Nem sikerült a vancouveri nyitány

nov 22, 2024 | Hírek

A kiemelt Muhari Eszter mellé három női párbajtőrözőnk próbált főtáblára kerülni a vancouveri Világkupán, egyiküknek sem sikerült.

A négynapos, “vancouveri vegyessel” folytatódott a párbajtőrözők Világkupa-szezonja. Csütörtöktől vasárnapig a férfiak és a nők egyaránt Kanadában vívnak, a sorozat a hölgyek egyéni selejtezőjével kezdődött. Magyar szempontból felejthetően… A kiemelt, amerikai egyeteméről érkező, olimpiai bronzérmes Muhari Eszter három, itthonról érkező társa Dékány Kinga, Salamon Réka és Kálmán Gyöngyvér egyaránt kiesett a selejtezőből. 

Dékány Kinga egy tusra volt a vancouveri főtáblától. Fotó: Bizzi Team

Utóbbi már a csoportmérkőzések után búcsúzott, de a többiek sem tudtak asszót nyerni a direkt kieséses szakaszban. Dékány Kinga ennek ellenére egy tusra volt a 64-es táblától, neki ehhez egyedül a román Sontot kellett volna megvernie – nem sikerült (13:14). Tegyük hozzá: tehetséges juniorjaink ezúttal korosztályos feladataik miatt nem utaztak, Gnám Tamara pedig sérülése miatt nem indult. 

Így aztán a szombati főtáblára Eszter társ nélkül maradt, ám előtte, pénteken a férfiak egyéni selejtezője következik, hajrá, magyarok!

Eredmények. Női párbajtőr egyéni Világkupa, Vancouver, 170 induló. A csoportmérkőzéseken: Muhari Eszter kiemelt, Dékány Kinga 4/2, Salamon Réka 2/3 (továbbjutottak), Kálmán Gyöngyvér 2/4 (kiesett).

A legjobb 96 közé jutásért: Salamon-Luty (francia) 10:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Dékány-Sont (román) 13:14.

Szombaton a legjobb 64 között: Muhari-Hecht (izraeli).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások