Szemes Gergő és Kreiss Fanni sikere

jan 23, 2021 | Hírek

Tőrben rendeztek Magyarkupa-fordulót, egyben válogató versenyt a BVSC termében. A férfiaknál a kadet Európa-bajnok Szemes Gergő, a nőknél a csaknem egyéves szünet után visszatérő Kreiss Fanni nyert.

A férfiaknál méltó “kórképe” volt a fegyvernem helyzetének a szombati verseny. A 2019-es budapesti vb-csapat (azaz a legutóbbi világverseny) három tagja, Dósa Dániel, Frűhauf Benjámin és Mészáros Tamás nem indult el a Magyar Kupán. A dobogóra pedig három 19 éven aluli fiatal, és egy amatőr, már az edzősködéssel foglalkozó tőröző állhatott fel. Persze, őket csak dicséret illeti teljesítményükért: jár a gratuláció Szemes Gergőnek, Tóth Gergelynek, Bagdány Albertnek és Bíró-Kaposi Péternek. 

Női tőrben viszont egyedül Kondricz Kata hiányzott a mezőnyből. Az olimpiai részvételt kiharcoló válogatott legjobbja, Kreiss Fanni csaknem egy esztendő után indult el ismét versenyen, ám a jelek szerint tudása mit sem kopott. A csoportkörben tust is alig kapott, majd a direkt kieséses táblán rendkívül magabiztos győzelmekkel jutott el a döntőig. Ott válogatott csapattársával, Pásztor Flórával került szembe, és 15:13-as sikerrel nyerte meg az aranyérmet. A két harmadik Mohamed Aida és Kókai Csilla lett.

Eredmények. Férfi tőr egyéni Magyar Kupa, BVSC vívóterem, 53 induló. Végeredmény: 1. Szemes Gergő (FTC, edző: Szabó István), 2. Tóth Gergely (Törekvés), 3. Bíró-Kaposi Péter (Terézváros) és Bagdány Albert (Szigetszentmiklós), 5. Horváth Soma (FTC), 6. Mihályi Andor (Törekvés), 7. Németh András (Honvéd), 8. Madura Máté (FTC). A döntőben: Szemes-Tóth 15:11.

Női tőr egyéni Magyar Kupa, BVSC vívóterem, 49 induló. Végeredmény: 1. Kreiss Fanni (UTE, sző: Kreiss Gábor), 2. Pásztor Flóra (Törekvés), 3. Mohamed Aida (UTE) és Kókai Csilla (MTK), 5. Jeszenszky Szilvia (FTC), 6. Zsoldosi Emília (FTC), 7. Pöltz Anna (MTK), 8. Lupkovics Dóra (Honvéd). A döntőben: Kreiss-Pásztor 15:13.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Rabb Krisztián ezüstje, Márton Anna visszatérése

Nagyszerű vívásul nyert ezüstérmet Rabb Krisztián az orani kard világkupa-versenyen, míg a nőknél Szűcs Luca hatodik, a több mint két év után visszatérő Márton Anna nyolcadik lett, gratulálunk!

Casablanca: magyar Oscar-díj!

Koch Máté fantasztikus vívással aranyérmet nyert, Kovács Gergely élete eddig legjobbját hozva bronzérmes lett, míg a nők versenyében a visszatérő Kun Anna nyolcadik lett a casablancai párbajtőr világkupa-versenyen! Bravó!

Negyedik hely női csapatban

A Dávid Fruzsina, Karner Bíborka, Laskawy Lili, Szentes Dalma összeállítású kadet női párbajtőrcsapat a negyedik helyen végzett a budapesti európai körversenyen, férfi egyéniben ketten jutottak a 32 közé.

Ezüstös kadet női kardcsapat

A budapesti kadet kard európai körverseny szombatján ezüstérmet nyert a Deák-Molnár Dóra, Decsi Linda, Komjáthy Boglárka, Szepesi Emília összeállítású női kardcsapat, gratulálunk! Férfi egyéniben nyolcaddöntőkig jutottunk.

Ezüstérem a végére!

A veterán világbajnokság zárónapján megszületett az első magyar érem, egy remek ezüst, a Bernát Andrea, Herczeg Krisztina, Kósa Judit, Madarász Magdolna, Tóth Annamária összeállítású női tőrcsapattól! Negyedik és ötödik helyezést is elértünk a záró két fegyvernemben, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események