Nem akadt párja Szemes Gergőnek

nov 11, 2022 | Hírek

19 éves vb-döntősünk, Szemes Gergő pályafutása során először kiemeltként kezdett felnőtt Vk-versenyen. A “Bonni oroszlán” viadal selejtezőjén nem lett magyar párja, valamennyi indulónk búcsúzott.

Jól kezdődött, közepesen folytatódott és rosszul fejeződött be a Löwe von Bonn, azaz a “Bonni oroszlán” szezonnyitó férfi tőr egyéni Világkupa-verseny. Jól kezdődött azért, mert fejlődő, de azért a felnőtt élvonaltól még távol lévő szakágunkban valamennyi magyar tőröző továbbjutott a csoportkörből. Ilyenkor búcsúzik a vívók közel harminc százaléka, úgyhogy ez azért egyáltalán nem lebecsülendő, pláne úgy, hogy rendkívül fiatalok a mieink. 

Közepesen folytatódott, mivel – ahogy az várható volt… – a további folytatás már nem alakult, nem is alakulhatott hibátlanul. Az első direkt kieséses körben búcsúzott Korom Erik, Bálint Álmos és Kiss Dániel, a másodikban Budaházy Ambrus, Mihályi Andor és Bagdány Albert. Hatuk közül hárman első éves juniorok, a “legidősebb” is alig 24, azaz kezdetnek ez nem rossz. 

A szombati főtáblára viszont senki sem tudott csatlakozni Szemihez. Tóth Gergely, aki hosszú sérülés után indult először a felnőttek legmagasabb szintű versenyén szépen helytállt a 96 közé jutással, ám a rutinos lengyel Siess a 64-ért 15:11-re legyőzte őt. Dósa Dani búcsúja viszont nem jó hír, egész napi magabiztos vívása után a főtábláért 15:8-ra kikapott a német Brauntól. 

Így szombaton csak Szemes Gergőnek szurkolhatunk, de neki fogunk. Hajrá, Szemi!

Eredmények. Férfi tőr egyéni Világkupa, Bonn, 254 induló. A csoportmérkőzésen: Szemes Gergő kiemelt, Dósa Dániel 5 győzelem/1 vereség, Bagdány Albert 4/2, Mihályi Andor 3/3, Tóth Gergely 3/3, Bálint Álmos 2/3, Kiss Dániel 2/4, Korom Erik 2/4, Budaházy Ambrus 2/4 (valamennyien továbbjutottak).

A legjobb 160 közé jutásért: Budaházy-Bravo (spanyol) 15:9, Tóth-Guennou (brit) 15:8, Mihályi-Vella (német) 15:11, Korom-Poscharnig (osztrák) 5:15, Bálint-Szeo (koreai) 5:15, Kiss-Brunner (svájci) 7:15.

A legjobb 96 közé jutásért: Dósa-Huthmann (osztrák) 15:5, Tóth-Giacon (holland) 15:6, Mihályi-Wojtkowiak (lengyel) 8:15, Bagdány-Ediri (francia) 4:15, Budaházy-Siess (lengyel) 7:15. 

A legjobb 64 közé jutásért: Dósa-Braun (német) 8:15, Tóth-Siess (lengyel) 11:15.

Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Szemes-Roger (francia).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Nyolcaddöntőt hozott a nyitány

A kadet férfi tőrözők és női kardozók világkupa-versenyével kezdődött a korosztályos budapesti világkupaverseny a BOK Csarnokban. A legjobb pénteki eredmény Komjáthy Boglárka nyolcaddöntője volt.

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások