Spiesz Anna szerezte a negyedik magyar érmet

máj 25, 2023 | Hírek

A budapesti U23 Európa-bajnokság harmadik versenynapjára is jutott magyar érem. Női kardban a 17 esztendős junior vb-bronzérmes Spiesz Anna lett harmadik, gratulálunk. Következnek a csapatversenyek!

Férfi párbajtőrben elképesztően közel voltak a mieink az újabb érmekhez az U23 Európa-bajnokságon, a Ludovika Arénában. Mi több, az újabb érmekhez. Egészen pontosan egy-egy találatra… A legjobb 8 közé egyaránt bejutott Keszthelyi Zsombor és Osman-Touson Maruán. Tegyük hozzá azért azt is, hogy tavalyi junior világ- és Európa-bajnokunk, Zsombi egy körrel korábban, a nyolcaddöntőben egyetlen egyszer vezetett a lengyel Klughardt ellen, 15:14-nél… Az Amerikában tanuló Maruán a 32 között honfitársát, Kovács Gergelyt verte – ugyanitt búcsúzott a junior vb-bronzérmes Somody Soma -, majd simán hozta a lengyel Socha elleni meccsét is. Ezt követték az említett negyeddöntők, melyek kísértetiesen hasonlóan alakultak. 

Keszthelyi Zsombor értékes helyezést szerzett.

Zsombi az olasz Gaetanival, Maruán a svájci Vineis-szel haladt fej fej mellett, gyakorlatilag kilenc percen keresztül. Igazából mindkét meccsen “benne volt a pakliban” a hosszabbítás, így is történt. Aztán az, valahol, valóban a balszerencse kategóriába sorolható, hogy végül mindkét páston az ellenfél örülhetett… Keszthelyi Zsombor ezzel az ötödik, Osman-Touson Maruán a nyolcadik helyen végzett. 

Osman-Touson Maruán ugyancsak szépen teljesített.

Dancsházy-Nagy Tamás, a fegyvernem válogatott edzője, nem mellesleg Zsombi edzője így foglalta össze a történteket: “Nagyon értékes és hasznos versenynek tartom ezt a mostanit. Persze, jobban örültem volna, ha fordítottak az eredmények az utolsó körben, de az itt történtekre lehet építkezni. Maruán asszóit nem láttam, de Zsombinak a nyolcaddöntője és a negyeddöntője is különleges asszó volt, amelynek pozitív és negatív tanulságait egyaránt le lehet, és le is kell vonni. Hasznos verseny az U23 Európa-bajnokság, kíváncsian várom a  csapatot.”

Spiesz Anna 17 évesen jutott a 23 évesek Eb-jén a négyes döntőbe.

A nap másik fegyvernemében, női kardban viszonylag gyorsan kiderült, hogy Spiesz Anna lehet az, aki ezen a napon érmet szerezhet a magyaroknak. Pápai Zoé ugyanis a csoportkört követően, Beviz Dorottya és Domonkos Emese pedig a 16 közé kerülésért szenvedett vereséget. Spiesz Anna szerepelt már a csoportban is a legjobban a mieink közül, és junior világbajnoki bronzérmesünk, 17 esztendősen, az eggyel magasabb korosztályban is magabiztosan menetelt előre. A 16-ért 15:5-re verte lengyel, a 8-ért pedig 15:10-re – ugyancsak végig vezetve – spanyol riválisát. Az éremért az ukrán Procsenko következett. Anna korábbi meccsein sem akadt sok izgulni való, de ezen aztán az ég egy adta világon semmi! Kósa Miklós vasasos tanítványa olyan természetességgel iskolázta le riválisát, hogy bátran kijelenthető: nem voltak egy súlycsoportban a vívók! Anna 15:4-re győzött, és ezzel az U23 Eb utolsó egyéni számában megszerezte a magyar küldöttség negyedik érmét!

Kérdés már csak az volt, hogy milyen színű lesz az a medál… A “fényesítéshez” igazi bravúrra lett volna szükség, elvégre az elődöntőben az ellenfele az a bolgár Ilijeva volt, aki a felnőtt világranglistán is a kiemelés közelében jár, jelenleg a 26. helyen áll. Újabb bravúr már nem fért bele ebbe a napba… Ilijeva érvényesítette a papírformát, és 15:6-ra nyert, majd később az aranyérmet is megszerezte.

Spiesz Anna a junior vb bronza után itt is bronzérmet nyert.

Anna viszont egyáltalán nem volt elkeseredve, teljes joggal – elvégre junior vb-bnronza után eggyel magasabb korosztályban is dobogóra állhatott. Asszója után így nyilatkozott honlapunknak: “Azt tudom nyilatkozni, amit korábbi érmeseink: reggel kiegyeztem volna ezzel az eredménnyel… Jól sikerült a felkészülésem, jó lett az angol előérettségem is, úgyhogy kellemes érzésekkel léptem pástra. Igaz, az elejét nem éreztem a meleg kisteremben, de a ‘költözés’ után minden rendbe jött. A vívást is éreztem, úgyhogy elégedett lehetek, bár az elődöntővel azért nem annyira…”

Az U23 Európa-bajnokság pénteken három fegyvernem (férfi kard, női tőr, női párbajtőr) csapatversenyével folytatódik. Hajrá, magyarok!

Eredmények. U23 Európa-bajnokság, Ludovika Aréna. 

Férfi párbajtőr egyéni, 86 induló. A csoportmérkőzéseken: Keszthelyi Zsombor 5 győzelem/0 vereség, Kovács Gergely 5/0, Osman-Touson Maruán 3/2, Somody Soma 2/3 (valamennyien továbbjutottak). 

A legjobb 32 közé jutásért: Kezsthelyi-Jutila (finn) 15:8, Kovács-Degorce (brit) 15:6, Osman-Touson-Rubailo (holland) 14:5, Somody-Fuhrimann (svájci) 15:9.

A legjobb 16 közé jutásért: Keszthelyi-Armaleo (olasz) 13:11, Osman-Touson-Kovács 15:9, Somody-Gaetani (olasz) 12:15.

Nyolcaddöntő: Keszthelyi-Klughardt (lengyel) 15:14, Osman-Touson-Socha (lengyel) 15:11.

Negyeddöntő: Keszthelyi-Gaetani (olasz) 12:13, Osman-Touson-Vineis (svájci) 8:9.

Végeredmény: 1. Sven Vineis (svájci), 2. Gaetan Billa (francia), 3. Ilian Bobrov (észt) és Giulio Gaetani (olasz), 5. Keszhelyi Zsombor (edző: Dancsházy-Nagy Tamás), …8. Osman-Touson Maruán (edző: Kovács Iván), …17. Kovács Gergely, …31. Somody Soma.

Női kard egyéni, 46 induló. A csoportmérkőzéseken: Spiesz Anna 4 győzelem/1 vereség, Domonkos Emese 3/3, Beviz Dorottya 2/4 (továbbjutottak), Pápai Zoé 2/4 (kiesett).

A legjobb 32 közé jutásért: Beviz-Lusinier (francia) 15:14.

A legjobb 16 közé jutásért: Spiesz-Lenkiewicz (lengyel) 15:5, Domonkos-Corteyn (belga) 12:15, Beviz-Cieslar (lengyel) 10:15.

Nyolcaddöntő: Spiesz-Gallardo (spanyol) 15:10.

Negyeddöntő: Spiesz-Procsenko (ukrán) 15:4.

Elődöntő: Spiesz-Ilijeva (bolgár) 6:15.

Végeredmény: 1. Joana Ilijeva (bolgár), 2. Sabina Martis (román), 3. Spiesz Anna (edző: Kósa Miklós) és Zuzanna Cieslar (lengyel), …26. Domonkos Emese, …32. Beviz Dorottya, …36. Pápai Zoé.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Ezüstérem és helyezés Szófiából

A kadet tőr európai körversenyen a női tőrcsapat ezüstérmet nyert, míg férfi egyéniben Bodor Áron végzett a hetedik helyen.

Nyolcaddöntőig tartott a lendület

A torinói Grand Prix-n a férfiaknál Dósa Dániel és Szemes Gergő, a nőknél Kondricz Kata jutott el jó vívással a negyeddöntőig, ott viszont nem sikerült a bravúr. 

Nyolcadik hely női párbajtőrben

A remek kezdést nem követte jó folytatás, nyolcadik lett a Büki Lili, Dékány Kinga, Muhari Eszter, Nagy Blanka összeállítású női párbajtőrcsapat a barcelonai Világkupán.

Szófiai helyezések

A kadet női tőr európai körversenyen Márkus Boglárka 6., Simon Borbála 8. lett a nem túlzottan erős mezőnyben, míg férfi csapataink nem jutottak nyolc közé. 

Dani, Gergő: csak a szokásos

A kiemelt Dósa Dániel mellett Szemes Gergő jutott be a 64-es főtáblára a torinói Grand-Prix-n, az év egyik szuperversenyén.

Élő eredmények

Közelgő események