Nyolcadik a női párbajtőrcsapat Havannában

jan 14, 2019 | Hírek

Nyolcadik helyen végzett a fiatal, Kun Anna, Muhari Eszter, Nagy Kinga, Szabó Réka összeállítású női párbajtőrcsapat a havannai Világkupa-versenyen. Több mint egy év után jutottak a magyarok el idáig.

án még soha nem állt fel ilyen fiatal csapattal a magyar női párbajtőr-válogatott, mint ezúttal. A havannai évnyitó Világkupán a Kun Anna, Muhari Eszter, Nagy Kinga, Szabó Réka összeállítású csapat legidősebbje Szabó Réka, aki még nincs 24 éves, Muhari Eszti pedig alig múlt 16… Ennek tükrében pedig nagy dicséret jár válogatottunknak a nyolc közé jutásért, melyet a franciák elleni bravúros győzelemmel értek el. Már csak annak tükrében is, mert a tavalyi naptári évben ugyanez egyszer sem sikerült a női párbajtőrcsapatnak. 

Nagy Kinga, Szabó Réka és Muhari Eszter visszafogott öröme.

Most viszont igen! Ugyanakkor a számszerű eredmények “boncolgatásán” kívül mást nem tudunk tenni e helyütt ezzel a nyocadik hellyel, lévén a havannai versennyel semmiféle netes összekötés nem volt, ami 2019-ben azért ugyancsak egyfajta világrekord… De mindegy is, a lényeg, hogy a mieink a 32 között Costa Rica kötelező, 45:19-es legyőzése után a nyolcaddöntőben a világranglista harmadik helyén álló franciákat magabiztosan, 44:35-re legyőzték, és ezzel nyolcba jutottak. 

Nagy Kinga a franciák ellen szúr találatot.

Az újabb előrelépés nem sikerült – egyelőre. A minden szempontból nem európai folytatásban a negyeddöntőben Kínától 45:33-ra, az 5-8. helyért a világbajnok amerikaiaktól 42:36-ra, majd a 7. helyért Koreától 45:26-ra kaptak ki a lányok, és ezzel a nyolcadik helyen végeztek. A dicséret jár, hurráhangulat természetesen nincs, mélyről kell visszakapaszkodni a mieink ahhoz, hogy fél év múlva, a budapesti világbajnokság rajtja előtt, érdemben beszélhessünk az esetleges olimpiai kvalifikáció lehetőségéről. Legyen így!

A nyolcadik helyezett végzett magyar csapat: Szabó Réka, Kun Anna, Nagy Kinga, Muhari Eszter.

Eredmények. Női párbajtőrcsapat Világkupa, Havanna, 20 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Costa Rica 45:19.

Nyolcaddöntő: Magyarország-Franciaország 44:35.

Negyeddöntő: Magyarország-Kína 33:45.

Az 5-8. helyért: Magyarország-Egyesült Államok 36:42.

A 7. helyért: Magyarország-Korea 26:45.

Végeredmény: 1. Észtország, 2. Lengyelország, 3. Oroszország, …8. Magyarország (Kun Anna, Muhari Eszter, Nagy Kinga, Szabó Réka).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Félig tele a pohár, és „majdnem arany”

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Folytatjuk a párbajtőrrel, a cím részben plágium…!

Tőr: közvetlenül a világelit mögött

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Ezúttal a tőrrel kezdünk!

Nemzetközi Licence Igénylés 2026-2027

Tisztelt Egyesületek! A 2026/27-es szezonra megnyílt a nemzetközi licenc igénylési lehetőség. A FIE és az EFC szabályzatai szerint a versenyeken való részvételhez minden versenyzőnek, edzőnek és bírónak érvényes licenccel kell rendelkeznie. Az igényeket a szövetség...

Boczkó Gábor: Inkább tele a pohár!

Nagyjából elégedetten nyilatkozott Boczkó Gábor szövetségi kapitány az 1 arany- és 2 bronzérmet hozó hongkongi világbajnokságot követően. 

Zárásként negyedik és ötödik hely

A férfi kardcsapat a negyedik, a női tőrcsapat az ötödik helyen végzett a hongkongi világbajnokság záró napján. A magyar válogatott ezzel 1 arany- és 2 bronzéremmel, további értékes helyezésekkel zárt – soha rosszabbat, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események