Muhari Eszti a “legszentkirályibb”

jún 4, 2021 | Hírek

Kadet világbajnok tehetségünk, Muhari Eszter nemrégiben bekerült a Szentkirályi Tehetségprogram 2021-es nyertesei közé. Párbajtőrözőnk a héten a támogatottak szavazásán is a legtöbb voksot kapta.

Honlapunk is beszámolt nemrégiben arról, hogy kadet világbajnok, felnőtt válogatott párbajtőrözőnket, a 18 esztendős Muhari Esztert (képünkön) beválasztották – a kajakozó Máró Anna és az öttusázó Viczián Bence társaságában – a Szentkirályi Tehetségprogram három, 2021-es nyertese közé. Az elismerés a “cég reklámarca” mellett egymillió forintos támogatással is járult. 

Ezt lehetett tovább fejelni a “második fordulóban”, azon az internetes szavazáson, melyen az olvasók-szurkolók a három fiatal közül voksolhattak egyre. Az újabb egymillió forintos támogatáson pedig a szavazatok százalékos arányában osztoztak a sportolók. Nos, a Honvéd vívója, László István tanítványa a páston kívül is “fölényes győzelmet” aratott, a voksok 52 százalékát gyűjtötte be. 

“Nagyon köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott. No meg köszönöm a szüleimnek, akik a jelek szerint velem együtt sikeresen ‘kampányoltak’ értem.” – mondta Muhari Eszter, aki természetesen a tanulás mellett a vívásra koncentrál, elvégre vasárnap indul a tatai, felnőtt Európa-bajnoki válogatón. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Újabb helyezések a veterán vb-n

A negyedik napját rendezték Tbilisziben a veterán világbajnokságnak. A hétvége nem a magyarokról szólt, hétfőn viszont a női párbajtőrözők és a férfi tőrözők megkezdték versenyüket – négy negyeddöntős helyezéssel (Vízler Ádám, Glatt Andor, Mészáros András, Hoffmann Ibolya), gratulálunk!

Arany és bronz a végére, bravó!

Remekül zárult magyar szempontból a cardiffi kerekesszékes Európa-bajnokság. A Csarnai Liliána, Hajmási Éva, Nádasdy Anna összeállítású csapat tőrben arany, kardban bronzérmet nyert, gratulálunk!

Orosz aranyak, magyar helyezések

Ötödik helyen végzett a taskenti junior világkupaversenyen a Berkeszi Dániel, Drobni Botond, Farsang Bernát, Révész Bence összeállítású férfi kardcsapat. A nők a kilencedik helyen zártak.

Újabb három érem a kerekesszékes Eb-n!

Hajmási Éva és Osváth Ricsi ezüst-, Nádasdy Anna bronzérmet nyert a cardiffi kerekesszékes Európa-bajnokság újabb versenynapján női kardban, illetve férfi tőrben. Bravó, ezzel már egy arany-, négy ezüst- és két bronzéremnél tart válogatottunk!

Csonka Dorci nyolcadik Taskentben

Érem és helyezés után újabb helyezés. A taskenti junior kard világkupaverseny női számában Csonka Dorottya lett nyolcadik, gratulálunk! További öt magyar jutott a legjobb 32 közé.

Élő eredmények

Közelgő események