Munkatársunk helyszíni jelentése:
Egy nappal azok után, hogy Battai Sugi káprázatos fordításával junior világbajnok lett a női kardcsapat, most Szemes Gergőről mondhatjuk el ugyanazt, amit tettünk legutóbb – Szemi igazán emlékezetessé tette élete utolsó junior egyéni versenyét! Elképesztően nehéz ágon, hihetetlen izgalmas asszók és fordítások után végül bronzérmet nyert, gratulálunk neki és mesterének, Szabó Istvánnak!
Kellettek Szemes Gergőtől az ehhez hasonló. látványos tusok a francia Spichiger ellen is.
Igazából, a többiektől nagy bravúrra lett volna szükség ahhoz, hogy Gergőhöz hasonlóan a végjátékban is versenyben maradjanak a plovdivi korosztályos világbajnokság negyedik napján, a junior tőrözők viadalán. Tán csak az volt kicsit bosszantó – nyilván leginkább az érintettek számára… -, hogy többen is nyerhető meccsen maradtak alul. A hölgyek közül ketten jutottak el a legjobb 32-ig, és Kalocsai Luca, valamint Wolf Eszter egyaránt közel volt a nyolcaddöntőhöz, mindketten 15:13-as vereséget szenvedtek ukrán, illetve japán ellenfelüktől. Miként sajnálhattuk azt is, hogy a 64-ben Kollár Anna, illetve a 128-ban Papp Jázmin egyetlen tussal esett ki japán, illetve német rivális ellenében. Hasonlóan egyetlen találattal kapott ki Budaházy Ambrus, igaz, ő a direkt kieséses szakasz első körében, egy dán vívótól. A 32 között búcsúzott a junior Eb-bronzérmes Bagdány Albert, valamint a kadet Eb-aranyérmes Rubin Mattia – utóbbinak, reméljük, még bőven akad dolga a következő versenynapon… Előbbi tajpeji, Mattia virgin-szigeteki tőrözőtől kapott ki – így alakul át a világ vívása…
De mi térjünk vissza Gergőhöz, mert esetében igazán van miről beszámolni! A felnőttek között is vb-döntővel büszkélkedő, ferencvárosi fiatalember simán jutott a legjobb 64 közé, ami alapnak számított tőle. Utána viszont az egyik esélyes, az amerikai Zhang következett a “hűvös süllyesztőben”, azaz a hatalmas selejtezős terem egyik sarkában. Ráadásul a mérkőzést egy rendkívül tapasztalatlan bírónő vezette, annak minden következményével… Persze, egyáltalán nem csak ő tehetett arról, hogy az amerikai 7:1-re, majd 13:10-re is vezetett! Arról viszont egyedül Szabó István tanítványa tehetett, hogy innen sikerült fordítania 15:13-ra!
A ferencvárosi tehetség egyéni junior pályafutásától egy remek vb-bronzzal búcsúzott. De még jön a csapat!
A bolgár köztársasági elnök látogatása miatt a tervezettől mintegy negyed órát csúszott ezek után a további program, de legalább jobban befűtöttek a főcsarnokban, a nap ezen szakaszában a helyi rendezők… Persze, a magyar tehetség ezzel nyilván nem törődött, elvégre a következő körben egy másik esélyes, Adrien Spichiger következett. A három testvéres vívófamília egyik tehetsége ellen “fordított folyamatot” hajtott végre Szemi. Itt végig ő irányított, ám 14:10 után 14:13-ra jött fel a francia, utána viszont a ferencvárosi befejezte a meccset.
Szemes Gergő a mesterrel, Szabó Istvánnal.
“Szép kis sorsolást kaptam, de legalább túl vagyok rajta!” – morogta mosolyogva az asszó után nem sokkal, már ha lehet morogni mosolyogva… Szemes Gergőnek igaza lett abból a szempontból, hogy mindezek után a nyolcaddöntős 15:7 tényleg felüdülésnek számított a korábbiakhoz képest, azonban az éremért jött az újabb izgalmas fejezet. A legjobb lengyel, Kwiatkowski ugyanis 10:8-ról 10:13-ra elhúzott. Gergő viszont másodszor is megtette ugyanazt, mint amit néhány órával korábban, innen adott öt tust zsinórban, 15:13!
Szemes Gergő itt pedig a jól megérdemelt éremmel…
A tőle megszokottól hevesebb érzelmekkel ünnepelte meg fentebb említett két, bravúros fordítását. Kevésbé diszkrétebben fogalmazva, örömében jól földhöz vágta sisakját, ám ezt legfeljebb a fejvédő bánta, mi egyáltalán nem… Elvégre a negyedik érem is összejött a negyedik versenynapon – minden napra egy jutott, kérdéses csak a színe volt. Bronz lett belőle… Izgalmak és fordulatok ezúttal is akadtak a kínai Zseng elleni elődöntőben, de ezúttal fordult a kocka. Gergő ugyanis 9:5-ös vezetésről kapott ki 15:13-ra. Ugyanakkor emelhetjük kalapunkat teljesítménye előtt, gratulálunk nagyszerű bronzérméhez, amely a magyar küldöttség számára egyben azt is jelentette, hogy 2 arany- és 2 bronzéremmel második helyen áll az éremtáblázaton a toronymagasan vezető amerikaiak mögött, és az egész világ előtt…!
Szemes Gergő az eredményhirdetés előtt, és a gratuláció után az alábbiakat nyilatkozta honlapunknak: “A bronzéremnek örülök, de az elvesztett elődöntő miatt csalódott vagyok. Hullámvasútnak éreztem az egész napomat. Nagyon jól kezdtem a csoportot, aztán a végére becsúszott egy olyan vereség, amelynek nem kellett volna. Talán ezért is kerültem ennyire nehéz ágra. Mindenképpen akartam ezt a sikert, és valóban, kétszer sikerült fordítanom nehéz helyzetből, talán a lengyel ellni negyeddöntőnek örültem a legjobban. Az elődöntőért viszont haragszom magamra. Úgy éreztem, rendben halad minden, aztán nagyon elkapkodtam a végét, szinte másodpercek alatt történt minden, amiért csak magamat hibáztathatom. Örülök, hogy vb-bronzzal zártam a junior egyéni karrieremet, de nagyon szeretném, ha csapatban is megtennénk ugyanezt.”
A plovdivi korosztályos világbajnokság szerdán a kadet férfi és női tőrözők versenyével folytatódik, hajrá, magyarok!
Eredmények. Kadet és junior világbajnokság, Plovdiv.
Junior női tőr, egyéni, 158 induló. A csoportmérkőzéseken: Kalocsai Luca 5 győzelem/0 verség, Wolf Eszter 5/1, Papp Jázmin 5/1, Kollár Anna (valamennyien továbbjutottak).
A legjobb 64 közé jutásért: Kollár-Gnojeva (kazah) 15:5, Kalocsai-Mikulak (svéd)15:8, Wolf-Zaharova (moldáv) 15:9, Papp-Zoni (német) 14:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Kalocsai-Blazic (horvát) 15:14, Wolf-Sedlakova (cseh) 15:9, Kollár-Imura (japán) 14:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Kalocsai-Petrova (ukrán) 13:15, Wolf-Numata (japán) 13:15.
Végeredmény: 1. Zander Rhodes (amerikai), 2. Lauren Scruggs (amerikai), 3. Aurora Grandis (olasz) és Yunjia Zhang (kanadai), …19. Kalocsai Luca, 20. Wolf Eszter, …49. Kollár Anna, …65. Papp Jázmin.
Junior férfi tőr, egyéni, 198 induló. A csoportmérkőzéseken: Bagdány Albert 6 győzelem/0 vereség, Szemes Gergő 4/1, Rubin Mattia 3/3, Budaházy Ambrus 2/4 (valamennyien továbbjutottak).
A legjobb 128 közé jutásért: Budaházy-Karlsen (dán) 14:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Bagdány-Tahoun (egyiptomi) 15:12, Szemes-Vrtilek (cseh) 15:2, Rubin-Zabala (spanyol) 15:9.
A legjobb 32 közé jutásért: Szemes-Zhang (amerikai) 15:13, Rubin-Lao (virgin-szigeteki) 12:15, Bagdány-Chen (tajpeji) 6:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Szemes-Ad. Spichiger (francia) 15:13.
Nyolcaddöntő: Szemes-Abdeljalil (francia) 15:7.
Negyeddöntő: Szemes-Kwiatkowski (lengyel) 15:13.
Elődöntő: Szemes-Zseng (kínai) 13:15.
Végeredmény: 1. Damiano Di Veroli (olasz), 2. Zseng Zaoran (kínai), 3. Samarth Kumbla (amerikai) és Szemes Gergő (edző: Szabó István, válogatott edző: Mazza Lorenzo), …33. Bagdány Albert, …62. Rubin Mattia, …136. Budaházy Ambrus.