Nyolcadik helyezések tőrben

febr 3, 2019 | Hírek

Egyaránt a 8. helyen végzett a férfi (Korom Erik, Maior Mátyás, Mihályi Andor, Nedeljkovic Mateja), illetve a női (Hajas Nóra, Hanzl Lilla, Szántay Anna, Zsoldosi Karolina) tőrcsapat a junior Vk-n.

Tőrcsapataink hasonló utat jártak be a lesznói, illetve a bochumi junior csapat Világkupa-versenyeken. Mindkét helyszínen az egyik erősség, Szemes Gergő, illetve Pöltz Anna sérülés miatt hiányzott, aztán a “kötelezőt”, azaz a nyolc közé jutást simán hozta a válogatott, majd egyaránt Oroszországtól szenvedett a negyeddöntőben ugyancsak egyértelmű vereséget. 

A hölgyek Hajas Nóra, Hanzl Lilla, Szántay Anna, Zsoldosi Karolina összeállításban léptek pástra Bochumban, és Dánia ellen egy tükörsima 45:19-cel jutottan legjobb 8 közé. A folytatásban az oroszok következtek, akik asszóról assózra növelték az előnyüket, és a vége a nem túl szép 23:45 lett. Az bátran kijelenthető, amennyiben a korosztályos világversenyeken merészebb céljaink vannak, akkor a hiányzó Anna mellett a többiektől is több kell ennél. A folytatás az 5-8. helyért következett, és ez azért már alakulhatott volna jobban is. A lányok először Chilétől kaptak ki 45:37-re, majd a németek elleni, 7. helyért folyó meccset már Hajas Nóri is kihagyta. A tartalékos csapatok meccsét a házigazdák nyerték, így 8. hely lett a vége.

Az urak Korom Erik, Maior Mátyás, Mihályi Andor, Nedeljkovic Mateja felállásban szerepeltek a lengyelországi Lesznóban – itt Gergő mellett Mendrey Tamás is hiányzott. Ennek tükrében az egyébként nem acélos belgák elleni sima, 45:25-ös siker azért ért egy piros pontot. Az oroszok elleni meccs nem sok jót ígért, nem is hozott, ám a 27:45 jelen esetben a tisztes helytállás kategóriába belefért. Itt is az 5-8. helyosztók következtek – egyaránt erős ellenfelekkel szemben. Az Egyesült Államoktól 45:32-re, Németroszágtól 45:39-re kaptunk ki, itt sokáig mutatkozott esély. Összességében a nyolcadik hely tisztes eredménynek számít tartalékos csapatunktól.

Eredmények. Junior férfi tőrcsapat Világkupa, Leszno, 21 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Belgium 45:25 (Mihályi +10, Maior +6, Nedeljkovic +4).

Negyeddöntő: Magyarország-Oroszország 27:45 (Mihályi -5, Maior -6, Nedeljkovic -7).

Az 5-8. helyért: Magyarország-Egyesült Államok 32:45 (Nedeljkovic -1, Maior -3, Korom -9).

A 7. helyért: Magyarország-Németország 39:45 (Mihályi +7, Maior 0, Nedeljkovic -13).

Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Olaszország, 3. Oroszország, …8. Magyarország (Korom Erik, Maior Mátyás, Mihályi Andor, Nedeljkovic Mateja)

Junior női tőrcsapat Világkupa, Bochum, 14 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Dánia 45:19 (Szántay +14, Hajas +12, Hanzl 0).

Negyeddöntő: Magyarország-Oroszország 23:45 (Hanzl -4, Hajas -8, Szántay -10).

Az 5-8. helyért: Magyarország-Chile 37:45 (Hajas +1, Hanzl -2, Szántay -7).

A 7. helyért: Magyarország-Németország 40:45 (Szántay +4, Hanzl 0, Zsoldosi -9).

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Lengyelország, 3. Franciaország, …8. Magyarország (Hajas Nóra, Hanzl Lilla, Szántay Anna, Zsoldosi Karolina).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Klasszisok és fiatalok a 64-ben 

A kiemelt Rabb Krisztián és Szilágyi Áron mellett két fiatal, Dallos Benedek és Péch Kornél jutott a padovai férfi kard egyéni világkupaverseny főtáblájára. Folytatás szombaton, hajrá, magyarok!

Eszter megmondta: heten a 64-ben, bravó!

Nagyszerűen kezdődött a párbajtőr Westend Grand Prix a Papp László arénában! A női selejtezők után hét magyar jutott a világszínvonalú mezőnyben a 64-es főtáblára, csak így tovább!

Athénban is hárman a 64-ben

Női kardozóink éppen úgy szerepeltek az athéni világkupa-selejtezőben, mint tőrözőink Kairóban. Hárman jutottak be a legjobb 64 közé, a kiemelt Battai Sugár mellett Spiesz Anna és Szűcs Luca.

Nőknél is három a főtáblás

A kairói tőr világkupa-versenyen a férfiakhoz hasonlóan a nők selejtezőjét követően is három magyar folytathatja a legjobb 64 között. A kiemelt Pásztor Flóra mellé Kondricz Kata és Lupkovics Dóra került. 

Kezdésnek hármas

A férfi tőrözők selejtezőjével kezdődött a négynapos, kairói tőr világkupa-hétvége. A kiemelt Szemes Gergő és Dósa Dániel mellett Rubin Mattia jutott a 64-es főtáblára, a folytatás a nők versenyével következik. 

Élő eredmények

Közelgő események