Rekordnevezés, szavazás, jótékonyság

dec 15, 2022 | Hírek

Következik péntektől vasárnapig az országos bajnokság, szombaton a Magyar Vívás Napja. Minden korábbinál több nevezés érkezett, sztárok, bajnokok, nagy visszatérők egyaránt lesznek.   

A nevezés lezárult, és péntek reggel kezdetét veszi az országos bajnokság. Minden korábbinál több indulót köszönthetünk majd a pástokon, hatszáz fölötti vívó vesz részt az eseményen, csak férfi párbajtőr egyéniben 195-en rajtolnak majd! Szülését követően újra ott lesz a páston Kreiss Fanni, a másik ifjú édesanya, Márton Anna visszatérésére kisebb térdbeavatkozást követően még várni kell – híreink szerint már nem sokat. 

A Magyar Vívás Napi ünnepségen a lelátón ott lesz, de a páston ezúttal nem láthatjuk Szilágyi Áront. Háromszoros olimpiai bajnokunk – aki idén világbajnoki aranyéremmel tette teljessé pályafutását – saroksérülése Orleans-ban kiújult, ezért az ob-n csak az ünneplésből veszi ki a részét, a vívásból nem. További klasszisaink viszont hiánytalanul ott lesznek a pástokon – várunk mindenkit a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokba!

Csampa Zsolt elnök, Szilágyi Áron és a kardcsapat vélhetően most is szereplője lesz a Magyar Vívás Napja ünnepségeinek.

#program

Az esemény itt: legfrissebb versenykiírás itt: .

A Magyar Vívás Napja december 17-én, szombaton 14:30-kor kezdődik. Ekkor rendezzük az egyéni versenyszámok döntőit, illetve átadjuk az elismeréseket, köszöntjük a születésnaposokat.

 

#szurkolj #szelfizz

A nagyobb eseményekhez hasonlóan most is lehetőség lesz szurkolói szelfi küldésére, akár a helyszínen lévő hostesseknél, akár a linken () vagy a SEYU applikáción keresztül.

 

A verseny követhető lesz online, link a honlap kezdőlapján található. A szombati döntőkről online, narrációs közvetítést biztosítunk Esztergályos Patrikkal (MVSZ Youtube-csatorna, Facebook).

 

#támogass #adományozz

Idén azoknak a kis csapattagjainknak szeretnénk segíteni és szebbé tenni a karácsonyt, akik az intézetnek köszönhetően kerültek kapcsolatba szeretett sportágunkkal.

 

Kérjük, támogasd Te is a Pető Intézetben folyó munkát! Adományodat a Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány 10104105-50393800-01000007 számlaszámra várjuk „VÍVÁS” közleménnyel december 31-ig. www.tegya.hu

 

Emellett lehetőséget fogunk biztosítani azoknak is, akik már nem használt, de jó állapotú felszerelésükkel, új vagy jó állapotú sportfelszerelésükkel segítenék az intézetben sportolókat. Az egyesület a helyszínen több ponton el fog helyezni olyan gyűjtő dobozokat, ahová a becsomagolt ajándékokat el lehet helyezni a verseny ideje alatt.

 

#szavazás

Az év versenybírójáról szavazni 2022. december 16-án, pénteken (a Gerevich Aladár Sportcsarnokban és a Budapesti Honvéd Sportegyesületben) 10:00-15:00-ig és december 17-én, szombaton (csak a Gerevich Aladár Sportcsarnokban) 09:00-12:00-ig a főbírók asztalán elhelyezett szavazólapok kitöltésével lehet. A kitöltött szavazólapokat a főbírók asztalán lévő lezárt dobozba kell behelyezni. Eredményhirdetés a Magyar Vívás Napján.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Újabb nemzetközi bíróink lettek

Kardban Fröhlich Bálint és Noseda Szabolcs, párbajtőrben Mesteri Viktória tett a napokban sikeres nemzetközi bírói vizsgát, gratulálunk!

Nagy születésnapi ajándék

A férfiaknál meglepetésdöntőt láttunk, a nőknél a papírforma érvényesült. A szolnoki Nagy Kornél születésnapi aranyéremmel lepte meg magát, a ferencvárosi Horváth Lotti pedig duplázott, két sikerrel zárta a hétvégét.

Fölényben: vasutas férfiak, vasasos nők

A junior kardozók szezonnyitó Magyarkupa-fordulójában a férfiaknál a BVSC, a nőknél a Vasas nyert 3-3 érmet. A győzelmet Papp Zsadány, illetve Csonka Dorottya szerezte meg. 

Papírforma párbajtőrben 

A kadet párbajtőr Magyarkupa-fordulóban a két nagy esélyes, Petrovszki Áron (Honvéd) és Horváth Lotti (FTC) győzött, gratulálunk!

“K-nap” kadet kardban

A szezonnyitó kadet kard Magyarkupa-fordulót a Vasas vívótermében rendezték. Az előző szezon korosztályos válogatottjai uralták a terepet, a férfiaknál Koszta-Ajvász Imre (MATE-GEAC), a nőknél Komjáthy Boglárka (Vasas) győzött. 

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM