Öt hölgy, közte a visszatérő Kreiss Fanni a párizsi főtáblán!

jan 13, 2023 | Hírek

Ez ám a visszatérés! A szülés után pástra lépő Kreiss Fanni a világklasszis olasz Batinit legyőzve jutott 64-be a párizsi tőr Vk-n, Kondricz Kata, Pásztor Flóra, Lupkovics Dóra és Wolf Eszter mellett.

A sors érdekes dolgokra képes. Kreiss Fanni legutóbbi, nemzetközi versenyen történő győzelme a tokiói olimpiára datálódik, amikoris az olasz egyéni vb-ezüstérmes és csapat világbajnok Martina Batinit győzte le a 16 közé jutásért. Aztán gyermeket szült, majd úgy döntött, folytatja pályafutását, és első nemzetközi versenyén, a hihetetlenül erős merőnyű párizsi női tőr Világkupán éppen Batinivel került szembe a 64-es főtáblára jutásért. Ismétlés a tudás anyja, Fanni megint győzött. Ezúttal 15:14-re, máris igazolva azt, hogy Párizsig (legalább…) ott lesz a helye ismét a legjobbak között! 

Kreiss Fanni nemzetközi visszatérése eddig remekül alakul.

Jelen esetben tán érthetően a Törekvés visszatérőjével kezdtük tudósításunkat “in medias res” a párizsi női tőr Világkupáról. Ugyanakkor folytassuk azzal: a többiek is megérdemelnek egy nagy dicséretet, elvégre szépen teljesített a szakág. Kezdjük a két válogatott társsal. Kondricz Kata és Pásztor Flóra egyaránt hibátlan csoportkört vívott, így közvetlenül a főtáblára jutott. Semmit sem szabad elkiabálni, de egyértelműnek tűnik: Fannival együtt ők ketten lehetnek alapjai a fegyvernem esetleges újabb olimpiai kvalifikációjának. Ugyanakkor lépjünk tovább a méltatásban: a sérülése és betegsége után ismét pástra lépő válogatott Lupkovics Dóra, valamint a junior korú, egy hete korosztályos Vk-bronzot nyerő Wolf Eszter is a 64 között folytathatja. Mohamed Aida és Pöltz Anna a főtábla előtti körben búcsúzott, Nekifor Erika eggyel korábban, Mesteri Viktória a csoportkörben esett ki. 

Kondricz Katát senki, így a román Calugareanu sem tudta legyőzni a csoportkörben.

Azaz a női tőr szakág “részeredményes” napot zárt, folytatás szombaton, két férfi tőrözőnkkel együtt a 64-es főtáblákon. Hajrá, magyarok!

Eredmények. Női tőr egyéni Világkupa, Párizs, 212 induló. A csoportmérkőzéseken: Kondricz Kata 6 győzelem/0 vereség, Pásztor Flóra 6/0 (a legjobb 64 közé jutottak), Pöltz Anna 5/1, Mohamed Aida 4/2, Kreiss Fanni 4/2, Nekifor Erika 4/2, Wolf Eszter 3/3, Lupkovics Dóra 2/3 (továbbjutottak), Mesteri Viktória 2/4 (kiesett), Tölgyesi Zsófia visszalépett.

A legjobb 96 közé jutásért: Kreiss-Esteban (fülöp-szigeteki) 15:8, Pöltz-Koren (izraeli) 15:13, Wolf-Nail (francia) 15:9, Mohamed-Berthier (szingapúri) 15:11, Lupkovics-Mo (koreai) 15:6, Nekifor-Druck (izraeli) 5:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Kreiss-Batini (olasz) 15:14, Wolf-Kraenkl (osztrák) 15:13, Lupkovics-Hong (koreai) 15:8, Mohamed-Huang (kínai) 7:15, Pöltz-Bulcao (brazil) 11:15.

Szombaton legjobb 32 közé jutásért: Kondricz-Wohlgemuth (osztrák), Pásztor-Catarzi (francia), Lupkovics-Thibus (francia), Wolf-Palumbo (olasz), Kreiss-Guo (kanadai).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

2025/26: pipa – 2026/27: jöhet!

A junior és felnőtt világkupa-sorozat 2025/26-os, összesített éremtáblázatán ugyanúgy a negyedik helyen végzett Magyarország, miként a hongkongi világbajnokságon. Leszögezhetjük: a 2025/26-os szezonban is jól teljesített a magyar vívás.

Fényes a Sugár!

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Befejezésül a vb legeredményesebb szakága, a kard következik!

Élő eredmények

Közelgő események