Panka és Liza mellé Kata, Júlia és Dóri jutott

márc 22, 2019 | Hírek

Öt magyar női kardozó jutott a 64-be a belgiumi női kard Világkupa-versenyen! A kiemelt Márton Anna és Pusztai Liza mellett Várhelyi Kata, Mikulik Júlia és Bérczy Dorottya került a szombati főtáblára.

Ha nem is csillagos ötös, de ötös! Minden tekintetben. A belgiumi St. Niklaas-ban rendezett, extra erős Világkupa-versenyen – a világranglista első 32 helyezettje közül 31 lépett pástra – öt magyar női kardozó jutott a 64-es főtáblára, amire régen volt példa! 

Két hölgy kiléte ugyanakkor nem lehetett kérdés, lévén két klasszisunk, Márton Anna és Pusztai Liza kiemeltként alanyi jogon csak szombaton kezdi a viadalt. A többiek közül három további kardozónak, a kihagyás után visszatérő Várhelyi Katának, a korábbi vb-csapattag Mikulik Júliának, és a junior vb-induló Bérczy Dorottyának sikerült társulniuk. 

Méghozzá úgy, hogy mindhárman komoly riválist búcsúztattak. Várhelyi Kata a direkt kieséses szakaszban az olasz válogatott Gulottát búcsúztatta simán (15:8), és ezután már nem is csodálkozhattunk azon, hogy az amerikai Russót is legyőzte (15:11). Mikulik Júlia a 96 közé jutásért ugyancsak erős ellenfelet, a venezuelai Romerót verte 15:11-re, és utána a francia Poupinet következett (15:12). A junior Bérczy Dorottya pedig először jutott a felnőttek között a főtáblára, miután az ukrán válogatott Kravatska ellen nyert egészen simán 15:8-ra!

A többieknek nem sikerült ugyanez, további négy vívónk nem jutott a legjobb 96 közé. Folytatás szombaton, hajrá, magyarok! 

Eredmények. Női kard egyéni Világkupa-verseny, St. Niklaas, 196 induló. A csoportmérkőzéseken: Márton Anna és Pusztai Liza kiemelt, Bérczy Dorottya 5 győzelem/1 vereség, Katona Renáta 4/2, László Luca 4/2, Mikulik Júlia 4/2, Záhonyi Petra 3/2, Várhelyi Kata 2/4 (továbbjutottak), Kelecsényi Mirabella 2/4, Kern Bianka 1/4 (kiestek).

A legjobb 96 közé jutásért: Mikulik-Benitez Romero (venezuelai) 15:11, Várhelyi-Gulotta (olasz) 15:8, Katona-Tamura (japán) 8:15, Záhonyi-Kravatska (ukrán) 12:15, László-Deng (kínai) 12:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Bérczy-Kravatska (ukrán) 15:9, Mikulik-Poupinet (francia) 15:12, Várhelyi-Russo (amerikai) 15:11.

Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Márton-Derkum (német), Pusztai-Chadalavada (indiai), Mikulik-Jegorjan (orosz), Bérczy-Shelton (amerikai), Várhelyi-Berder (francia).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Kardtábor Japánban, Áron nélkül – GP Szöulban, Áronnal!

A férfi kardválogatott a budapesti Vk-ezüstérem után, már a szöuli egyéni Grand Prix-re készül, melyen Szilágyi Áron visszatér. Az ezt megelőző japán edzőtábort viszont még kihagyja. 

kellemes húsvéti ünnepeket

Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a Magyar Vívó Szövetség!

Elhunyt Valter Béla

78 éves korában elhunyt Valter Béla. A kardmester a kilencvenes évek elejéig dolgozott Magyarországon, majd az Egyesült Államokban edzősködött tovább, és ott halt meg váratlanul. 

Még egyszer a junior vb-ről

A kínai Vuhsziban véget ért a kadet és junior világbajnokság. A magyarok egy arany- és egy ezüstéremmel térhettek haza. Volt jobb, igaz, rosszabb is – éppen tavaly. Három szempontból készítettünk összegzést.

Negyedik és hetedik hely zárásként Vuhsziban

Lekopírozták a kardcsapat helyezését a párbajtőrözők a vuhszi korosztályos vb zárónapján. A férfiak a negyedik, a nők a hetedik helyen végeztek, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események