Munkatársunk helyszíni jelentése:
Egyből egy! A krakkói Európa Játékok első versenyszámában máris megszületett az első magyar érem az impozáns Tauron Arénában – a női tőröző Pásztor Flórának köszönhetően. A Törekvés napokban 25 esztendős vívója remek évet tudhat maga mögött. Januárban megszerezte élete első Világkupa-döntőjét, majd nemrégiben, a plovdivi Vk-n dobogóra is állhatott. Most pedig egy világversenyen tehette meg ugyanezt, mi több, ezúttal a remek ezüstéremig jutott.

Okkal örülhetett a nap folyamán Pásztor Flóra.
A negyeddöntőig az ágára sem panaszkodhatott a magyar, elvégre a svéd Schreibert (15:11), és az osztrák Wohlgemuthot (15:4) illett legyőznie, nem is hagyott kétséget efelől… Az éremért viszont az a lengyel Hanna Lyczbinska következett, aki nemrégiben, a plovdivi Eb-n 15:5-re legyőzte Flórát. Ezúttal viszont egy egészen más meccset láthattunk. Pásztor 5:1-re elhúzott, és innen visszajött a hazai hölgy, de továbbra is a magyar irányított. 14:11 után még 13-ra zárkózott Lyczbinska, de jelenlegi első számú tőrözőnk egylámpás tussal zárta le a meccset.
“Kicsit sajnálom, hogy nem az olimpiai kvalifikációs Eb-n sikerült így vívnom, elvégre ott éppen Lyczbinskától kaptam ki. De számomra akkor nem ‘jött át’ a verseny hangulata, persze, nem akarom erre fogni az akkori vereséget. Megyek pihenni, mert nagyon bízom benne, hogy nem az elődöntővel ér véget számomra a verseny” – mondta Flóra a vegyes zónában nem sokkal az izgalmas negyeddöntőjét követően.
Márpedig, hogy nem itt ér véget, ahhoz semmiféle kétség nem férhetett. Az elődöntőben a magyarnál több mint tíz évvel fiatalabb, azaz nem egészen 15 éves, az idáig hatalmas meglepetésre eljutó izraeli Kuritzky következett, akinek Flóra türelmes és taktikus vívással esélyt sem hagyott (15:7). Az aranyéremért jóval erősebb rivális, a lengyel Walczyk-Klimaszyk ellen lépett pástra a magyar. Az asszó elején magához ragadta a vezetést a hazai nézők legnagyobb örömére Walczyk, és a magyar mindent megpróbált, de csak szorossá tudta tenni a meccset, 11:15, egy nagyon értékes ezüstérem lett a vége.

Pásztor Flóra a döntőben megszorongatta a lengyel Walczykot.
“Tudok örülni ennek az eredménynek, igaz, az, ahogyan elvesztettem a döntőt, egyelőre még nagyon bosszant. Valahogy lábbal nem éreztem meg a ritmust, és a szúrásaim sem voltak pontosak. Ennek ellenére ezt az egyik legnagyobb egyéni sikeremnek tartom, és külön élmény, hogy ilyen hangulatú versenyen, ilyen körülmények között sikerült mindezt elérnem” – nyilatkozta első érmesünk a finálét követően.

Flóra tudott örülni az ezüstérmének.
A teljesség kedvéért azért azt tegyük hozzá, hogy a fegyvernemben nem indultak el a franciák és a németek, és az olaszok is egyetlen vívót neveztek, őt sem az első csapatból. Ez azonban semmit nem von le Beliczay Sándor tanítványának újabb sikeréből. A többiekről. Egyetlen tus hiányzott ahhoz, hogy magyar negyeddöntőt láthassunk. Kreiss Fanni ugyanis a nyolcaddöntőben attól a Lyczbinskától kapott ki, akit, ugye, egy körrel később Flóra búcsúztatott. “Rendre úgy kapok ki tőle, hogy nem sikerülnek a támadásaim, ő pedig beleszúr. Most egy lépést sem teszek majd előre…” – mondta a magyar a meccs előtt, és ennek megfelelően 6:6-tal ért véget a kilenc perc. A sorsolás a lengyelnek kedvezett, azaz Fanninak kellett mennie, és nem is sikerült a befejezés… Kondricz Kata ugyanitt búcsúzott, ő is lengyel vívótól, Walczyk-Klimaszyktól szenvedett 15:7-es vereséget. Lupkovics Dóra a 32-ben esett ki.

Szilágyi Áronnak most már az Európa Játékokról is van érme.
Kettőből kettő! Elvégre a férfi kardozók versenye követte a női tőrözőkét a nyitónapon, és talán az Európa Játékok az egyetlen olyan verseny a világon, amelyet még nem nyert meg Szilágyi Áron – igaz, eddig nem indult rajta… Most viszont igen, és ugye, ha ő nyerni akar, akkor ismert a folytatás… A férfi kardozóknál egyébként igen kemény mezőny jött össze, itt rajthoz álltak a legjobb olaszok és a németek egyaránt, egyedül a franciák hiányoztak. Ráadásul itt volt a világranglista jelenlegi első három helyezettje, az éllovas georgiai Szandro Bazadze, valamint a tokiói olimpia két döntőse, Áron és az olasz Luigi Samele. Háromszoros olimpiai bajnokunkat a nyolcaddöntőben szerencsére sikerült felbosszantania az ellenfélnek és a bírónak egyaránt… A tavalyi vb-bronzérmes román Teodosiu ugyanis egy-két kétes ítélettel 7:1-re elhúzott ellene. Csakhogy a Vasas klasszisa ilyenkor nem a kedvét veszti, hanem még inkább koncentrálni kezd. Most is így történt. Szemet gyönyörködtető találatokkal fordított 15:11-re, és a negyeddöntőben a német Kempf nem jelentett akadályt (15:8).
Az elődöntőben viszont Bazadze következett, és a meccsük előtt Áron így nyilatkozott: “Szandro ebben a szezonban valamennyi versenyén dobogóra állhatott, nem emlékszem, hogy láttam-e valaha is hasonlót. Azonban nem most jött el a gratuláció ideje, meg szeretném állítani a remek sorozatát.”

Ez a találat ért együttest a Bazadze elleni elődöntőben 13:14-nél. A fotó azért másról tanúskodik…
Aztán ez a bizonyos elődöntő, pontosabban előrehozott finálé, a kardvívás minden szépségét felvonultatta, izgalmak, fordulatok, reklamálások, látványos tusok. A világ két, jelenlegi kétségkívül legjobb kardozója, minden bizonnyal az Európa Játékok legmagasabb színvonalú összecsapását vívta. Csak hát a vége nem tetszett nekünk annyira… A georgiai ugyanis 13:10-es magyar vezetésről fordított 15:13-ra, igaz, úgy, hogy közben legalábbis akadtak kétes szituációk… Ennek ellenére Áron nem sokkal később készségesen nyilatkozott, és véletlenül sem a bíráskodással foglalkozott.
“Szandróval általában ilyen asszókat szoktam vívni, most ez jött ki belőle… 13:10-nél befejezhettem volna a meccset, aztán 13:13-nál nem váltottam. Magammal kell foglalkoznom, ez szükséges ahhoz, hogy legközelebb ebben a szituációban én nyerjek majd. Európa Játékok érmem még nem volt, holnap szerintem örülni is fogok majd neki…”

Szilágyi Áron, a kicsit morcos bronzos.
A többiekről. Szatmári Andris a nyolcaddöntőig jutott, ahol megismétlődött az alig egy héttel ezelőtti egyéni Európa-bajnokság fináléja. Akkor 15:11-re nyert a fent már citált Bazadze, ezúttal 15:9-re bizonyult jobbnak a magyarnál. Gémesi Csanád és Decsi Tamás egyaránt a legjobb 32 között búcsúzott.
Folytatás hétfőn a női párbajtőrözők (Kun Anna, Muhari Eszter, Tóth Jázmin, Wimmer Dorina) és a férfi tőrözők (Bagdány Albert, Dósa Dániel, Szemes Gergő, Tóth Gergely) egyéni versenyével. Csak így tovább, magyarok!

Eredmények. Európa Játékok, Krakkó.
Női tőr egyéni, 49 induló. A csoportmérkőzéseken: Kreiss Fanni 6 győzelem/0 vereség, Pásztor Flóra 5/1, Kondricz Kata 4/2, Lupkovics Dóra 2/4 (valamennyien továbbjutottak).
A legjobb 32 közé jutásért: Lupkovics-Bimova (cseh) 15:7.
A legjobb 16 közé jutásért: Kondricz-Jeglinska (lengyel) 15:13, Pásztor-E. Schreiber (svéd) 15:11, Kreiss-Castro (spanyol) 15:11, Lupkovics-Beardmore (brit) 9:15.
Nyolcaddöntő: Pásztor-Wohlgemuth (osztrák) 15:4, Kondricz-Walczyk-Klimaszyk (lengyel) 7:15, Kreiss-Lyczbinska (lengyel) 6:7.
Negyeddöntő: Pásztor-Lyczbinska (lengyel) 15:13.
Elődöntő: Pásztor-Kuritzky (izraeli) 15:7.
Döntő: Pásztor-Walczyk-Klimasyk (lengyel) 11:15.
Végeredmény: 1. Julia Walczyk-Klimaszyk (lengyel), 2. Pásztor Flóra (edző: Beliczay Sándor, válogatott edző: Feczer Viktor), 3. Malina Calugareanu (román) és Gili Kuritzky (izraeli), …10. Kreiss Fanni, …14. Kondricz Kata, …29. Lupkovics Dóra.

Férfi kard egyéni, 60 induló. A csoportmérkőzéseken: Szilágyi Áron 6 győzelem/0 vereség, Szatmári András 4/1, Gémesi Csanád 4/1, Decsi Tamás 4/2 (valamennyien továbbjutottak).
A legjobb 32 közé jutásért: Decsi-Webb (brit) mérkőzés nélkül.
A legjobb 16 közé jutásért: Szatmári-Sztacsenko (ukrán) 15:10, Szilágyi-Bravo (spanyol) 15:2, Gémesi-Ursachi (román) 13:15, Decsi-Yildirim (török) 11:15.
Nyolcaddöntő: Szilágyi-Teodosiu (román) 15:11, Szatmári-Sz. Bazadze (georgiai) 9:15.
Negyeddöntő: Szilágyi-Kempf (német) 15:8.
Elődöntő: Szilágyi-Sz. Bazadze (georgiai) 13:15.
Végeredmény: 1. Szandro Bazadze (georgiai), 2. Krzysztof Kaczkowski (lengyel), 3. Szilágyi Áron (edző és válogatott edző: Decsi András) és William Deary (brit), …16. Szatmári András, …19. Gémesi Csanád, …23. Decsi Tamás.

