– Csütörtökön utazás, tíz nap múlva férfi kard egyéni verseny a tokiói olimpia nyitónapján. Készen állsz?
- A körülményekhez képest száz százalékosan. De hagyjuk is a körülményeket! Kilenc éve London, és öt esztendeje Rio előtt sem voltam ennél jobb állapotban. Öt helyszínen, tizenegy-tizenkét hetet készültünk. Volt benne alapozás, magaslati edzőtábor, rengeteg vívás, egyéb élmények. Úgy érzem, hogy a lehető legjobb formába kerültem.
Repül-e a sisak London és Rio után Tokióban is…? - Azt mondod, hagyjuk a körülményeket. Tényleg teljesen mindegy, hogy az elmúlt másfél évben a koronavírus miatt egyetlen nemzetközi versenyt rendeztek; hogy fogalma sincs senkinek a másik formájáról; hogy nem lesz néző Tokióban; hogy a hírek szerint sosem látott vasszigor mellett rendezik az olimpiát?
- Versenyként fogom fel ezt is, mint a többit. Az első és egyetlen feladat, hogy nyerjek, hogy nyerjünk. Persze, a rengeteg külső körülmény hozzátartozik az összképhez. Ám éppen az a lényeg, hogy mindez egyáltalán ne befolyásoljon, ne zavarjon. Ne terelje el a figyelmemet, ha váratlanul PCR-tesztre hívnak, ha ötször ellenőrzik az akkreditációmat, ha sokat kell várakozni a transzferre, vagy nem ízlik az ebéd. Mindenkire ugyanolyan körülmények várnak, és a tusok bevitele mellett fontos az is, hogy ezeket az adott körülményeket jobban kezeljem a riválisaimnál.
- Két nappal az indulás előtt, kedd este vetítették az “Egy mindenkiért” című, rólad szóló film premierjét. Gondolom, tudatos volt az időzítés…
- Természetesen. A tervek szerint nagyjából egy hét múlva vetítik majd le a filmet a televízióban. Azaz néhány nappal a tokiói olimpia férfi kard egyéni versenye előtt. Tökéletes a koreográfia, és az élet írja majd a közvetlen folytatást.
- Kérünk szépen egy trailert a filmről!
- Ez egy kilencven perces sportdokumentumfilm, ami a maga szempontjából egyedülálló. Nem tudok ugyanis arról, hogy valakinek az életét öt éven keresztül követték volna nap mint nap, versenyről versenyre. Amikor 2016-ban, a riói olimpia után a rendező-operatőr Muhi András Pires felkért erre a feladatra, azért is mondtam igent, mert ilyen még nem volt, mert a sokszor perifériára kerülő, szeretett sportágamat, a vívást, a kardvívást népszerűsíthetem. A film elkészült, és őszintén remélem, hogy megállja a helyét.
Szilágyi Áron a csapatfotózáson, a tatai Esterházy-kastély könyvtárszobájában. - Mennyire szóltál bele abba, hogy milyen legyen a végeredmény?
- Szerintem az élet volt a forgatókönyvíró, nem én. Rengeteget beszélgettünk Andrissal. Egy-egy forgatás után mindig megnéztük közösen a vágatokat, megvitattuk, ő esetleg változtatott valamin, amit aztán ismét megtekintettünk. De azért nagyvonalokban megmaradtunk a feladataink mellett. Ő volt a rendező-operatőr, én pedig a főszereplő.
- A filmben pedig egyértelműen kijelented, hogy háromszoros egyéni olimpiai bajnok szeretnél lenni. Ez még kardvívásban soha, senkinek sem sikerült. Ugye tudod, hogy nagyon nehéz a küldetésed…?
- Persze. De ez adott erőt a mindennapokhoz. Hatalmas ösztönző, hogy ezt esetleg elmondhassam magamról. Legyünk őszinték, ez a háromszoros aranyérmes sztori az öt esztendő alatt valamilyen formában nap mint nap előkerült az életemben. Nem lehet elbújni előle, és nem is akarok. Nem féltem kimondani, hogy ez a célom. Felemelő érzésnek tartom, hogy a mezőnyben én vagyok az egyedüli, aki foglalkozhat hasonló kérdéssel.
Szilágyi Áron tust ad a márciusi, budapesti Világkupa-verseny döntőjében. - Apropó, mezőny! Készülsz az ellenfelekből, vagy csak önmagaddal foglalkozol?
- Az alap, hogy önmagaddal rendben legyél. De azért ahhoz, hogy csúcsra érj, készen kell állnod mindenből és mindenkiből. Pontosan tudom, hogy az első ellenfelem egyéniben máris kellemetlen lesz. A román Teodosiu, vagy a japán Josida. Készülök belőlük. Az is természetes, hogy az amerikaiak vívását elemeztük, hiszen velük vívunk csapatban a negyeddöntőben. És tekintettünk előre is, feltérképeztük a lehetséges ellenfeleket. A válogatott mellett dolgozó edző, Neuhold Sándor elsősorban ezzel foglalkozik. Akciókat vág össze, elemez, videó összeállításokat készít, ma már ez is hozzátartozik a felkészüléshez, ebben sem szabad lemaradni.
- Kiket tartasz a legnagyobb ellenfeleidnek?
- Nem különösebben foglalkozom ezzel a kérdéssel. Most felsorolhatnék hat-hét nevet, mert természetesen ismerem a mezőnyt és az erőviszonyokat. De szerencsére én nem vagyok újságíró, nem kell latolgatnom az esélyeket, nekem a páston van feladatom. Valahogy úgy állok ehhez a versenyhez, hogy ez az én aranyérmem. Mindegy, hogy kivel kerülök szembe, nem hagyom, hogy elvegyék tőlem.
Tanítvány és mestere. Szilágyi Áron és Decsi András. - Az egyéni után, három nap szünetet követően következik majd az olimpián a csapatverseny. Erre mennyire lehet külön felkészülni?
- A felkészülésünk kilencvenöt százaléka arról szól, hogy a saját vívásunkat fejlesszük, tökéletesítsük. A páston ugyanúgy egyedül állunk majd fel az ellenféllel szemben egyéniben, mint csapatban. A különbség csak az, hogy nem tizenöt, hanem öt tust kell adni. Természetesen az edzőtábor végén vívtunk csapatversenyt is, de inkább csak az íze kedvéért. Ismerjük egymást, hosszú évek óta egy csapatot alkotunk, pontosan tudjuk a feladatunkat.
- Az olimpia csapatversenye más, mint a többi, itt csak egyetlen alkalommal lehet cserélni. Ez mennyiben befolyásolja a taktikát?
- Semennyiben. Elnézést a hasonlatért, de olyan ez, mint a járványhelyzet. Ismerjük a külső körülményeket, tudjuk, mi vár ránk, de ugyanaz vár minden résztevőre Tokióban. Igaz ez a csapatversenyre is. Igen, csak egyetlen alkalommal lehet változtatni. Éppen ugyanúgy, mint a koreaiaknak, az olaszoknak vagy az oroszoknak. Így kell jobbnak lennünk! Megint csak azt tudom válaszolni, mint az előző kérdés végén: pontosan tudjuk a feladatunkat. Egyértelmű, hogy Szatmári Andrisnak és nekem végig kell vívni a három meccsünket. Decsi Tomi elkezdi a versenyt, aztán valamikor majd beszáll Gémesi Csanád. Felkészültünk!
- Mennyiben befolyásolja majd a további pályafutásodat az olimpia eredménye?
- Nem befolyásolja. Korábban eldöntöttem, és le is nyilatkoztam, hogy a következő, párizsi olimpiáig mindenképpen vívóként képzelem el a jövőmet. Az természetesen még kérdéses, hogy Tokió után mikor és milyen körülmények között folytatom, de szerintem ez nem olyan lényeges kérdés. Élvezem, amit csinálok, jól érzem magam a páston a bőrömben. Csak ez számít, semmi más.
Áron nevelőedzőjével, a 2008-ban elhunyt Gerevich Györggyel.
