Annyiszor, de annyiszor jártunk már itt. Annyiszor, de annyiszor írtunk már róla. Ez most mégis egészen más volt.
A tatai edzőtábor 1948-as megnyitása, azaz több mint 70 esztendeje a magyar vívás második otthonának számít – mert azért az első mégiscsak az “öreg” sportcsarnok, amely mára méltán viseli Gerevich Aladár nevét. Némileg elkeserítő magánügy, hogy e sorok írója is idestova négy évtizede visszatérő vendége Tatának, amely persze, valamelyest épült, szépült, komfortosabbá vált, ám igazából nem sokat változott. Lehet szeretni, vagy nem szeretni – a varázsa állandó.
Most mégis egészen más volt. A koronavírus ezt is megváltoztatta, átalakította… Igaz, a vívóterembe lépve, ennek semmi jelét nem láthattuk. A vitán felül legszorgalmasabb fegyvernem, a párbajtőr közvetlen utánpótlása megtöltötte a pástokat, és a kadet és junior válogatott tagjai asszóztak, kört vívtak – miként mindig teszik azt, télen, nyáron, versenyszezonban, előtte, de még utána is… Ezen a COVID sem tudott változtatni a jelek szerint.
Állandó tatai életkép. Valamennyi páston vívnak a párbajtőrözők.
Ám az edzői pulpitushoz, azaz az állandó bútordarabhoz, a “főasztalhoz lépve”, már nem csak a vívás volt a téma… Pontosabban az is… Eitner Kinga, Andrásfi Tibor, Plásztán Attila, Partali Csaba válogatott edzők és Tamás Henriette főtitkár nem arról beszélgetett, hogy milyen akciókat kellene gyakorolni még a délelőtt folyamán. Hanem arról: miként rendezzünk a vírussal megküzdve, minél biztonságosabban versenyeket; hogyan alakul majd a COVID idején a nemzetközi szezon; hogyan vigyázzunk legkörültekintőbben vívóink egészségére…
“Sokan vagyunk. Mindenki nagyon várta az újrakezdést, és a nyári szünet után kézenfekvő volt valamennyi fegyvernem számára, hogy az iskolakezdés előtti utolsó héten edzőtáborozzon. Ez öröm, ám egyben komoly felelősség is” – nyilatkozta Tamás Henriette. “Igyekeztünk úgy beosztani az időpontokat, hogy a teremben mindenki csak akkor tartózkodjon, ha vívni akar, a bemelegítést, a fizikai edzéseket, a nyújtást a szabadban tartjuk meg. A csarnokban az idősávot is szélesítettük, délelőtt és délután egyaránt négy-négy órán keresztül használjuk a termet, ám így is népes a vívók tatai tábora. Éppen ezért Csampa Zsolt elnökkel egyeztetve úgy döntöttünk, hogy a jövő hét folyamán valamennyi, itt tartózkodó edzőt és versenyzőt leteszteljük, a szövetség költségén. Meg kell előznünk az esetleges fertőzést, el szeretnénk kezdeni szeptemberben a hazai versenyszezont.”
Bájosak és tehetségesek. Az egyaránt kadet Európa-bajnok kardozó, Battai Sugi, és két párbajtőröző, Büki Lili és Gnám Tami.
Érthetően ez volt a téma az edzők körében, ám a párbajtőrözők azzal foglakoztak, amivel nekik kell: a vívással… Szinte le sem jöttek a pástról, jó két órán keresztül folyamatosan vívtak, csak az eredmények bediktálása okán tartottak néhány másodperces pihenőt. Gyenge poénként elsüthetnénk, hogy így legalább bizonyosan megvédik magukat a vírustól. Adott a megfelelő távolság, és mindenki maszkot visel. Ám ez nem tréfa dolog, ráadásul korántsem erről van itt szó. Mert mondhat bárki bármit: a tehetségek felkutatása, a mesterek képzettsége mellett ez a magyar párbajtőr-utánpótlás eredményének egyik titka. Munka, munka és munka.
