Német siker, halovány magyar szereplés

márc 23, 2019 | Hírek

Ezúttal nem sikerült a nagy elődök nyomdokaiba lépni: nem jutott magyar a legjobb nyolc közé a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard egyéni Vk-n. Győzött a német Hartung, a csapaton lehet javítani.

Miközben az elmúlt évtizedben férfi kardozóink egyéniben olimpiai és világbajnoki címet is nyertek, addig a hazai, nagy hagyományú Világkupa-versenyünkön valahogy nem jön ki a lépés. Gyorsan tegyük hozzá: nem cserélnénk el Szilágyi Áron olimpiai aranyait, illetve Szatmári András világbajnoki első helyezését, na de azért ilyenkor fájó egy kicsit, hogy idehaza nem sikerült… 

Ráadásul olyan valóban ritkán fordul elő, hogy egyetlen magyar sem jut itthon a nyolcas döntőbe, most így alakult. Pedig a körülményeken nem múlott… A Ludovika Arénában ideális feltételek között versenyzett a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard egyéni Világkupa-viadalon a kardelit, és a délelőtt folyamán is népes közönség nagyszerű hangulatot teremtett. Ám az ember nem gép, akad az úgy, hogy nem “működik” a fegyver… 

Szatmári András egyetlen tussal kapott ki koreai ellenfelétől.

Igazából reális esélye egyedül Szilágyi Áronnak volt arra, hogy eljusson a délutáni nyolcas döntőig. A további öt magyar ugyanis már a legjobb 64 között kiesett. Legjobban Szatmári András vereségét fájlaltuk. Ő ugyanis egy rendkívül változatos asszóban, 9:12-ről 14:12-re fordított, ám végül egytusos vereséget szenvedett a koreai Kim Kjehvan ellenében. Szoros asszót vívott Iliász Nikolász is, korábbi vb-ezüstérmesünk az orosz Resetnyikovtól kapott ki 15:13-ra – utóbbiról még lesz szó, különösen sok borsot tört szombaton az orrunk alá… A többieknek nem volt reális esélye a győzelemre, Decsi Tamásnál a koreai Ha Hanszol (10:15), Kossuth Bálintnál az orosz Lohanov (9:15), Gémesi Bencénél az amerikai Dershwitz bizonyult jobbnak (7:15).

Iliász Nikót mestere, Gulácsi Ferenc vigasztalja szoros veresége után.

Maradt tehát egykeként “kétszeresünk”, azaz Szilágyi Áron. A Vasas 29 éves klasszisa, Decsi András tanítványa az első körben kétséget sem hagyott a győzelme felől, 15:5-re legyőzte a Jungot – javítva ezzel a mieink koreaiak elleni mérlegét. A következő körben aztán két egyéni olimpiai bajnok csapott össze egymással. Áron ellenfele az athéni, 2004-es győztes Aldo Montano volt. Egyoldalú küzdelmet láthatott az Aréna szépszámú és lelkes közönsége, a magyar klasszis szebbnél szebb találatokat adott, rögtön az elején elhúzott. A vége felé az olasz fájlalni kezdte a lábát, olyannyira, hogy 12:5-nél vissza is lépett, de nem ez döntötte el az összecsapást. 

Szilágyi Áron nyolcaddöntőig jutott a budapesti versenyen.

Az olimpiai bajnok után következett egy világbajnok. A nyolcaddöntőben ugyanis a 2013-as budapesti aranyérmes, orosz Venjamin Resetnyikov volt az ellenfél. És Áronnak ezúttal nem ment. Az elején az orosz mázlis tusokat adott, kétes találatokat is ítéltek meg a javára, nagyon elhúzott, és a végére mintha kicsit a kedve is elment volna klasszisunknak a sok balszerencsés történés okán. A vége 6:15 lett, és ezzel az utolsó magyar is kiesett. 

Mindez, persze, messze nem tragédia, legfeljebb pillanatnyi bosszúság. És a javításra gyorsan lesz lehetőség, elvégre vasárnap rendezik a Zarándi Csaba Világkupa-csapatversenyt. A sorsolás alapján – amennyiben a papírforma érvényesül – dél körül kezdődhet majd a magyar-orosz kardklasszikus, már a negyeddöntőben… Úgyhogy, most aztán igazán: hajrá, magyarok!

A nyolcas döntő így is csaknem telt ház előtt zajlott, mi lett volna, ha Áron is bejut… A klasszisokkal teletűzdelt mezőnyben végül az elmúlt két Európa-bajnokság aranyérmese, a német Max Hartung nyerte a Gerevich-Kovács-Kárpáti Világkupát. 

Eredmények. Férfi kard egyéni Gerevich-Kovács-Kárpáti Világkupa-verseny, Budapest, Ludovika Aréna, 226 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Szilágyi-Jung Jeszeung (koreai) 15:5, Szatmári-Kim Kjehvan (koreai) 14:15, Decsi-Ha Hanszol (koreai) 10:15, Iliász-Resetnyikov (orosz) 13:15, Kossuth-Lohanov (orosz) 9:15, Gémesi B.-Dershwitz (amerikai) 7:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Szilágyi-Montano (olasz) 12:5-nél Montano sérülés miatt visszalépett.

Nyolcaddöntő: Szilágyi-Resetnyikov (orosz) 6:15.

Végeredmény: 1. Max Hartung (német), 2. Oh Szanguk (koreai), 3. Tiberiu Dolniceanu (román) és Mojteba Abedini (iráni), …10. Szilágyi Áron, …40. Kossuth Bálint, 41. Decsi Tamás, …50. Szatmári András, …52. Iliász Nikolász, …64. Gémesi Bence, …74. Noseda Szabolcs, 75. Gémesi Csanád, …80. Rabb Krisztián, …94. Nagy Pál, …110. Galgóczy Tamás, …118. Péch Miklós, …129. Kaiser Balázs és Urbán Tamás és Nagy Martin, 132. Puy Sebestén, …164. Fröhlich Bálint, …182. György Lehel, …186. Baaken Mátyás és Kozmanovics Gábor, …189. Gémesi Huba, …209. Hepke Alajos, …221. Baaken Solt.  

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Szúrások Inkaföldön

A tőrözők Grand Prix-jével folytatódik a vívószezon ezen a hétvégén. Péntektől vasárnapig a perui fővárosban, Limában rendezik a versenyt, 4-4 magyar indulóval. 

Challenge Wratislawia Tőr Előterjesztés – Wroclaw – 2025.03.28-31.

Challenge Wratislawia Tőr Előterjesztés - Wroclaw - 2025.03.28-31.: Letöltés: DOKUMENTUM LETÖLTÉS

FELHÍVÁS! – VIII. Országos Sulivívó Találkozó

A Magyar Vívó Szövetség 2025. május 29-én (csütörtök) rendezi meg az VIII. Országos Sulivívó Találkozót az iskolai vívásban résztvevő fiataloknak, edzőknek és pedagógusoknak. A rendezvény felhívása és dokumentumai az alábbi linkeken érhetők el: A VIII. ORSZÁGOS...

Újabb magyar sportdiplomáciai siker

Deli Dórát, nemzetközi versenybírónkat és versenyigazgatónkat beválasztották a nemzetközi kerekesszékes vívás bírói bizottságába, gratulálunk!

Négy érem, közte 2 arany Pisából 

A kerekesszékes világkupa pisai állomásán négy érmet – közte két aranyat (Hajmási Éva, Osváth Richárd) – nyertek, és további értékes helyezéseket szereztek a magyar vívók, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM