Négy hölgy követte Orleans-ban az urakat

dec 9, 2022 | Hírek

A férfiak után a nők is levívták selejtezőjüket az orleans-i kard Grand Prix-n. Három világbajnokunk, Pusztai Liza (kiemeltként), Battai Sugár és Szűcs Luca, valamint Keszei Kira jutott a 64 közé.

Mindösszesen tizenegy magyarnak szurkolhatunk majd az orleans-i kard Grand Prix befejező, egyben legfontosabb napján, a főtáblás és a döntős versenyeken. A férfiaknál heten kvalifikálták magukat, pénteken újabb négy hölgy tette meg ugyanezt. Az esemény egyben a hazai válogatásba is beszámított, nyolcan próbáltak mindösszesen szerencsét, igaz, Márton Anna súlyos sérülése, majd szülése után ezt a versenyt még kihagyta. Ha minden jól megy, a következőt már nem fogja…

A junior korú Keszei Kira veretlenül zárt a csoportkörben.

A franciaországiak közül Pusztai Liza kiemeltként “alanyi jogon” jutott főtáblára, és világbajnok társai közül villámgyorsan követte őt a két fiatal, Battai Sugár és Szűcs Luca, akik a csoportkör után kvalifikáltak. Ugyanígy tett a Sugihoz hasonlóan szintén junior korú Keszei Kira is, veretlen produkcióval. Így a direkt kieséses folytatás előtt már négy kardozónk jutott 64-be!

Szűcs Luca világbajnokként jutott a legjobb 64 közé.

Igaz, ennyi is maradt a végleges létszám. Beviz Dorottya és László Luca a csoportkörben búcsúzott, míg Pótz-Nagy Fanni és Katona Renáta a direkt kiesés első körében esett ki. Tegyük hozzá, utóbbinak, világbajnokunknak nem volt túl nagy szerencséje, mivel a hazaiak korábbi klasszisával, Lembachhal került szembe. 

Az orleans-i Grand Prix szombaton a 64-es táblákkal és a döntőkkel zárul, hajrá, magyarok!

Eredmények. Női kard egyéni Grand Prix, Orleans, 177 induló. A csoportmérkőzéseken: Pusztai Liza kiemelt, Keszei Kira 6 győzelem/0 vereség, Szűcs Luca 5/1, Battai Sugár 5/1 (a legjobb 64 közé jutottak), Katona Renáta 4/2, Pótz-Nagy Fanni 2/4 (továbbjutottak), Beviz Dorottya 2/4, László Luca 2/4 (kiestek).

A legjobb 96 közé jutásért: Katona-Lembach (francia) 8:15, Pótz-Nagy-Chadalawada (indiai) 13:15.

Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Pusztai-Gette (német), Keszei-Fu (kínai), Szűcs-Aime (francia), Battai-Rotili (olasz).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Pályázati kiírás az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem új vívószakedző alapszak képzésében a Magyar Vívó Szövetség részéről delegáltan résztvevő kard/tőr/párbajtőr szakemberi pozícióra

Pályázati kiírás az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem új vívószakedző alapszak képzésében a Magyar Vívó Szövetség részéről delegáltan résztvevő kard/tőr/párbajtőr szakemberi pozícióra: Pályázati kiírás letöltése: DOKUMENTUM...

Elhunyt Préda István

Életének 84. évében meghalt a korábbi Universiade- és BEK-győztes párbajtőröző, neves kardiológus professzor. Alábbiakban a Vívómúzeum értékes nekrológját osztjuk meg.

Flóra hetedik, Dani nyolcaddöntős

A limai tőr Grand Prix-n Pásztor Flóra a hetedik helyen végzett, míg Dósa Dániel nyolcaddöntőig jutott, gratulálunk!

Prosits Attila, a családtag

50 éves Prosits Attila. A Magyar Vívó Szövetség gazdasági alelnökének boldog születésnapot kívánunk! Köszöntőnk itt.

Három férfi tőrözőnk főtáblás

A kiemelt Dósa Dániel mellett Szemes Gergő és Tóth Gergely is bejutott a limai férfi tőr Grand Prix 64-es főtáblájára.

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM