Négy női tőrözőnk főtáblás a torinói GP-n

febr 7, 2020 | Hírek

Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Mohamed Aida és Pásztor Flóra jutott a legjobb 64 közé a torinói Grand Prix-versenyen. A hölgyek vasárnap folytatják, szombaton a férfiak selejtezője következik.

Azért az mégiscsak csúcsesemény, amikor Olaszországban rendeznek tőr Grand Prix-t. A fegyvernem klasszikusának számító itáliaiak bombaerős versenyt rendeznek évről évre Torinóban, és pláne így van ez az olimpia esztendejében. A 177 induló a női versenyen korántsem számít nagy létszámnak manapság, ám ennél sűrűbb viadal nemigen létezik a szakágban. 

Pásztor Flóra a 64 között az olimpiai és világbajnok Deriglazovával folytatja.

Érződött mindez a mieink teljesítményén is, mivel a csoportkörben négyen búcsúztak. Az öt továbbjutóból viszont négy felkerült a 64-es főtáblára, ami értékesnek mondható. A sort Mohamed Aida nyitotta, aki a csoportkört követően azon ritka szituációba került, hogy a kiemelést jelentő 16. helyért “szétvívott” a lengyel Marta Lyczbinskával. 5:2-re győzött, és a sors folytán majd a 64-es főtáblán ismét találkoznak egymással. Pásztor Flórának és Lupkovics Dórának két asszót kellett nyernie a 64-ért, és ezt mindketten teljesítették, imponáló magabiztossággal. A legmagasabban rangsorolt magyarra, Kreiss Fannira pedig egy meccs várt a csoportkör után, és hatalmas fölénnyel, 15:1-gyel kvalifikálta magát a főtáblára.

Folytatás vasárnap, szombaton a férfi tőrözők selejtezője következik, Dósa Danival és Frűhauf Benjáminnal. 

Eredmények. Női tőr egyéni Grand Prix, Torino, 177 induló. A csoportmérkőzéseken: Mohamed Aida 5 győzelem/1 vereség (a legjobb 64 közé jutott), Kreiss Fanni 4/2, Lupkovics Dóra 4/2, Kondricz Kata 4/2, Pásztor Flóra 2/4 (továbbjutottak), Pöltz Anna 2/4, Kókai Csilla 1/5, Mesteri Viktória 0/6, Orosházi Csilla 0/6 (kiestek).

A legjobb 96 közé jutásért: Lupkovics-Clarke (ausztrál) 15:4, Pásztor-Oh (koreai) 15:10. 

A legjobb 64 közé jutásért: Kreiss-Bulcao (brazil) 15:1, Pásztor-Berthier (szingapúri) 15:4, Lupkovics-Cammilletti (olasz) 10:8, Kondricz-Tripapina (orosz) 11:15.

Vasárnap a legjobb 32 közé jutásért: Mohamed-M. Lyczbinska (lengyel), Kreiss-Csen (kínai), Pásztor-Deriglazova (orosz), Lupkovics-Ross (amerikai).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Bálint nyolcaddöntős Somorján

A somorjai kadet férfi tőr európai körversenyen a magyarok közül Bálint Ádám szerepelt a legjobban, aki a nyolcaddöntőig jutott. Mellette Gróf Domonkos volt 32-ben. Folytatás vasárnap a csapatversenyekkel, hajrá, magyarok!

Dósa Dani nyolcaddöntőig jutott

Dósa Dániel szerepelt a legjobban a magyarok közül a takamacui tőr egyéni világkupán. Világbajnoki bronzérmesünk a nyolcaddöntőig jutott. Tóth Gergely, illetve a nőknél Pásztor Flóra a 32-ben búcsúzott.

Grósz Fióna ötödik a kadetok között

A hazai válogatásba beszámító, somorjai kadet európai körversenyen végzett az ötödik helyen Grósz Fióna, gratulálunk!

Casablanca: hat magyar maradt

Szépen szerepeltek női párbajtőrözőink a szezonnyitó világkupaverseny selejtezőjében. A nagy és erős mezőnyben a kiemelt Muhari Eszter mellett Horváth Lotti, Nagy Blanka, Kun Anna, Büki Lili és Dékány Kinga is bejutott a 64-es főtáblára!

Női kard: ötös!

Öt világbajnok női kardozónk indult az orani szezonnyitó világkupa-versenyen – valamennyien bejutottak a legjobb 64 közé. Márton Anna közel két és negyed év után tért vissza – eddig sikerrel, bravó!

Élő eredmények

Közelgő események