Persze, holnap is lesz nap, azért, mert negyedik lett a Bagdány Albert, Bálint Álmos, Budaházy Ambrus, Gergely Zoltán összeállítású férfi tőrcsapat a londoni junior Világkupán. Olyat is láttunk már, hogy 45:44-re nyertek a mieink egy fontos, korosztályos Vk-verseny negyeddöntőjében. De… És, de bőven akad… E sorok olvasóinak többsége tisztában van azzal, hogy milyen utat járt és jár be a magyar férfi tőrvívás az utóbbi három évtizedben. Ez az eredmény pedig újabb jele annak, hogy ez az irány felfelé vezet.
Negyedik a junior férfi tőrcsapat a londoni Vk-n. Balról jobbra: Mazza Lorenzo, Bálint Álmos, Budaházy Ambrus, Bagdány Albert, Gergely Zoltán és Szalai Szonja, gratulálunk!
Kezdjük azzal, hogy a felnőtt világbajnoki döntős, de még junior korú Szemes Gergő ezt az eseményt még kihagyta. Folytassuk azzal, hogy a Bagdány Albert, Bálint Álmos, Budaházy Ambrus, Gergely Zoltán összeállítású csapat első három tagja az előző szezonban még kadet Eb-aranyérmes volt, utóbbi pedig jelenleg is kadet. Azaz még három, csaknem teljes idényük van az idősebbek között. És fejezzük be azzal: a junior korosztályban ritka erős mezőnyű viadalon lett negyedik ez a fiatal csapat… A magyarok a nyolcaddöntőben Hollandia sima, 45:24-es legyőzése után a negyeddöntőben hozták a bravúrt. Az esélyesebb franciák ellen egy fordulatos derbiben – 20:13 volt ide, és 36:40 volt oda… -, Bagdány Albert remek befejezésével 45:44-re nyertek a mieink. A folytatás már nem sikerült, az elődöntőben 28:45 Japán, a bronzért 31:45 Olaszország ellenében, ám a negyedik hely szép sikernek számít.
Így gondolta ezt Mazza Lorenzo, a junior válogatott edzője is, aki így nyilatkozott honlapunknak: “Csapatmunka eredménye ez a negyedik hely. Természetesen Berci remeklése is kellett hozzá a végén, de úgy éreztem, hogy jobbak voltunk a franciáknál. Örülünk, de ez részsiker, és dolgozunk tovább!”
Női tőrben kevésbé jól sikerült a versenynap, ám akadt olyan pillanat, amikor ez nem így tűnt… A nyolcaddöntőben ugyanis a jóval esélyesebb Kanada ellen hét asszó után 35:30-ra vezetett a Kalocsai Luca, Kollár Anna, Papp Jázmin, Wolf Eszter összeállítású válogatott, a befejezés viszont nem sikerült, 38:45 lett a vége. Két érdekesség. Egy: az ellenfélnél Jessica Guo a felnőtt világranglistán tartozik a kiemeltek közé. Kettő: a tengerentúliak kvartettje így állt fel – Csen, Fang, Guo, Zang. Tiszta Kanada, ilyen az a XXI. század… A folytatásban a magyarok a 11. helyen végeztek, a csapat fiatal, bizonyosan lesz ez még jobb is.
Eredmények. Junior férfi tőrcsapat Világkupa, London, 20 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Hollandia 45:24 (Bagdány +10, Bálint +7, Budaházy +4).
Negyeddöntő: Magyarország-Franciaország 45:44 (Bagdány +7, Bálint +1, Budaházy -7).
Elődöntő: Magyarország-Japán 28:45 (Gergely 0, Bálint -3, Budaházy -6, Bagdány -8).
A 3. helyért: Magyarország-Olaszország 31:45 (Budaházy 0, Bálint -2, Gergely -5, Bagdány -7).
Végeredmény: 1. Japán, 2.Egyesült Államok , 3. Olaszország, 4. Magyarország (Bagdány Albert, Bálint Álmos, Budaházy Ambrus, Gergely Zoltán).
Junior női tőrcsapat Világkupa, London, 17 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Kanada 38:45 (Wolf +6, Papp +2, Kollár -7, Kalocsai -8).
A 9-16. helyért: Magyarország-Svédország 45:16 (Wolf +11, Kollár +9, Kalocsai +5, Papp +4)
A 9-12. helyért: Magyarország-Németország 17:45 (Kollár -5, Kalocsai -7, Papp -7, Wolf -9).
A 11. helyért: Magyarország-Hollandia 45:43 (Wolf +15, Kalocsai -5, Papp -8).
Végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Olaszország, 3.Kanada , …11. Magyarország (Kalocsai Luca, Kollár Anna, Papp Jázmin, Wolf Eszter).