“Művészvendég” is akadt a fiatalok között, a “már” 21 éves, felnőtt válogatott, egyéni Eb-döntős és Grand Prix-érmes, korábbi junior világbajnok Andrásfi Tibor személyében. “Iskolázni jöttem le reggel, de aztán befogtak az edzésversenyre is. Azt pedig nem tehettem meg, hogy ha már vívok, akkor lejáratom magam. Ennek az lett a vége, hogy egymás után hét tizenötös tusos asszót nyomtam le. A végén már remegett a kezem, alig bírtam fogni a párbajtőrt, elvégre a felnőtt felkészülés csak most kezdődik majd. De azért meg lehet nézni a jegyzőkönyvet, hogy miként zárult a történet…” – mesélte a “nagyok”, sportágunkban elfogadott, mi több kötelező stílusában Andrásfi Tibi.
Navarrete József válogatott edző tartja a lábmunkát a junior és kadet kardozóknak.
Lassan eljött a csere ideje, a párbajtőrözők helyét a teremben elfoglalták a junior Európa-bajnok és kadet férfi kardozók, a felnőtt női tőrözők és a kerekesszékesek. (A világ- és Európa-bajnok korosztályos női kardozók az atlétikai pályát választották.) Azonnal látszik: itt egész más a koncepció a párbajtőrhöz képest. Hiába, több út vezet Rómába… Szabadvívásnak, edzésversenynek nyoma sincs, a szakmai bemelegítést, magyarul a lábmunkát követően konvencionális gyakorlatok következnek. Ezt tartja a szakma nélkülözhetetlennek, a versenyző pedig szükséges rossznak. Finoman fogalmazva…
Feczer Viktor, a női tőrözők válogatott edzője javítja a mozdulatokat.
Női tőrözőink egyébként egészen különleges szituációban vannak. Nekik most olimpia utáni, jól megérdemelt szabadságukat kellene tölteniük. Elvégre február végén – de távolinak is tűnik… -, Kazanban, bravúros körülmények között, és nem mindennapi izgalmak után kvalifikálták magukat a tokiói játékokra. A folytatás jól ismert, így most az olimpia utáni pihenő helyett az olimpiát megelőző edzőtábor kezdődött. (Reméljük…) A szereplést kiharcoló kvartett (Kreiss Fanni, Pásztor Flóra, Kondricz Kata, Lupkovics Dóra), valamint Feczer Viktor vezetőedző egyaránt ott volt a pástokon. A csapat vezéregyénisége, a 31 évével rangidősnek számító Kreiss Fanni megpróbált a gyakorlatozásban is pozitívumot találni.
Kreiss Fannit "kaptuk el" öltözködés közben…
“Hiszem, hinnünk kell, hogy így még eredményesebbek leszünk majd Tokióban. Bőven jutott időnk túltenni magunkat a kijutás örömén, most minden idegszálunkkal tudunk a minél jobb szereplésre koncentrálni. Ez a hét tökéletes arra, hogy minden millimétert pontosan a helyére tegyünk. No meg arra, hogy fél év után megint együtt legyünk. Ez a négyes nagyon összetartó, ez volt, és ez is lehet a kulcsa a sikeres szereplésnek” – nyilatkozta Fanni, mielőtt konvenciózni indult. (Kreiss Fannival, valamint a junior világbajnok, és a felnőtt kardcsapattal Tokióért küzdő Battai Sugárral Tatán készült interjúnkat hamarosan honlapunkon olvashatják.)
Teszi tehát mindenki a dolgát – még ha kicsit másként is. A vívók, miként teszik azt a páston is, próbálják kizárni a külső körülményeket. Az edzők, a vezetők ezeket a terheket leveszik a vállukról, és igyekeznek a lehetőségekhez képest az ideális feltételeket teremteni a számukra.
Nem tud ezen változtatni holmi koronavírus…
