Nincs megállás – kard Világkupák következnek

márc 1, 2023 | Hírek

Csütörtökön kezdenek a férfiak Padovában, pénteken a hölgyek is beszállnak Athénban. A kardozóknak egyéni és csapat Világkupa következik, fontos hónapok előtt ál az eredményes fegyvernem.

Kezdődik a fegyvernem nagy menetelése – az egyéni Grand Prix-versenyeket követően jönnek az egyéni és csapat Világkupák, ráadásul az európai események egyben beszámítanak a hazai válogatásba is. Áprilistól pedig indul az olimpiai kvalifikáció, majd jön a június végi Európai Játékok, és a július végi olimpiai kvalifikációs világbajnokság. 

A hétvégi programot a férfi kardozók kezdik hamarabb, csütörtöktől szombatig rendezik a hagyományos, nagymúltú padovai Világkupát, a Luxardo kupát. A díszes serlegből megint újat kellett készítenie az örökifjú Franco Luxardónak, mivel Szilágyi Áron tavaly nyerte harmadszor az eseményt, és ezzel hazavihette a trófeát. Háromszoros olimpiai bajnokunk most is ott lesz a több mint 200 fős mezőnyben, miként tizenegy honfitársa is. Egyetlen nagy hiányzója van az eseménynek, a koreai Oh, aki térdsérüléséből lábadozik. 

Tavaly nyerte el végleg Franco Luxardo díszes serlegét Szilágyi Áron.

Világbajnok női csapatunk ugyanakkor Athénban utazik, péntektől vasárnapig vesznek részt a férfiakéhoz hasonló eseményen. Ismét pástra lép a visszatérő Márton Anna is, Gárdos Gábor vezetőedző ennek tükrében jelöli majd ki csapatát. Nyolc magyar lép majd pástra – ott lesz, gyakorlatilag Tallinnból fog “beesni” az újdonsült junior Európa-bajnok csapat két tagja is, Battai Sugár és Keszei Kira. 

Mindkét helyszínen, hajrá, magyarok!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások