Negyedik a női kardcsapat, hetedik Tóth Bertalan

dec 5, 2021 | Hírek

A sosnowieci junior kard Világkupa második napján negyedik helyen végzett a Battai Sugár, Beviz Dorottya, Keszei Kira, Szűcs Luca összeállítású női csapat. Férfi kard egyéniben Tóth Bertalan lett 7.

A junior kard Világkupa zárónapja a női csapatok versenyével indult korán reggel. A mieink egyéniben arany-ezüst-bronzzal tartoltak, ám mégis nehéz ágra kerültünk. A párosítást meghatározó csapat világranglistán ugyanis jelentős lemaradásba kerültek a magyar csapatok azzal, hogy nem vettek részt az áprilisi, junior világbajnokságon. 

Beviz Dorottya, Keszei Kira, Szűcs Luca és Battai Sugi kétszer egy tussal maradt le a dobogóról.

Így aztán a Battai Sugár, Beviz Dorottya, Keszei Kira, Szűcs Luca összeállítású kvartett a törökök magabiztos, 45:21-es legyőzése után már a negyeddöntőben összekerült a rangsor egyes oroszokkal. Ám, hogy ez a lista nem a reális erőviszonyokat mutatja, az villámgyorsan kiderült. A lányok ugyanis végig vezetve, remek vívással győztek 45:28-ra. Ezt azonban két, 45:44-es vereség követte az olaszok elleni elődöntőben, majd a franciák elleni bronzmeccsen. Ilyen természetesen előfordul, ám az azért bosszantó, hogy egyik esetben 40:37-ről, a másikban 40:34-ről fordított a rivális, és ez a negyedik helyet jelentette. Feltétlenül ki kell emelni a mieink közül Battai Sugárt, aki a szombati aranyérmét követően ismét remekelt, az összes ellenféllel szemben jelentős pluszt vívott. 

Tóth Bertalan hetedik helyen zárt 17 évesen a junior Vk-n.

Délután kezdődött és az esti órákban ért véget a férfiak egyéni versenye, melyen a mieink közül a 17 esztendős Tóth Bertalan szerepelt a legjobban, aki a hetedik helyen végzett. Gyorsan tegyük hozzá, a tavaly februári junior Eb-győztes csapatból mindenki “kiöregedett”, a fiatal TFSE-s vívótól ez a döntő nagyon szép sikernek számít, ráadásul a nyolc közé jutásért a nagyon erős olasz Torrénál bizonyult jobbnak, majd a negyeddöntőben mindössze egyetlen tussal maradt alul az orosz Naszonovval szemben. Gratulálunk Patócs Ákos tanítványának!

A többiek közül nyolcaddöntőig jutott Horváth Gergő és Petrucz Mirkó, ami ugyancsak értékes eredménynek számít. Összességében elmondható: junior kardozóink szépen teljesítettek a sosnowieci kard hétvégén, csak így tovább!

Eredmények. Junior női kardcsapat Világkupa, Sosnowiec, 13 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Törökország 45:21 (Battai +12, Szűcs +10, Keszei +2).

Negyeddöntő: Magyarország-Oroszország 45:28 (Battai +9, Szűcs +7, Keszei +1).

Elődöntő: Magyarország-Olaszország 44:45 (Battai +6, Szűcs -2, Keszei -5).

A 3. helyért: Magyarország-Franciaország (Battai +7, Beviz +4, Keszei -4, Szűcs -8).

Végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Olaszország, 3. Franciaország, 4. Magyarország (Battai Sugár, Beviz Dorottya, Keszei Kira, Szűcs Luca).

Eredmények. Junior férfi kard egyéni Világkupa, Sosnowiec, 155 induló. A csoportmérkőzéseken: Horváth Gergő 5 győzelem/0 vereség, Pintér Levente 5/1, Petrucz Mirkó 5/1, Szabó Márton 4/1, Tóth Bertalan 4/2, Vajda Oszkár 4/2, Ondrik Konrád 3/2, Vigh Benedek 3/2, Tóth Patrik 3/3, Bányay Endre 3/3, K. Szabó Mátyás 3/3 (továbbjutottak), Avarkeszi Dániel 2/4 (kiesett).

A legjobb 64 közé jutásért: Bányay-Veccia Scavalli (olasz) 15:14, Pintér-Klein (francia) 15:9, Vajda-Szinev (orosz) 15:10, Tóth B.-Pogu (francia) 15:10, Vígh-K. Szabó 15:9, Szabó-Kajor (lengyel) 12:15, Tóth P.-Ottaviani (olasz) 10:15, Ondrik-Dzsuba (ukrán) 7:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Petrucz-Szpicin (orosz) 15:11, Horváth-Cantini (olasz) 15:10, Pintér-Broniszewski (lengyel) 15:12, Tóth B.-Dutu (román) 15:6, Vígh-Torre (olasz) 11:15, Bányay-Nitu (román) 13:15, Vajda-Mastrullo (olasz) 6:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Petrucz-Nitu (román) 15:12, Horváth-Pintér 15:11, Tóth B.-Makarov (orosz) 15:14.

Nyolcaddöntő: Tóth B.-Torre (olasz) 15:7, Horváth-Sztojcsev (bolgár) 8:15, Petrucz-C. Heathcock (német) 8:15.

Negyeddöntő: Tóth B.-Naszonov (orosz) 14:15.

Végeredmény: 1. Colin Heathcock (német), 2. Todor Sztojcsev (bolgár), 3. Colby Harley (amerikai) és Dmitrij Naszonov (orosz), …7. Tóth Bertalan (edző: Patócs Ákos, válogatott edző: Navarrete József), …11. Horváth Gergő, …13. Petrucz Mirkó, …23. Pintér Levente, …43. Vajda Oszkár, …50. Vigh Benedek, …57. Bányay Endre, …67. Szabó Márton, …80. Ondrik Konrád, 82. K. Szabó Mátyás, …98. Tóth Patrik, …112. Avarkeszi Dániel.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Nádasdy-bronz, kínai dominancia

Az évad első kerekesszékes világkupáját a thaiföldi Pattaján rendezték, ahonnan a három fős magyar küldöttség Nádasdy Anna révén egy bronzéremmel, és egy helyezéssel tért haza.

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

Élő eredmények

Közelgő események