Az U23 Európa-bajnokság negyedik napja volt az első olyan, amikor érem nélkül zárt a magyar válogatott. Ráadásul pénteken a csapatversenyeket rendezték három fegyvernemben, ennek ellenére nem jutott medál a mieinknek. Mégsem tehetünk igazából különösebb szemrehányást, mivel mindez “benne volt a pakliban”, ráadásul szereztek értékes győzelmeket is fiataljaink.
Akadt oka az örömre a női párbajtőr-válogatottnak.
Női párbajtőrben sikerült egyedül a négy közé jutás, ám igazából ez a sorsolás után várható is volt. A Gnám Tamara, Kardos Edina, Tóth Jázmin, Wimmer Dorina négyesnek ugyanis Ausztriát és Belgiumot kellett mindezért legyőznie, és ez gond nélkül össze is jött a felnőtt válogatottban is szerepet kapó Dorina vezérletével. Kétszer vívhattak tehát éremért a lányok, ám az ellenfelek más “súlycsoportból” érkeztek, mint a korábbiak. Az elődöntőben Franciaország volt a rivális, és a fáradtabb Dorinával már nem volt reális esély, 31:41 lett a vége. Gyakorlatilag egy az egyben ugyanez mondható el a bronzmeccsről is. Itt a nagyon erős olasz csapat volt a rivális, és hasonló forgatókönyv mellett lett 40:45 a vége, ami negyedik helyezést jelentett.
Kardos Edina, Wimmer Dorina, Gnám Tamara, Tóth Jázmin – a negyedik női párbajtőrcsapat.
Női tőrben a negyeddöntőben a papírforma semmiképpen sem magyar győzelmet ígért a franciák ellen, és a mieink nem tudtak meglepetést szerezni (25:45). Ezt követően azonban két győzelem következett az 5-8. helyért. Ebből az első, Ausztria elleni várható is volt (43:39), viszont a lengyelek ellen egyáltalán nem mi számítottunk esélyesnek. Az utolsó körben viszont nagyot vívott Wolf Eszter, Nekifor Erika is feljavult, Pöltz Anna pedig 41:40-nel befejezte a meccset. A három, említett hölgy mellett a kadet korú Kollár Anna volt az ötödik helyen végzett válogatott negyedik embere.
Pöltz Anna, Nekifor Erika, Wolf Eszter és Kollár Anna, az ötödik helyen végzett női tőrcsapat.
Hasonló utat járt be a nap legkésőbb kezdődő versenyében a férfi kardcsapat. A Horváth Gergely, Kaiser Balázs, Péch Kornél, Tóth Patrik összeállítású kvartett a nyolcaddöntőben Grúziát győzte le 45:33-ra. A negyeddöntőben viszont az egyéniben remeklő románok következtek, akik 45:37-re jobbnak bizonyultak. Ezt viszont két, egyaránt értékes, 45:44-es győzelem követte az 5-8. helyért, előbb Spanyolország, majd Németország ellenében. Feltétlenül ki kell emelni az egyéni bronzérmes Horváth Gergőt és Kaiser Balázst, akik a nap folyamán hátukon vitték a csapatot.
Ötödik a férfi kardcsapat: Kaiser Balázs, Horváth Gergő, Péch Kornél, Tóth Patrik.
A budapesti U23 Európa-bajnokság szombaton fejeződik be a Ludovika Arénában a másik három fegyvernemmel – és remélhetőleg hazai éremmel. Hajrá, magyarok!
Eredmények. U23 Európa-bajnokság, Ludovika Aréna.
Női párbajtőrcsapat, 17 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Ausztria 42:30 (Wimmer +8, Gnám +3, Tóth +2, Kardos -1).
Negyeddöntő: Magyarország-Belgium 40:31 (Wimmer +10, Gnám +4, Kardos -1, Tóth -4).
Elődöntő: Magyarország-Franciaország 31:41 (Tóth +4, Kardos 0, Gnám -6, Wimmer -8).
A 3. helyért: Magyarország-Olaszország 40:45 (Kardos +2, Gnám 0, Tóth -3, Wimmer -4).
Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Lengyelország, 3. Olaszország, 4. Magyarország (Gnám Tamara, Kardos Edina, Tóth Jázmin, Wimmer Dorina).
Női tőrcsapat, 9 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Franciaország 25:45 (Pöltz -4, Wolf -5, Nekifor -11).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Ausztria 43:39 (Pöltz +6, Wolf +1, Nekifor -3).
Az 5. helyért: Magyarország-Lengyelország 41:40 (Wolf +2, Pöltz 0, Nekifor -1).
Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Ukrajna, 3. Olaszország, …5. Magyarország (Kollár Anna, Nekifor Erika, Pöltz Anna, Wolf Eszter).
Férfi kardcsapat, 12 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Grúzia 45:33 (Horváth +9, Péch +6, Kaiser -3).
Negyeddöntő: Magyarország-Románia 37:45 (Horváth +2, Kaiser +1, Péch -11).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Spanyolország 45:44 (Horváth +11, Kaiser -2, Péch -2, Tóth -6).
Az 5. helyért: Magyarország-Németország 45:44 (Kaiser +19, Horváth 0, Péch -3, Tóth -5).
Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Románia, 3. Olaszország, …5. Magyarország (Horváth Gergely, Kaiser Balázs, Péch Kornél, Tóth Patrik).