Teljes tarolás Heidenheimben

dec 10, 2022 | Hírek

Arany- ezüst- és bronzérmet nyertek a magyarok a heidenheimi kadet női párbajtőr európai körversenyen! Gachályi Gréta, Terhes Hanna és Nagy Blanka remekelt a nagy mezőnyben, gratulálunk!

Elképesztő dominanciát bizonyított a magyar női párbajtőr válogatott a heidenheimi kadet európai körversenyen! A dobogó valamennyi fokán a mieink állhattak, ráadásul az ötödik helyen is hazai vívó végzett. A versenyt Gachályi Gréta nyerte, Terhes Hanna lett az ezüstérmes, Nagy Blanka bronzot nyert, Horváth Lotti pedig az ötödik helyen végzett, gratulálunk a remek eredményhez!

Galli Zsoltot kértük meg, hogy beszéljen a szép napról, már csak azért is, mert ő a korosztály válogatott edzője, emellett az aranyérmes Gachályi Gréta mestere. “Nagyon büszke vagyok a lányokra, extrán teljesítettek. Külön öröm, hogy Hanna és Lotti esetében serdülőről és újoncról beszélünk, ami arra jogosít fel, hogy hosszú távon is rendben lehet az utánpótlásunk. Gréti pedig egy kis megingás után megint remekül vívott, Blankával vívott egyedül szoros asszót, úgyhogy ma tényleg minden nagyszerűen alakult. Remélem, holnap is így lesz, jöhet a csapatverseny!”

Terhes Hanna, Gachályi Gréta és Nagy Blanka. Gratulálunk!

Eredmények. Kadet női párbajtőr európai körverseny, Heidenheim, 233 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Nagy-Gorbacsuk (ukrán) 15:11, Kozma-Szpiridonova (ukrán) 15:11, Papp-Szilágyi-Ohon (ukrán) 15:12, Gachályi-Szymanska (lengyel) 15:5, Terhes-Cejnarova (cseh) 15:10, Jakobi-Nieczkowska (lengyel) 15:11, Horváth-Nüsseler (német) 15:10, Berényi-Kubik (lengyel) 12:15, Buczkó-Badea (román) 10:15, Nébald-Baldassa (olasz) 12:15, Szilárd-Gomez Lopez (spanyol) 13:14. 

A legjobb 16 közé jutásért: Nagy-Riadi (svájci) 15:10, Kozma-Papp-Szilágyi 15:10, Gachályi-Torrego Alvarez (spanyol) 15:4, Terhes-Kunisch (német) 15:10, Horváth-Jakobi 15:10.

Nyolcaddöntő: Nagy-Amati (olasz) 15:1, Gachályi-Kozma 15:7, Terhes-Testa (olasz) 15:14, Horváth-Szics (ukrán) 15:10.

Negyeddöntő: Nagy-Lozano (spanyol) 15:12, Gachályi-Gomez Lopez (spanyol) 15:8, Terhes-Horváth 15:12.

Elődöntő: Gachályi-Nagy 15:14, Terhes-Koh (szingapúri) 15:13.

Döntő: Gachályi-Terhes 15:9.

Végeredmény: 1. Gachályi Gréta (edző és válogatott edző: Galli Zsolt), 2. Terhes Hanna (edző: Kosztopulosz Beatrix, válogatott edző: Galli Zsolt), 3. Nagy Blanka (edző: Serra Bendegúz, válogatott edző: Galli Zsolt) és Koh (szingapúri), 5. Horváth Lotti (edző: Kovács Attila, válogatott edző: Galli Zsolt), …12. Kozma Luca, …22. Jakobi Júlia, …24. Papp-Szilágyi Luca, …44. Nébald Franciska, 45. Buczkó Gréta, …47. Szilárd Anna, …60. Berényi Rebeka.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások