Olimpiai döntő, újratöltve

dec 3, 2021 | Hírek

Szilágyi Áron ismét megmérkőzik Luigi Samelével. Bolognában, majd Foggiában vív bemutatót a tokiói karddöntő két résztevője hétfőn, majd kedden. Előbbiről Facebook-oldalunkon élőben számolunk be. 

Pengecsattogással a háttérben értük utol telefonon háromszoros olimpiai bajnokunkat, Szilágyi Áront, aki a jelek szerint Londonban is készül a hétfő-keddi bemutató mérkőzésre. 

“Feleségem Londonban dolgozik, ezért én szintén sok időt töltök itt, ha tehetem. Természetesen megtaláltuk a lehetőségét annak, hogy a brit fővárosban gyakorolhassak, valóban most is vívnak körülöttem a háttérben, éppen edzésre készülök… Londonból repülök majd hamarosan Olaszországba, ahol ismét összecsapunk Gigivel. Az ő köreiben szerveződött a gála, és a helyszínek sem véletlenek, elvégre Samele Foggiában született és Bolognában él. Persze, a tét más, mint Tokióban, de jó lesz ismét vívni egyet… – nyilatkozta honlapunknak Szilágyi Áron. 

A Vasas klasszisa elmondta, hogy az olaszországi eseményt követően idehaza, az országos bajnokságon lép majd pástra. Áronnal kapcsolatos hír az is, hogy nagysikerű dokumentumfilmje, az “Egy mindenkiért” online már elérhető a HBO Go, és a Telekom tékáján keresztül egyaránt. Emellett január elsején a Duna Tv is bemutatja Muhi András Pires filmjét. 

A hétfői Szilágyi Áron-Luigi Samele asszót Facebook-oldalunkon keresztül este 8 órától élőben közvetítjük, a helyszínen ott lesz Rizmayer Mihály kollágánk, az m4 Vívómagazinjának szerkesztője. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Tarpataky-Háry kadet vk-bronzérmes

Tarpataky-Háry Botond nagyszerű bronzérmet nyert a dormageni kadet férfi kard egyéni világkupa-versenyen, gratulálunk a TFSE vívójának, és edzőjének, Patócs Ákosnak. Jöhetnek a juniorok!

Nyolcaddöntőt hozott a nyitány

A kadet férfi tőrözők és női kardozók világkupa-versenyével kezdődött a korosztályos budapesti világkupaverseny a BOK Csarnokban. A legjobb pénteki eredmény Komjáthy Boglárka nyolcaddöntője volt.

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások