Igazán “kétoldali helyszínen” tartották a “Szépség egy mozdulatban” című előadást. A Bródy Sándor utcai Olasz Kultúrintézet, amely korábban a magyar parlament alsóháza volt adott otthont a “Vívás és diplomácia: a sport mint a siker elérésének hajtóereje a páston és az életben” munkacímű beszélgetésnek, amelyet a budapesti férfi kard Világkupa-verseny előestéjén tartottak meg – népes közönség előtt.
Az olasz válogatott kardozók között Csampa Zsolt és Szilágyi Áron.
Az eseményt az olasz nagykövetség, az olasz és a magyar szövetség szervezte, és az ennek megfelelően kétnyelvű beszélgetésen Paolo Azzi, az olasz, Csampa Zsolt, a magyar szövetség elnöke vett részt, valamint a két kardozó világklasszis, a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron, illetve az itáliaiak legjobbja, Luca Curatoli. A rendezvényt követően Csampa Zsolt a következőket nyilatkozta honlapunknak.
“A magyar és az olasz kardvívás közös múltja, az olimpiai és világbajnoki döntők története évszázados hagyománnyal bír. A két szövetség pedig a 2013-as budapesti világbajnokság után írt alá együttműködési megállapodást, azóta is nagyon jó a kapcsolat, ennek részeként jött létre ez a rendezvény. A két klasszis kardozó beavatta a közönséget a kardvívás rejtelmeibe, másfelől pedig elhangzott az is, hogy a vívás különleges sport. Egyfelől küzdelem, ami a győzelemről szól. Ugyanakkor olyan mélységei vannak, miként Áron fogalmazott, hogy a verseny után, ‘egy pohár víz mellett’ sokkal többet tud adni, tiszteletre, fegyelemre nevel, és különleges képességeket igényel.”
Az esemény nagyszerű felvezetése volt a péntektől vasárnapig tartó férfi kard Világkupának, melyet a BOK Sportcsarnokban rendezünk.