Milánó előtt – hajrá, magyarok! (3. rész)

júl 18, 2023 | Hírek

A július 22-én kezdődő világbajnokság előtt bemutatjuk a magyar válogatott tagjait, esélyeit, sorsolását. Három részes, felvezető sorozatunkban a versenyszámok sorrendjében haladunk.

FÉRFI TŐR. A tavalyi, kairói világbajnokságon mutatták meg hosszú idő után először igazán a mieink, hogy a magyar férfi tőrvívás visszakerült a vívóvilág térképére. Szemes Gergő 19 évesen jutott 8 közé, Dósa Dani nyolcaddöntős volt. Ők ketten továbbra is képesek arra, hogy bárkit meglepjenek. Még nem tartoznak a világranglista közvetlen élvonalába, de sokat elárul az a tény, ha összeadjuk kettejük helyezési számát, akkor pontosan azt az összeget kapjuk, mint két, legmagasabban rangsorolt női kardozónk esetében…

Pedig, ugye, ott egy világbajnok csapatról beszélünk, itt pedig… És akkor már át is térhetünk a csapatversenyekre. A kimondott cél egy éve az volt, hogy az olimpiai kvalifikációra olyan pozícióba kerüljön a válogatott, ahonnan kedvezőbb sorsolást kaphat majd a versenyeken. Majdnem sikerült. Ám a “majdnem” ottmaradt a rövid tőmondatban. Egyetlen fránya világranglista ponton, egy fél helyezésen múlt, hogy nemrégiben, az Európa-bajnoki negyeddöntőben elkerüljük Olaszországot, és akár Ukrajnával vívjunk. Most pedig éppen ugyanennyin múlt az, hogy a nyolcaddöntőben az olimpiai bajnok francia csapat lesz minden valószínűség szerint az ellenfél, és nem Egyiptom… Teljesen egyértelmű, az esetleges párizsi kvótával kecsegtető eredményért hatalmas bravúrra lesz szüksége Szirmai Benedek válogatott edző csapatának. Sok múlik majd azon is, hogy Dani és Gergő mellé mennyit tud odatenni Tóth Gergely és Németh András. Egy bizonyos: mi nagyon fogunk szurkolni!

Tóth Gergely, Szemes Gergő, Dósa Dániel, Németh András.

A magyar férfi tőrözők egyéni helyezése a világranglistán: Dósa Dániel 15., Szemes Gergő 22., Tóth Gergely 90., Németh András 134. 

A magyar férfi tőrcsapat helyezése a világranglistán: 13.

Várható ellenfelek az olimpiai kvalifikációs csapat világbajnokságon: Szingapúr (a 16 közé jutásért), Franciaország (nyolcaddöntő). 

Versenynapok: július 24. (egyéni selejtező), július 27. (egyéni 64-es tábla, döntő), július 29. (csapatverseny a legjobb 8-ig), július 30. (csapatverseny folytatás).

NŐI KARD. Világbajnoki címvédőként lép majd pástra a magyar válogatott Milánóban, és a cím kötelez. Tavaly, a vb záró számában, meglepetésre, de abszolút megérdemelten nyert aranyérmet a szakág történetében először a fiatal kvartett. Battai Sugi, Katona Reni, Pusztai Liza és Szűcs Luca sporttörténelmet írt, tette mindezt a műtétén túleső és gyermeket szülő Márton Anna nélkül. 

Olimpiai negyedik helyezettünk januárban visszatért a pástra, és nem is akárhogyan, a semmiből öt verseny alatt a kiemeltek közé került a világranglistán. Battai Sugi is “berobbant” egy athéni Vk-arannyal, mondhatnánk tehát, hogy egyenes az út, a lehető legmagasabbra. Ám ez azért természetesen nem olyan egyszerű… Először is azért, mert a fegyvernem élmezőnye elképesztően kiegyenlítetté vált. Ha nem is mennyiségében, de minőségében tán a férfi párbajtőrhöz lehet hasonlítani, Ugyanis akad több mint tucatnyi olyan ország, melynek győzelme, vagy legalábbis érmes helyezése egyáltalán nem jelentene szenzációt. Persze, ebben a magyar is benne foglaltatik, de favoritnak talán egyedül a franciák tekinthetők. 

A mieinkről. Sugi és Panka mellett Pusztai Liza és Szűcs Luca alkotja majd a csapatot, nagyon fontos lesz majd, hogy mindenki hozzá tegye a saját kis pluszát a két nap alatt. Az águnk nem mondható rossznak, a 8-ért a lengyelek, a 4-ért a spanyolok vagy a görögök lehetnek a riválisok. Márpedig az elődöntős helyezés már roppant sokat számítana az olimpiai kvalifikáció szempontjából. 

Érdekes, de az egyéni verseny kapcsán is ugyanaz jut az ember eszébe, mint a férfi párbajtőr esetében. Minden megtörténhet. Ha Márton Panka térde teljesen jól működne; ha Pusztai Liza ismét kihozná magából azt, amire képes; ha Battai Sugi athéni formában vívna; ha Szűcs Luca elhinné, hogy legjobbakkal is fel tudja venni a versenyt…

Gárdos Gábor válogatott edző csapata az elmúlt évek során több alkalommal bizonyította, hogy képes a nagy feladatok megoldására. Legyen így ezúttal is! 

Sok siket mindenkinek Milánóban! Hajrá, magyarok!

Szűcs Luca, Márton Anna, Battai Sugár, Pusztai Liza.

A magyar női kardozók egyéni helyezése a világranglistán: Márton Anna 14., Battai Sugár 23., Pusztai Liza 26., Szűcs Luca 78.

A magyar női kardcsapat helyezése a világranglistán: 3. 

Várható ellenfelek az olimpiai kvalifikációs csapat világbajnokságon: Venezuela (a legjobb 16 közé jutásért), Lengyelország (nyolcaddöntő).

Versenynapok: július 24. (egyéni selejtező), július 27. (egyéni 64-es tábla, döntő), július 29. (csapatverseny a legjobb 8-ig), július 30. (csapatverseny folytatás).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Útra kész a válogatott

A tbiliszi vívó-világbajnokság (július 22-30.) előtti, utolsó közös foglalkozását tartotta a magyar válogatott. A nyílt edzésen a média munkatársait és díszvendégeket is fogadtak a mieink. 

Két éremmel kezdődött az Universiade!

Remekül kezdődött vívóink számára az esseni Egyetemi Világjátékok. Férfi kard egyéniben Horváth Gergő ezüst-, női párbajtőrben Kardos Edina bronzérmet nyert, gratulálunk!

Kezdődik az Universiade!

Több mint 150 ország, 8500 sportoló, 178 magyar, 24 vívó. A világ legjobb egyetemistái Németországban találkoznak, a vívók Essenben versenyeznek. Július 17-22-ig: hajrá, magyar egyetemisták, hajrá, magyar vívás!

Egymillió dolláros pénzdíj a vb-n!

A Nemzetközi Vívó Szövetség jelentős összeget oszt szét a tbiliszi világbajnokság dobogósai között. Az érmesek mindösszesen 1,02 millió dolláros pénzdíjban részesülnek. 

A pozsonyi Várban vívtak a veteránok

Veteránjaink hagyományos nyári versenyét, a Csacsi Kupát ezúttal a szlovákokkal közösen, Bratislava Musketeers néven rendezték meg – nagy sikerrel.

Élő eredmények

Közelgő események