Negyedik a férfi kardcsapat

febr 3, 2019 | Hírek

Negyedik helyen végzett a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású férfi kardcsapat a varsói Vk-n. Az elődöntőben Olaszországtól, a bronzért Oroszországtól kaptunk ki.

A “kötelezőt” teljesítettük, a “szabadon választott” ezúttal nem jött össze – negyedik hely lett a vége. A Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású Európa-bajnok csapatunk rendkívül magabiztosan kezdte az esztendő első, varsói versenyét. A nagy mezőnyben az előkelő, harmadik világranglista-helyezés okán nem kellett vívni a 16-ért, majd a nyolcaddöntőben a korábban többször is kellemetlenkedő ukránokat magabiztos és egyenletes teljesítménnyel, 45:32-re legyőztük. A negyeddöntőben Kína volt az ellenfél, és az előző mérkőzéshez hasonlóan egyetlen pillanatig sem lehetett kétséges a siker, 45:36 lett a vége. 

Szilágyi Áron teljesítményét ezúttal sem érhette panasz.

Ezzel a mieink teljesítették az alapot, a kedvező sorsolást kihasználva simán jutottak a legjobb négy közé – ugyanez némi meglepetésre nem sikerült az utóbbi időben “világverő” koreaiaknak. Az elődöntőben az állandó rivális olasz válogatott következett. Az Eb-n és a vb-n is találkoztunk velük, a mérleg a nyáron 1:1-re alakult. Most viszont megint az itáliaiak nyertek. Sajnos, egyedül Áron tudott pluszt vívni, az első kör végén előnybe kerülő Curatoliék tulajdonképpen biztosan nyertek 45:37-re. A harmadik helyért a másik “örök játszótárs”, az orosz válogatott következett. Az utolsó körre, a nap végére, talán az addig hibátlan Áron is elfáradt egy kicsit, és helyére senki sem tudott vezéregyéniséggé előre lépni. Így 45:36-ra győztek az oroszok, nekünk pedig a negyedik hely jutott. 

Pezsgőt nyitni ennek okán bizonyosan nem fogunk, ám azt is bátran leszögezhetjük: soha rosszabbat! Jobb pedig úgyis lesz, ismerve ezeket a fiúkat…

A varsói negyedikek: Szatmári András, Szilágyi Áron, Decsi Tamás és Gémesi Csanád.

Eredmények. Férfi kardcsapat Világkupa, Varsó, 27 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Ukrajna 45:32 (Gémesi +6, Szatmári +5, Szilágyi +2).

Negyeddöntő: Magyarország-Kína 45:36 (Szilágyi +6, Szatmári +6, Gémesi -3).

Elődöntő: Magyarország-Olaszország 37:45 (Szilágyi +3, Gémesi -2, Szatmári -3, Decsi -6).

A 3. helyért: Magyarország-Oroszország 36:45 (Gémesi -2, Szatmári -2, Szilágyi -5).

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Franciaország, 3. Oroszország, 4. Magyarország (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Két arany, nyolc érem – szép volt, paravívók!

Nagyszerűen szerepelt a magyar válogatott a Cardiffban befejeződött kereksszékes Európa-bajnokságon. A csapat 2 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzéremmel az éremtáblázat ötödik helyén végzett. Feczer Viktor szövetségi kapitánnyal már itthon beszélgettünk.

Újabb helyezések a veterán vb-n

A negyedik napját rendezték Tbilisziben a veterán világbajnokságnak. A hétvége nem a magyarokról szólt, hétfőn viszont a női párbajtőrözők és a férfi tőrözők megkezdték versenyüket – négy negyeddöntős helyezéssel (Vízler Ádám, Glatt Andor, Mészáros András, Hoffmann Ibolya), gratulálunk!

Arany és bronz a végére, bravó!

Remekül zárult magyar szempontból a cardiffi kerekesszékes Európa-bajnokság. A Csarnai Liliána, Hajmási Éva, Nádasdy Anna összeállítású csapat tőrben arany, kardban bronzérmet nyert, gratulálunk!

Orosz aranyak, magyar helyezések

Ötödik helyen végzett a taskenti junior világkupaversenyen a Berkeszi Dániel, Drobni Botond, Farsang Bernát, Révész Bence összeállítású férfi kardcsapat. A nők a kilencedik helyen zártak.

Újabb három érem a kerekesszékes Eb-n!

Hajmási Éva és Osváth Ricsi ezüst-, Nádasdy Anna bronzérmet nyert a cardiffi kerekesszékes Európa-bajnokság újabb versenynapján női kardban, illetve férfi tőrben. Bravó, ezzel már egy arany-, négy ezüst- és két bronzéremnél tart válogatottunk!

Élő eredmények

Közelgő események