Szatmári András és Záhonyi Petra Mk-aranya

jan 30, 2021 | Hírek

Az esélyesek nyertek, a hiányzók távollétében. A kard Magyar Kupa szombati fordulójában a férfiaknál az egyéni világbajnok Szatmári András, a nőknél a visszatérő Záhonyi Petra győzött. 

A kard Magyar Kupa aktuális fordulója ezúttal a hiányzókról is szólt. Közrejátszott ebben talán az is, hogy a hét elején a nemzetközi szövetség végre kijelölte, hogy nagy örömünkre Budapesten lesz az utolsó olimpiai kvalifikációs esemény, méghozzá alig több mint egy hónap múlva, minden valószínűség szerint március 11. és 14. között. Így aztán a kisebb-nagyobb sérülések és betegségek mellett az is megtörténhetett, hogy klasszisaink úgy gondolták: látják a jövőt, felesleges lenne a “cél előtt” kockáztatni. Így aztán a tavalyi válogatott kvartettekből a férfiaknál Szilágyi Áron, Gémesi Csanád és Decsi Tamás, illetve Márton Anna, Pusztai Liza és Katona Renáta, ilyen vagy olyan okok miatt, de kihagyta ezt az állomást. 

A két régi ismerős, Iliász Nikolász (balra) és Szatmári András vívott az aranyért, utóbbi győzött.

A legnagyobb névnek ezek után az egyéni világbajnok Szatmári András számított, aki előtt le a kalappal, vállalta az indulást, és esélyeshez méltóan szerepelve nyerte meg az eseményt. Egyetlen szoros meccsét a negyeddöntőben vívta MTK-s klubtársa, Péch Miklós ellenében (15:13). Az ezüstérmet a korábbi válogatott Iliász Nikolász szerezte meg, a bronz az “új hullámos” Rabb Krisztiánnak és Puy Sebestyénnek jutott. 

Záhonyi Petra (balra) aranyos visszatérése. A döntőben Keszei Kirát győzte le.

A nőknél is mondhatjuk, hogy a távollévők tükrében nagyjából érvényesült a papírforma. Elvégre a dobogóra károm korábbi válogatott, és egy tehetséges fiatal léphetett. Az aranyérmet a hosszú kihagyás után meggyőző vívással visszatérő, még mindig csupán 23 esztendős Záhonyi Petra nyerte a junior Eb-csapataranyérmes Keszei Kira előtt, míg a két bronzérmes Pohl-Mikulik Júlia és László Luca lett.

Eredmények. Férfi kard egyéni Magyar Kupa, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 61 induló. Végeredmény: 1. Szatmári András (MTK, edző: Gárdos Gábor), 2. Iliász Nikolász (UTE), 3. Puy Sebestyén (MTK) és Rabb Krisztián (Vasas), 5. Péch Miklós (MTK), 6. Galgóczy Tamás (Vasas), 7. Urbán Tamás (UTE), 8. Noseda Szabolcs (Szigetszentmiklós). A döntőben: Szatmári-Iliász 15:8.

Női kard egyéni Magyar Kupa, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 31 induló. Végeredmény: 1. Záhonyi Petra (Vasas, edző: Kósa Miklós, Szepesi László), 2. Keszei Kira (Honvéd), 3. Pohl-Mikulik Júlia (Honvéd) és László Luca (UTE), 5. Várhelyi Kata (Honvéd), 6. Pápai Zoé (UTE), 7. Beviz Dorottya (Vasas), 8. Battai Sugár (Interfencing Debrecen). A döntőben: Záhonyi-Keszei 15:7. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Hatodik helyek – hiányérzet nélkül

A férfi (Bálint Álmos, Dósa Dániel, Mihályi Andor, Tóth Gergely) és a női (Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Papp Jázmin, Pásztor Flóra)tőrcsapatunk is a hatodik helyen végzett a takamacui világkupa-versenyen, gratulálunk!

Rabb Krisztián ezüstje, Márton Anna visszatérése

Nagyszerű vívásul nyert ezüstérmet Rabb Krisztián az orani kard világkupa-versenyen, míg a nőknél Szűcs Luca hatodik, a több mint két év után visszatérő Márton Anna nyolcadik lett, gratulálunk!

Casablanca: magyar Oscar-díj!

Koch Máté fantasztikus vívással aranyérmet nyert, Kovács Gergely élete eddig legjobbját hozva bronzérmes lett, míg a nők versenyében a visszatérő Kun Anna nyolcadik lett a casablancai párbajtőr világkupa-versenyen! Bravó!

Negyedik hely női csapatban

A Dávid Fruzsina, Karner Bíborka, Laskawy Lili, Szentes Dalma összeállítású kadet női párbajtőrcsapat a negyedik helyen végzett a budapesti európai körversenyen, férfi egyéniben ketten jutottak a 32 közé.

Ezüstös kadet női kardcsapat

A budapesti kadet kard európai körverseny szombatján ezüstérmet nyert a Deák-Molnár Dóra, Decsi Linda, Komjáthy Boglárka, Szepesi Emília összeállítású női kardcsapat, gratulálunk! Férfi egyéniben nyolcaddöntőkig jutottunk.

Élő eredmények

Közelgő események