA – az új Tata

A végéhez közeledik a magyar vívóválogatott felkészülése a hongkongi világbajnokságra (július 22-30.). A NEKA balatonboglári edzőtáborában látogattuk meg az ott készülő kardozókat és párbajtőrözőket. 

Újoncok a világbajnokságon (2. rész)

Öt olyan vívó szerepel a hongkongi világbajnokságra utazó magyar válogatottban, aki korábban nem indult világbajnokságon. Kétrészes sorozatunkban őket mutatjuk be. 

Újoncok a világbajnokságon (1. rész)

Öt olyan vívó szerepel a hongkongi világbajnokságra utazó magyar válogatottban, aki korábban nem indult világbajnokságon. Kétrészes sorozatunkban őket mutatjuk be. 

Itt a vb-csapat!

A legfontosabb napirendi pontja a szövetség csütörtöki elnökségi ülésének a júliusi, hongkongi világbajnokságon induló magyar válogatott összetételének kijelölése volt. Megtörtént! 

Búcsú Takács Antaltól

Jövő csütörtökön, július 9-én lesz a nagyszerű vívómester, a napokban elhunyt Takács Antal búcsúztatása.

Élő eredmények

Közelgő események