Tizedik lett a női kardcsapat

márc 5, 2023 | Hírek

Tizedik helyen végzett a Battai Sugár, Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza összeállítású női kardcsapat az athéni Vk-n. Liza sérülés miatt egész nap nem állhatott a válogatott rendelkezésére. 

A balszerencsés athéni csapatverseny már a szombati sorsolásnál kezdődött. A nyolcaddöntőben ugyanis a harmadik helyre rangsorolt világbajnok magyar válogatott a görögöket kapta ellenfélül. A házigazdák nem titkoltan bíznak az olimpiai kvalifikációban, ami nem túlzó, elvégre két vívójuk, Georgiadu és Gudura a világranglista harmadik, illetve kilencedik helyén áll, ráadásul, ugye a hazai pást, és a női kardversenyeket rendre a helyszínen végigkísérő FIE-elnök, Mannolisz Kaciadakisz személye sem hátrány…

Az athéni magyar küldöttség Battai Sugi egyéni aranyérmét követően. 

Aztán folytatódott azzal, hogy a szombat délután, Gárdos Gábor által benevezetett Battai Sugár, Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza összeállítású kvartettből utóbbi, a vb-aranyérmes csapat befejező embere megsérült, így nélküle lépett pástra a válogatott a görögök ellen.

Azért a balszerencsés tényezők mellé tegyük hozzá azt is, ezúttal nem volt igazi vezéregyénisége a csapatnak, a görögök végül 45:41-re nyertek. Ráadásul mindeközben az águnkon az egyéni világbajnokkal felálló japánok meglepetésre kikaptak a németektől, így a negyeddöntőre tervezett magyar-japán helyett a 9-16. helyért került sor erre a meccsre… Jár a dicséret – a mieink sikeréhez kétség sem férhetett, és a 45:35-ös siker után újabb komoly rivális, az Egyesült Államok ellen lehetett javítani a bizonyítványt. Ez kivételesen szépen sikerült, a 45:26-os győzelemhez nem férhetett kétség. Az “alsóházi arany” viszont nem jött össze, a 9. helyért 45:35-ös vereséget szenvedtünk Lengyelországtól.

Eredmények. Női kardcsapat Világkupa, Athén, 25 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Görögország 41:45 (Battai +1, Katona -2, Márton -3).

A 9-16. helyért: Magyarország-Japán 45:35 (Márton +5, Katona +5, Battai 0).

A 9-12. helyért: Magyarország-Egyesült Államok 45:26 (Márton +10, Katona +5, Battai +4).

A 9. helyért: Magyarország-Lengyelország 35:45 (Márton +10, Katona -9, Battai -11).

Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Korea, 3. Olaszország, …10. Magyarország (Battai Sugár, Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza).

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Minden napra jutott érem 

A csütörtökön Nápolyban befejeződött kadet és junior Európa-bajnokságon a magyar küldöttség 2 arany-, 4 ezüst és 5 bronzéremmel zárt, gratulálunk!

Négy kardozónk folytatja Padovában

A férfi kardozók olaszországi Világkupáján a kiemelt Szilágyi Áron és Szatmári András mellett Gémesi Csanád és Rabb Krisztián folytathatja a legjobb 64 között.

Öten az athéni 64-ben

A négy milánói világbajnok (Battai Sugár, Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Luca) női kardozó, továbbá Keszei Kira jutott a legjobb 64 közé az athéni Világkupán.

Két bronzérem a zárónapon

Férfi tőrcsapatunk és női párbajtőrcsapatunk egyaránt bronzérmet nyert a nápolyi kadet és junior Európa-bajnokság zárónapján, gratulálunk!

Arany és ezüst a hölgyektől

Női kardcsapatunk rendkívüli izgalmak után nyert aranyérmet, míg női tőrözőink nagyon értékes ezüstérmet nyertek a nápolyi kadet és junior Európa-bajnokság utolsó előtti versenynapján.

Élő eredmények

Közelgő események